Higannyal is világosítanák a bőrüket sokan egy téves szépségideált követve – Bőrfehérítés a közösségi médiában
A szépségideál a világ minden táján kicsit más. Míg a nyugati nőknek a telt ajak, az enyhén napbarnított ragyogás és a vékony orr az ideál, addig Ázsiában és Afrikában éppen a világos, makulátlan bőr a leginkább áhított külső jegy. A szépségipar pedig már nagyon régóta erőteljesen meglovagolja ezt a trendet: bőrfehérítő termékek százai sorakoznak a polcokon Tokiótól Jakartáig. De nemcsak a boltokban, hanem a világ legnagyobb e-kereskedelmi platformjain – mint az Amazon és az eBay – néhány kattintással bárki könnyedén hozzájuthat olyan kozmetikumokhoz, amelyek halványítanak a vásárló bőrtónusán. Ám amint a Zero Mercury Working Group új kutatása mutatja, ezek korántsem veszélytelen termékek, gyakran ugyanis nagy mennyiségben tartalmaznak higanyt. Ennek ellenére a legnagyobb közösségi platformokon még mindig lehet reklámozni, sőt árulni is őket. A célközönség itt pedig már nemcsak az ázsiai piac, hanem színes bőrű nők a világ minden pontján. Fejes Flóra írása.
–
Milliókat érdekel, hogyan lehetne világosabb bőrük
Csak a TikTokon több mint kétszázötvenmillió megtekintése van a #skinwhitening, vagyis a bőrfehérítés hashtagnek, a bőrvilágosításnak pedig több mint hatvanmillió. Az Instagramon szintén hasonló arányokat látni, milliók követik és posztolnak különböző termékeket, házi praktikákat, hogyan lehet néhány tónussal világosabb bőrt elérni, a miatt a tévhit miatt, hogy a világosabb bőr vonzóbb mások számára. A forgalmazók pedig felismerve a közösségi média óriási erejét, elképesztő összegeket költenek az egyes platformokon, hogy az ilyen típusú kozmetikumaikat reklámozzák – a közösségimédia-platformok pedig csupán minimálisan szabályozzák, milyen termékeket helyezhetnek el.
A CNN White Lies, vagyis Fehér hazugságok című cikk- és videósorozatának nyilatkozó, Nigériában dolgozó bőrgyógyász, Anita Benson azt mondja, az elmúlt években rengeteg páciense volt, akiket amiatt kellett ellátnia, mert valamelyik közösségi oldalról vásároltak bőrfehérítő krémet, aminek a használata aztán balul sült el. A szakember aggódik amiatt, hogy ezek a digitális platformok felerősíthetik azt a fals hiedelmet, hogy a világosabb bőr kéz a kézben jár a szépséggel, a sikerrel és a gazdagsággal.
Példának a tavalyi tiktokos glow up kihívást említi, amelyet több mint négymilliárdan tekintettek meg, és amelyben a résztvevők előtte-utána képeket osztottak meg magukról, a második fotón jóval világosabb bőrrel. A kihívás lényege az volt, hogy a felhasználók előbb egy fiatalkori fotót mutattak, majd egy néhány évvel későbbit, amelyen jóval attraktívabbnak látták magukat. A színes bőrű résztvevőknél azonban ez nemcsak azt jelentette, hogy lekerült a fogszabályzó, hanem sajnos azt is, hogy időnként több árnyalattal világosabb lett a bőrük.
@dcxlondon Thank God for glow ups🥺 #fyp #glowup #idunno #glowupchallenge #weightloss #indian #brown #gujju #desi #tiktoktraditions #indiangirl ♬ yalllookthesame - 🌛
Az világosítást elősegítő termékeket egyre népszerűbbé teszik az influenszerek is, akik közül sokan elképesztő összegeket zsebelnek be egy-egy posztért, amelyben ezeket a kozmetikumokat, tablettákat és különböző injekciókat népszerűsítik.
Az egyik legnépszerűbb kínai streamer, Csi Lia-csi (Li Jiaqi), akinek a Douyin (ejtsd: toujin) platformon 44,8 millió követője van, reklámozott már bőrfehérítést, egy másik kollégája, Lo Vang-cu (Luo Wangzu) pedig, akit 19,4 millióan követnek, azt mondta rajongóinak, ahhoz, hogy fehér legyen a bőrük, nem elég fehéríteni, annak sárgás tónusától is meg kell szabadulniuk.
A hirdetett termékek közül azonban a legtöbb tartalmazza az említett higanyt, hidrokinont vagy kortikoszteroidokat, amelyeknek súlyos egészségkárosító hatásuk lehet. A CNN cikkéből kiderül, hogy a közösségi platformok, mint a YouTube és a TikTok, noha esetenként eltávolítottak néhány ilyen jellegű hirdetést, a kérdésre, hogy miért jelenhettek meg ezek a termékek a felületeiken, úgy reagáltak, hogy nem sértették a közösségi elveiket. A Facebook és az Instagram jelezte, hogy jelentős erőforrásokat fordítanak arra, hogy a nem biztonságos vagy illegális termékeket ne árulhassák a platformjaikon.
Ellentmondás az üzenetek között
De nem csak a nagy közösségimédia-cégek hozzáállásával van a probléma. A vállalatok, amelyek forgalmazzák ezeket a kozmetikumokat, gyakran olyan termékekkel rukkolnak elő, amelyeknek már az elnevezése is rengeteg kérdést vet fel. Az Unilever például csak két éve nevezte át a Fair and Lovely (világos és bájos) néven futó almárkáját, amely kizárólag bőrfehérítő termékeket tartalmazott.
Minderre csak azután került sor, miután a BuzzFeed oknyomozó csapata fényt derített rá, hogy számos vállalat, amely arról posztolt, hogy támogatják a Black Lives Matter nevű mozgalmat, és részt vesznek a rasszizmus elleni küzdelemben, továbbra is árultak bőrvilágosító krémeket. Ezeket a termékeket jellemzően olyan országokban reklámozták, amelyekben különösen nagy rájuk a kereslet, mint például India, Indonézia, Kína vagy Nigéria. A cikk megjelenése után nem sokkal Glow and Lovelyra (ragyogó és bájos) változtatták a márka nevét.
Hasonló ellenmondásba keveredett az Olay nevű világmárka is, amely még nagyban reklámozta bőrfehérítő termékeit Malajziában és a Fülöp-szigeteken, miközben a Black Lives Matterről posztoltak az Instagram-oldalukon.
A bőrfehérítés egy multimilliárd-dolláros ipar, és a termékek iránti a hatalmas igényre tekintettel egy darabig még biztosan nem tűnik sehova. Az üzenetükön, úgy tűnik, hajlandók valamelyest változtatni, amely talán abban segíthet, hogy a fogyasztók ne külső nyomásra akarjanak változtatni a külsejükön. A legnagyobb felelősség jelenleg tehát a közösségi platformokra hárul, hogy hajlandók-e tüzetesen felülvizsgálni minden reklámot, annak érdekében, hogy a felhasználóik ne juthassanak hozzá olyan kozmetikumokhoz, amelyek károsak lehetnek az egészségükre.
Fejes Flóra
Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / RyanKing999