wmn - skincode

Középkorú nő?

Fiatalként szívesen képzeltem el magam nagymamaként, aki kedves mosolyával, csillogó szemével, és bölcs aranyköpéseivel mindenkit elkápráztat. Ilyenkor általában az idős Perczel Zita képe lebegett előttem, meg egy ismeretlen nénié, akivel egy kórházi látogatás alkalmával találkoztam futólag, amikor a nagypapámhoz mentem vizitre. Érdekes módon az ő meseszép arca akkor is belém égett, ha soha többé nem láttam, és egyetlen szót sem váltottunk. De nem is ez a lényeg, hanem

a középkorúságot valahogy sosem tudtam magam elé képzelni, mármint a saját arcommal. Fiatal, majd egyből idős szerettem volna lenni – mint Törőcsik Mari.

Kint is, bent is

Most pedig tessék, itt állok 41 évesen, és muszáj kezdenem valamit ezzel az időszakkal is. Álszent lennék, ha nem vallanám be, hogy a belső dilemmák mellett – amelyeket ebben a cikkben már kifejtettem – a külső változások ne foglalkoztatnának. Mit vehetek még fel? Miben nem válok nevetségessé? Meddig rejtegessem az ősz hajszálakat – lesz olyan, hogy egyszer csak felhagyok a hajfestéssel? Megengedhetem még magamnak, hogy utálok krémezni, vagy ha nem akarok már most a saját nagymamámnak kinézni, akkor rá kell vennem magam különféle test- és arcápolási rituálékra?

Hogyan tudnék méltósággal öregedni és kimaxolni ezeket ez éveket? Nem célom húsznak látszani, de nem szeretnék még lemondani arról sem, hogy nő vagyok – hol húzódik az arany középút?

Akármennyire is vannak fontosabb dolgok az életben, ezek a kérdések is mindannyiunkban motoszkálnak, nem?

És persze mindenkinek egyéni választ kell találni rájuk. A többieknek meg nem szabadna a másik megközelítését kritizálni, mert mindenki úgy viszonyul az öregedéshez, ahogy az ideje/pénze/energiája/életformája és értékrendje engedi.

Én arra jutottam, hogy művi beavatkozásra sosem szánom magam, mert szerintem abból azonnal ordít az arcról, hogy belenyúltak. Egyáltalán nem néz ki tőle jobban, inkább azt sugározza, hogy „valami nem oké vele”. És ha eltelik pár év, az arc további változása még bizarrabbá teszi az eredményt, egyre nehezebb lesz szembenézni vele. Ahogy Yael Adler berlini bőrgyógyász mondja:

„A bőr a lélek tükre, a képernyő, amelyen láthatóvá válnak a bensőnk, a tudattalanunk történetei.” (…) „A ráncok gondokról és örömről árulkodnak, a hegek sérülésekről, a merevre botoxozott mimika az öregedéstől való félelemről…”

Ez alól csak Jennifer Lopez kivétel, de az ő kozmetológusához vagy plasztikai sebészéhez még nincs hozzáférésem.

Bőrünk csodálatos titkokat rejt

Szóval maradok Yael Adlernél, akinek beszereztem a könyvét, a Bőrügyeket, amiből rengeteg érdekes dolgot meg lehet tudni – még az olyan reménytelen eseteknek is, mint én, aki be van oltva természettudományok ellen. Sok olyan izgalmas újdonságot is, aminek semmi köze az öregedéshez, de végül is nem árt az alapoknál kezdeni, nem igaz?

Ki gondolta volna például, hogy a bőrnek is van füle? Márpedig ez bizonyított tény, mert nem ugyanúgy áll fel a szőr a bőrünkön vagy válunk lúdbőrössé, ha a karunk közelében hallunk irritáló hangot (például, ahogy a villa karistolja a tányért), mintha közvetlenül a bokánk közelében ingerelnek, miközben a fülünket fejhallgató mögé rejtjük.

Akár hiszitek, akár nem, a bokánkon hall legélesebben a bőrünk, ott ágaskodnak legkönnyebben a szőrszálak. Már ha vannak, mert a szőrös láb jobban hall, mint a csupasz.

(További infóért lapozzátok fel a könyvet, én most nem kezdek mélyebb fejtegetésbe.)

De megtudtam például azt is, hogy a felnőttkori pattanást – ami persze mindig a legrosszabb pillanatban jön elő, amikor nyilvános szereplése van az embernek –, nem feltétlenül bizonyos ételek hívják elő, hanem a stressz is. A stresszhormonok megnövekedett mennyisége ugyanis beindítja a faggyútermelődést. Vagyis, ha nem akarod, hogy a nagy megmérettetésedbe belerondítson egy pattanás – további szorongást okozva –, akkor próbálj meg nem izgulni előtte.

Szagokkal is kommunikálunk

És ha már a lámpaláznál tartunk, az izzadságról is sok érdekesség derül ki. Mindjárt az első, hogy a friss verejtéknek nincs szaga, csak azoknak a baktériumoknak, amik azonnal megkezdik a lebontását. Ezek különösen akkor teszik büdössé, ha a verejték az illatmirigyekben termelődött. Viszont ennek is megvolt valaha a maga funkciója.

Ahogy az állatok kommunikálnak a hangokon és mozdulatokon kívül szagokkal is, úgy valójában az ember is, bármilyen rég szakadt el a természettől.

Azon senki nem fog meglepődni, hogy a kisbabát a bőr illata (amit a feromonok okoznak) vonzza az anyja melléhez, vagy azon, hogy a szerelem kialakulásában milyen nagy szerepe van a belőlünk természetesen párolgó szagoknak.

De azt talán már nem tudtátok, hogy a testünket fedő szőrfelületek (mint a haj, a hónalj- vagy a szeméremszőrzet) is arra valók, hogy szexuálisan csábító illatanyagokat hintsenek szét. Amikor egy férfi öntudatlanul úgy udvarol a nőnek, hogy szétveti a lábát, és a tarkójára teszi a kezét, valójában egy biológiai kódot követ, mely azt a parancsot adja, hogy ezeket a szőrös felületeket szellőztesse, és általuk üzenjen a nőnek. És a csajok is ugyanezért dobálják a hajukat, akár tudnak róla, akár nem. Viszont a könnyek pont az ellenkező hatást érik el, mert ezeknek is van szaga.

A könny szagától a férfi szexuális vágya állítólag azonnal lelohad.

Úgy tűnik, alapvetően jó úton járok

Miközben Yael Adler könyvét bújtam, időnként nagy elégtételt, néhol meg bosszúságot éreztem. Hálás voltam például azért, hogy tudományos alapon lebeszélt egy csomó felesleges termék használatától, kezdve a bőrradirral, folytatva a tonikkal, egészen a csábító illatanyagokkal ellátott krémekig – szerinte ezek mind a szépségipar átverései.

Szerencsére sosem tudtam rávenni magam, hogy hosszú ideig pepecseljek a fürdőszobában, és a legtöbb illattól hányingert kapok, így ezek eddig is hiányoztak a polcomról. Ez persze nem jelent általános, mindenkire érvényes szakvéleményt, csak egy álláspontot, amit lehet követni vagy ignorálni – kinek-kinek ízlése szerint.

Természetesen a kőolaj-származékokat tartalmazó termékektől is óva int – ezeket is rég kerülöm. 

Abban a kérdésben is megnyugtatott, hogy a szappan (aminek újra divatját éljük) jobb, mint a tusfürdő – nem, ez nem igaz, bármilyen szappanmentes szappant hirdetnek is. A tusfürdő még mindig kevésbé szárítja a bőrt, bár szerinte jobb lenne illatmentes változatot használni. Sőt, azt is csak a kényes hajlatokba, mert valójában elég lenne sima vízzel mosakodni, nem is feltétlenül naponta. (Látnotok kellett volna gyerekeim arcát, amikor ezt a hírt megosztottam velük. Lecsapva a ritka alkalomra gyorsan kialkudták, hogy ezentúl hetente egy napon hadd ne kelljen fürödniük, amibe óvatlanul belementem, de ezt majd még felülvizsgálom.)

Eloszlatta azt a nézetet, hogy az alumíniumsóval ellátott dezodorok rákot okoznának – inkább csak a frissen borotvált felületet kíméljük tőlük, amúgy nem probléma a használatuk.

Ezzel szinte simogatta a lelkem, mert sosem akadtam rá arra az alumíniumsó-mentes változatra, ami valóban ért volna valamit. Viszont sírtam belül, amikor a szoláriumot gondatlanságból elkövetett testi sértésnek nevezte (a tetoválással, napozással, botoxolással, ajakfeltöltéssel, és egyéb finomságokkal együtt), mert igazán ritkán járok szoliba, de akkor nagyon hálás vagyok érte. Hát, ha jót akarnék a bőrömnek, akkor soha többé nem tenném be a lábam, és ha az Európai Unió is jót akarna neki, akkor bezáratná mindet.

Egyszer véget ér a lázas ifjúság

Végül persze az öregedés témakörét is kivesézte, és maró gúnnyal élcelődött azokon a bőrgyógyászokon, kozmetológusokon és plasztikai sebészeken, akik magukat sem kímélik, és orvosi konferenciákon szörnyszülöttre formált ábrázattal bizonygatják az öregedés elleni harc eredményességét.

A kötőszövetek rugalmasságának csökkenését 100 százalékig semmi sem tudja meggátolni, ahogy a faggyútermelődés visszaesését sem, és ha nincs elég zsír a szövetben, akkor a vizet sem képes megkötni. (Hiába iszol akárhány liter vizet.)

Ezért van, hogy a fogyás sem tesz jót az arcbőrnek. Ismeritek a mondást: egy nőnek 30 felett választania kell a feneke és az arca között.

Nos, én úgy döntöttem, hogy az elkövetkező hónapokban inkább az arcomra koncentrálok – a bikiniszezonnak egy időre úgyis vége – és tovább kutakodom az ügyben, hogyan lehetne – a méltóságomat és az eredeti vonásaimat megőrizve – minél szebben öregedni.

Gyárfás Dorka