Ez az első gyermekrajz, mely kimondottan azért érkezett szerkesztőségünkbe, mert készítője szeretné, ha elemeznénk a művét. Bár ez a gesztus egyértelműen elárulja, hogy az alkotó rajong szakértőnk humoráért és mélyen meghajol kompetenciája előtt, tehát kiváló az ízlése, elemzőnk (aki én vagyok) nem kivételezhet vele, szakmai hitelességén nem ejthet csorbát az elfogultság gyanúja. De persze nem lehet szó nélkül elmenni a fenti tények mellett, melyek egyértelműen alátámasztják, hogy a rajzot készítő gyermek nyilvánvalóan felnőtteket meghazudtoló intelligenciával, humorérzékkel és öniróniával rendelkezik, valamint feltehetőleg megérett az ország irányítói szerepének betöltésére.

De most nézzük a rajzot, mely a jövő miniszterasszonyának szemet gyönyörködtető alkotása. (Kérem az anyukát, hogy innentől ne engedje olvasni utódjának az elemzést, mert az egyénnek szóló nyalizást az alábbiakban muszáj lecserélnem a köz szórakoztatására, tehát seggfej leszek.)

A rajz legkidolgozottabb alakja a fa ágán ücsörgő macska… vagyis patkány… akarom mondani… bagoly. A bagoly a bölcsesség, a tudás szimbóluma, így a fa, amelynek oldalágán ülve valószínűleg éppen leszarni készül a világot (nézzük csak a szorulásra utaló kikerekedő szemeket), nem lehet más, mint a tudás fája. Erre utal az utólagos ragasztásos technikával odabiggyesztett alma is, mely egyelőre még kitartóan kapaszkodik az ág nélküli lombkoronába, ám mi, akik otthonosan mozgunk a bibliai tudományokban, tudjuk, hogy percei meg vannak számlálva. A pucér Éva már erőszakosan lökdösi a bokorban recskázó Ádámot, hogy: menjél már te fatökű, és szedd le azt a gyümölcsöt, aztán zabáljuk meg.

De maradjunk a tényeknél! Az állatok száma arra utal, hogy a gyermek szeretne-e kistestvért. Nos, ha a rajz tanórán készült, és a feladat az állatkerti látogatás megörökítése volt, az szívás. Ha azonban feltételezzük, hogy saját kútfőből pattant ki ez a kis pillangós idill, akkor sem tudok semmi megnyugtatót írni a szülők számára. A két nagy állat valószínűleg az anya és az apa. A sok kicsi pedig a szaporulat. Számoljunk csak: a bagoly a rajz készítője. A lila pillangó a nagyobb kistestvér, a csiga (már amennyiben az nem egy korábban hullajtott bagolyszar) pedig a kisebbik. És ott van még egy nagy barna valami a tulipán egy a gomba között, ami lehet akár tüske nélküli sün, egy szunyókáló pocok, vagy esetleg valamilyen más állat oszladozó teteme is. Szóval ez minimum egy, maximum három kistesó. Kéretik a szülőknek belehúzni. Van még egy sugarak nélküli napunk és egy felhőnk, melybe szintén a korábban már leleplezett ragasztásos technikával került bele a hófehér csapadék, ami majdnem biztos, hogy hó. A váratlan téltől azonban nem tartanak az állatok, sőt a gigapillangó mintha arra készülne, hogy hegyes csápjával kipukkasztja a felhőt, hadd hulljanak a pelyhek, hadd pusztuljanak a virágok. Jelzem, ha olyan tulipánnal találkoznék a mezőn, amelyik simán felugrik a felé száguldó csiga elől, én is igyekeznék mielőbb kiirtani. És amúgy is… kit izgat egy kis tél… Ádámék úgyis mindjárt kiokosodnak, talán végre magukra kapnak valami ruhát, és nem kell egész nap a csupasz seggüket bámulni.

De térjünk vissza néhány szó erejéig a fára! Mit mond a fa? Attól függően, hogy mennyit iszunk, szinte bármit mondhat. Ha azonban józanul nézzük, akkor sem szűkszavú. Mivel a fa a gyermek önértékelésének szimbóluma, és ez a fa akkorára nőtt, hogy nem fért ki a lapra, megállapíthatjuk, hogy az alkotónak nincsenek önértékelési gondjai. A vastag, tömzsi törzs akaratosságról, magabiztosságról árulkodik.

A bevezetésben a gyermek vezetői képességeinek előrevetítésével tehát nem is tévedtem nagyot. Sőt! Egyáltalán nem tévedtem. Üdv, Napóleon!

Kormos Anett

Utóirat: nemcsak Anett kérésére döntöttem úgy, hogy inkább elmesélem a gyereknek a szöveg lényegét, mintsem hangosan felolvasom neki az egészet... de így is nagy volt az öröm. Tényleg van humora és öniróniája. Ja, és megkérdeztem. Esze ágában sincs politikusnak menni.