–

Mindig van egy jólértesült haver/tesó/tanár

A legtöbb kisgyerek szerintem egyszerűen valakitől megtudja, mi az igazság. És általában az igazságnak nem azt a csillámporral leöntött, szépen körített verzióját, ami esetleg segítené a szép átmenetet.

„Velem semmi rendkívüli nem történt ezzel kapcsolatban, csak mondtam a bátyámnak autóskártyázás közben, hogy kopogós cipőt szeretnék a Jézuskától meg Playmobilt, amire rezzenéstelen arccal annyit mondott, hogy inkább időben szóljak anyának, mert Jézuska, ha van is, szarik az én kopogós vágyaimra. Mondtam, hogy jó, és tulajdonképpen trauma nélkül játszottam tovább… De legalább elkezdhettük a karácsony előtti közös és nagyon titkos ajándékturkálást, ami alatt azt kell érteni, hogy csak a hülye nem vette észre, hogy felforgattuk az egész lakást, és amikor hallottuk a kulcs fordulását a zárban, vagy vigyázzban álltunk a szülők előtt, vagy vad dudorászással mászkáltunk a pecóban, ami szintén nem volt szokásunk. A verekedés hitelesebb lett volna.” (Marossy Kriszta)

„Nekem a tanítónénim mesélte el elsős koromban – miközben a napköziben lakkozta a körmét. Ennyit mondott: »Ugye nem hiszitek, hogy az ajándékot a Jézuska hozza?« Én konkrétan zokogtam, amikor anyukám megerősítette, hogy igazat mondott.” (Ismerős anyuka)

„Nekem a nagymamám mondta el, a templom felé sétálva: »Tudod, hogy a Mikulás nem létezik? Igazából anyukád az.«” (Reddit-gyűjtés)

Amikor a Mikulással valami gáz van

Mindenkinek van olyan rokona, barátja, ismerőse, aki örömét leli abban, hogy Mikulásnak öltözve végighaknizza az ismerős gyerekeket, ovikat, sulikat. Meg olyanok is, akiket csak valahogy megtalál ez a feladat. De sajnos nem mindenkinek sikerül kellőképpen élethűre a jelmeze, gyakran kimarad egy fontos részlet:

„Nálunk én magam buktam le mint Mikulás: amikor már általános iskolás voltam, erősködtem, hogy én akarok lenni a Mikulás a húgom számára. Meg voltam arról győződve, hogy

  • sikerül teljes mértékben élethű Télapóvá válni a kb. egyméteres magasságommal;
  • nem kelt benne majd gyanakvást, hogy nem vagyok ott az ajándékosztáskor;
  • nem tűnik fel neki, hogy cérnahangom van és vattaszakállam.

A szüleim egy idő után elengedték ezt a sztorit, mert látszott, hogy nincs mit tenni. A húgom becsületére legyen mondva, hogy végignézte szó nélkül a produkciót, csak a végén mondta anyukámnak, hogy szerinte ez a Mikulás hasonlított Adriennre.” (Csepelyi Adrienn)

„Az én történetem kísértetiesen hasonlít Csepelyi Adriéra. Én 13 voltam, és a szomszédunkban lakó családdal nagyon jó barátságban voltunk családilag. Hozzánk hasonló volt a felállás: kiskamasz lány nagytestvér, kisiskolás fiútestvér. Úgyhogy egyik évben mi, a két »nagy« kitaláltuk, hogy mi leszünk a Mikulás és a krampusz, és meglepjük a két »kis hülyét«. Én voltam a Mikulás. Nagyon sokat dolgoztunk a jelmezen, tokától bokáig beöltöztünk, és hetekig gyakoroltam, hogyan mélyítsem a hangomat öregemberesre. Sajnos a rajzlapra ragasztott vattaszakáll nem sikerült annyira jól… úgyhogy csúnyán lebuktunk. A két kisöcs meg szétröhögött bennünket. De lehet, hogy Bandi (D. Tóth András – a szerk.) másképp emlékszik.” (D. Tóth Kriszta)

(D. Tóth András nem máshogy emlékszik, hanem teljesen elfelejtette, hogy ez így történt.)

„A saját megvilágosodásomra nem emlékszem, ellenben a tesóm úgy jött rá a turpisságra, hogy

Nagyit beszervezték az óvónők. Kapott szakállt, meg puttonyt, meg Mikulás-jelmezt, jó mély (agyonbagózott) hangja volt, szóval azt még elváltoztatni se kellett. Csakhogy a szemfüles húgom kiszúrta a fülbevalóját, és jelezte is, hogy az a nagyanyjáé különben. Szegény nagyanyám elkeseredettségében kirohant az ovi elé és rágyújtott persze, csakhogy jól megizzadt a nagy prémek alatt, és így a cigiszünetnek tüdőgyulladás lett a vége.

De azért örömmel mesélgette a sztorit később, hogy milyen kis ügyes az unokája.” (Kurucz Adrienn)

„– Anya, az iskolába nem az igazi Mikulás jön. Tudod, honnan tudom?

– Honnan?

– A tavalyinak az volt a szakállán: IKEA.” (Both Gabi gyűjtése)

„Az iskolában, ahova jártam, minden évben jött a Mikulás (pár nappal karácsony előtt), hogy kiossza a szülők által titokban vásárolt ajándékokat. Én tényleg azt hittem, hogy ő az igazi Mikulás, és nagyon izgatott voltam miatta ezekben a napokban. Amikor második osztályos voltam, kivételesen kint az udvaron kellett gyülekeznünk, pedig előtte az osztályba jött a Mikulás. Egyszer csak feltűnt a Mikulás motoron. Totálisan odavoltunk. BAKKER, ITT A MIKULÁS!

Úgy alakult, hogy a kamu szakálla kicsit hosszabb lett a kelleténél, beakadt a motorja kerekébe, és leszakadt. Előbukkant a szakáll alól a földrajztanárunk,

Mr. Peterson, aki ráadásul elesett a motorral, rá az ajándékainkra, miközben azt kiabálta: »A picsába!« Így dőlt romba a gyerekkorom.” (Reddit-gyűjtés)

Azok a nyamvadt tárgyak

Túl sok tárgy kapcsolódik a Mikuláshoz, Jézuskához, angyalokhoz – csengők, csizmák, cumik. Hogy a cumik hogyan, azt megtudjátok, ha tovább olvastok. Az mindenesetre biztos, hogy minél több a biszbasz, annál több a hibázási lehetőség. Például a csengetés. Néhány évtizeddel ezelőtt egy hosszú szünet után kazettára vett csengőszó volt a szülők titkos tippje, vagy a damillal rángatott csengettyű segítette ki őket a szorult helyzetből, hogy mégis hogy lesz varázslatos csengőszó, ha senki nincs a csoda helyszínén. Ma már általában a telefonok dallamára hasonlít kísértetiesen a csengőszó, amivel jelzi az illetékes varázslény, hogy végzett. Biztos náluk is modernizálták a technikát.

„Nálunk valahogy úgy történt a dolog, hogy a húgommal megtaláltuk a csengőt, amivel mindig jelezték a karácsonyi angyalok, hogy jönnek az ajándékkal. Olyankor mindig be kellett mennünk a szobánkba rajzolni nekik, és ha szólt a csengő, kimehettünk megnézni a cuccokat.

Miután megtaláltuk és mondtuk: »Anyánk, szerintünk az angyalok itthagyták a csengőt«, simán hazudhatott volna, de megunta, és inkább elmondta, hogy ő teszi oda őket.

Nem voltunk nagyon csalódottak, igazából egyáltalán nem izgatott minket, ki hozta az ajándékot, amíg volt és lehetett izgulni.” (Nyáry Luca)

„Én régen cumifüggő voltam (ezt, mondjuk, így elég furcsa írásban látni, sebaj). A kedvenc cumimat Bunkósnak hívták, és nagyjából sehová sem mentem nélküle, elég sokáig. Mint kiderült, a szüleim már többször próbálkoztak azzal, hogy leszoktassanak róla, de nem jártak sikerrel, szóval Mikuláshoz közeledve remek ötletük támadt… Egy óvatlan pillanatban valahogy megszerezték tőlem a cumimat, és azt hazudták, hogy az áruló Sveti Nikola (Szent Miklós szerbül) vitte el Bunkóst. Őrjöngtem, és addig kutattam mindenhol a házban, míg végül megtaláltam a nagymamám kávéspoharába rejtve Bunkóst. Valahogy akkor villant be, hogy ennek több fronton is kamuszaga van, úgyhogy még utoljára betoltam a számba a cumim, és onnantól kezdve nem hittem én már semmiben.” (Filákovity Radojka)

Gyerekek, akiknek kérdéseik vannak

Nem mindig lebukás útján derül ki a turpisság – van olyan, hogy egyszerűen elmondják a szülők, mivel már unják az állandó kérdezősködést. Vagy éppen a gyerekek mennek kicsit messzire a varázslat felépítésében.

„Három-négy éves koromban mondtam a nagyon vallásos anyukámnak, hogy szerintem a Mikulás jobb, mint Isten, mert nemcsak mindent tud, de még ajándékokat is hoz. Gyorsan helyrehozta a tévedést, én meg szépen továbbmondtam az igazságot az összes barátomnak.” (Reddit-gyűjtés)

„Öt és fél évesen feszegettem anyám agyát és türelmét. Most is előttem van, ahogy ő épp a nagy karácsonyi takarításban mossa fel a padlót az egész házban, takarítja a fűtőtesteket, én pedig segítek, de közben folyamatosan arról magyarázok, hogy én majd hogyan fogok elbújni a kihúzható kanapé ágyneműtartó részébe, hogy jól meglessem az angyalt (nálunk az volt). Hosszú órákig próbálta terelni a dolgot, hogy nem fog jönni, ha észreveszi, hogy leskelődöm, vagy elnyom az álom, ha megérkezik, szóval tényleg profi volt, de mégsem adtam fel. Órákig tartott ez az egész, aztán emlékszem, ahogy térdelve csavarja ki a felmosóruhát, kifogy az érvekből, és elmondja, hogy az angyalt ők testesítik meg, a szülők adnak ajándékot a gyereknek. Szóval elmondta, nem is különösebben finomkodva, mert már elfáradt nagyon – én mégis úgy éltem meg, hogy részese lettem a varázslatnak. Hirtelen eszembe jutott a sok meglepetés az utóbbi karácsonyok alatt, és nagyon büszke voltam a szüleimre.

Utána pedig különlegesnek éreztem magam, hogy én tudom ezt a titkot, de semmi áron sem árultam volna el másnak, még évekig a mi titkunk maradt, hogy tudom.” (Ismerős anyuka)

„Egyszer kiesett egy fogam, de nem szóltam róla a szüleimnek, csak hogy ellenőrizzem, tényleg létezik-e a fogtündér. Amikor a következő reggelen semmi nem volt a párnám alatt, nagyon mérges lettem. Úgyhogy elmondtam a szüleimnek, mit tettem, és számonkértem őket, hogy miben hazudtak még, beleértve a Mikulást. Szegény anyu sírt, de apu csak nevetett. Anyu szavaival élve akkor ért véget a gyerekkorom.” (Reddit-gyűjtés)

Az ajándékokat is körültekintően kell elrejteni

Arra azért a legtöbb szülő gondol, hogy magát a szajrét ügyesen eldugja – de még így is vannak balesetek.

„Velem az a nagyon durva és csalódáskeltő sztori esett meg, hogy amikor már sejtettem, mi a helyzet, édesség után kutakodtam a spájzban (kivel nem esik meg ilyesmi decemberben), csakhogy anyukám egyik bevált rejtekhelyén valami puhába ütköztem. A puha dolog egy csíkos zseníliafonalból kötött valaminek bizonyult (ez olyan rég volt, hogy akkoriban az volt a menő). Én kicsit csalódtam, hogy beigazolódott a sejtésem, miszerint anyukám teszi a fa alá a cuccokat, de ez nem olyan nagy baj, mert végre kapok egy menő zseníliapulcsit (bár kicsit nénisnek találtam a színeit, de túltettem magam rajta).

Karácsony lemegy, zseníliapulcsi sehol. Totál értetlenségben voltam, kerestem is az alkalmat, hogy mikor tudom megbeszélni anyuval, hogy mégis mi van. Erre sajnos másnapig nem került sor, amikor megjöttek a nagyszüleim, és előkerült a fa alól a zseníliacucc is: egy sál volt a nagymamámnak. Szóval nem elég, hogy anyukám a Jézuska, de még a zseníliacuccot sem én kaptam. Hogy mik voltak az én ajándékaim, arról már fogalmam sincs. De a meg nem kapott zseníliasálra élénken emlékszem.” (Tóth Flóra, a szerző)

„A szüleim elkövették azt a hibát, hogy a ruhák alatt tartották az ajándékokat az akasztós szekrényben. Csakhogy egy alkalommal, amikor bújócskáztunk, én éppen oda bújtam be. Mivel éreztem, hogy mindenféle kemény, nem ruha típusú dolog lapul ott, szépen kipakoltam a bekészített, becsomagolt ajándékokat.

Erre bejött a tesóm is, úgyhogy ő is látott mindent. Anyu még próbálkozott valami csúsztatással, hogy előbb itthagyta a Jézuska, de annyira egyértelmű volt.” (Ismerős anyuka)

Na és nálatok hogyan buktak le a szülők mint ünnepi segítők?

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images