-

Íme, néhány ok, amiért nyilván mindenki azonnal Eva Mendes akar lenni:

1. Mert szimpatikusan szép

Egy interjúban azt olvastam, hogy Náray Tamás szerint Epres Panni úgy szép, hogy közben nem lehet utálni érte. Evában is megvan ez a „szomszédlányos" attitűd, kedves kisugárzásával, meleg, barátságos mosolyával eléri, hogy rögvest megszeresd. (Miközben azért persze egy kicsit mardos a halálos irigység.) Nem is csoda, hogy a világ száz legdögösebb nője közé választotta a Maxim, a People magazin a legszebbek közé sorolta, az AskMen.com pedig a 99 legvágyottabb nőcikkel említi egy sorban.

eva-2

2. Az anyajegye miatt

Elképesztő, mennyit dob egy nőn az az aprócska makula! Cindy Crawford konkrétan karriert csinált természetes szépségflastromának köszönhetően, Dita Von Tesse szexepilének csúcsa az a picuri pötty, és Eva Mendes is fádabb lenne a csábos anyajegye nélkül. Ez az az ajándék, amivel születni kell! (Akárcsak a humorérzék. És ennek a nőcinek még az is van, nézd!)

eva-mendes

3. Mert (basszuskulcs) ez a nő belül is szép

Eva Mendes nemcsak roppant módon gyakorlatias, de még ráadásul szerény is. Katolikus iskolába járt, ennek hatására kislánykorában azon gondolkodott, hogy apácának áll. Aztán a nővére felvilágosította, hogy az apácák nem keresnek valami jól, úgyhogy ezzel a mozdulattal sutba is dobta az ötletet. Viszont sohasem felejtette el, honnan jött, a szegény gyerekkor, és a küzdelmes út, amit B-kategóriás színésznőként járt végig, nem tűnt el a feledés homályában.

Állítása szerint nem is igazán érdekli a celebek élete meg a hírnév. Egyetlen dolgot szeretne csak: minél hosszabb ideig a színészi pályán maradni. Ráadásul igazi szenvedélyes latina, elég csak megnézni, mennyit gesztikulál tíz másodperc alatt.

eva-1

4. A házassága miatt

Na jó. Ne köntörfalazzunk tovább. Amiért szerintem mindenki Eva Mendes akar lenni, az igazából a csávója: Ryan Gosling. Én például simán el tudom képzelni, hogy egy napig nem a férjemnek házsártoskodom itthon, hanem Goslingot küldöm le a teli szemetesvödörrel, vele veszekszem, amiért nem hajtotta le a vécédeszkát, a közepén nyomta ki a fogkrémet a tubusból, és őmellette állok csípőre tett kézzel, mert ahelyett, hogy rám figyelne, a telefonját nyomkorássza. (Tudom, tudom. Inkább gyöngyöt a disznók elé, mint Ryan Goslingot a Fiala Borcsának.)

eva-3

0. Ácsi-ácsi!!! Vissza az egész!

Miközben ehhez a cikkhez gyűjtöttem az anyagot az internet mély bugyraiban, rengeteg információval gazdagodtam Eva Mendesről. Megtudtam, hogy a magassága 165 centi, a versenysúlya 59 kg, negyvenes cipőt hord, a kedvenc kajája a pizza, kubai származásúként kedvenc itala a kávé, horoszkópja szerint Halak, nem szeret főzni, a kutyája csak francia nyelven ért, és Toyotát vezet. (Eva, nem a kutya.) Csak nagy keservesen ástam elő egy olyan cikket is, ami végre a belső értékeire is koncentrál (érintőlegesen). Úgyhogy, tudod mit? Vissza az egész! A fene se akar Eva Mendes lenni! (Leszámítva persze őt magát). Piszok nehéz lehet azon küzdeni, hogy végre a tehetségedre és a színészi kvalitásaidra is koncentráljanak, amikor mindenki leakad annál, hogy milyen dögös, szexi és gyönyörű vagy. Főleg ha valóban nem kizárólag a külsődből szeretnél megélni. Megkockáztatom, talán még azért a vacak Ryan Goslingért sem éri meg ez a sok macera.

Úgyhogy neked is azt tanácsolom, legyél mindig önmagad. És én is maradok inkább...

...Fiala Borcsa.

Kiemelt kép: Getty Images/Ernesto Ruscio