Hol van már az ártatlan fiatalság?

Vadász Eszter szexuálpszichológus szerint a kamaszok szexuális kísérletezésével nincsen semmi gond: bandáznak, szerelembe esnek, csalódnak… ilyenkor még a kézfogás, a csók is komoly, hetekig, hónapokig izgalmat adó tevékenység, melyet fokozatosan követhet a petting, egymás testének, erogén zónáinak felfedezése. Ezekbe a folyamatokba igencsak bezavart a Covid-járvány, mely a fiatalokat két évre összezárta a szüleikkel. Így kimaradt vagy kitolódott ez az életszakasz az életükből.

A nyugati társadalmakra meglehetősen ellentmondásos üzenetek jellemzők: a közbeszédben a serdülők szexuális aktivitása tabutéma, a tömegkommunikációs eszközök viszont hiperszexualizáltak, tehát a gyerekek nagyon korán kezdenek a közösségi médián keresztül – nem saját tapasztalatból – információkat szerezni. Ma már az első okostelefon megszerzésének idején, kilenc–tizenegy éves koruk körül, tehát már a nemi serdülés előtt lehet részük szexuális élményben, csakhogy legtöbbjüknek ez az első élmény a pornó. 

„A gyerekeim láttak egy orált… nem volt semmi, csak jót röhögtek rajta, és mondták, hogy pfuj”

– meséli Kati, egy nyolc- és egy tízéves gyerek édesanyja.

Ám a szakértők szerint nem lehet ennyiben hagyni a dolgot: a gyerekeknek ez a fajta „tapasztalatszerzés” is valóságos, sőt traumatikus is lehet, hiszen villámcsapásként hatol be a gyermeki világukba.

Ne a világhálóról szerezzék az elsődleges információkat!

A Patent Egyesület „Turn me on” projektje arról tájékoztat oktatási anyagaival, hogy a pornó és a közösségi média lényegében átvette a szexuális felvilágosítás szerepét. Az interneten keringő információk ellenőrizhetetlenek, szűretlenek, tudománytalanok, és a gyerekek kritika nélkül elfogadják őket – egymagukban nem képesek a helyükre tenni őket. 

Ráadásul a pornófilmekben nagyon sok az erőszakos tartalom. Juhász Borbála tanár, a Női Érdekszövetség volt elnöke elmondta: „Tanárként azt látom, hogy sok gyerek számára a pornó azért is traumatikus, mert ami régen »kink«-nek, tehát aberrációnak számított, az mára mainstream lett.” Például a levizelés, az anális szex, a fojtogatás, a két pénisszel egyszerre behatolás, vagy amikor öt férfi egyszerre a térdelő nő arcára ejakulál, az sokszor a gyerekek első szexuális tapasztalatszerzésének részét képezi. A Patent Egyesület szerint

amikor a fiatalok elkezdenek szexuális életet élni, nem a biztonságos és élvezetes, fiatalok közötti szexuális tapogatózás valósul meg, hanem azok a viselkedésminták kapnak teret, melyeket a pornóból tanulnak.

Gyura Barbara, a Nárcisz coach alapítója szerint ma már a pornó diktálja, hogy milyen szexuális viselkedést tekintenek az emberek normálisnak. „Elvárják a lányoktól az anális szexet. A gyerekek azt hiszik, hogy a fojtogatás szex közben jó. A fiataloknak fogalmuk sincs arról, hogy valami normális vagy fájdalmas dolog-e.” 

A szakemberek egyetértenek abban, hogy az információ megvéd, a tabusítás azonban kiszolgáltatottá tesz: a fiatalok lányoknak meg kellene tanulniuk, hogy mi egészséges, és felismerni, ami nem az, legyen szó egy érintésről, rossz titokról, a testkép vagy az evés zavarairól. Meg kellene tanulniuk nemet mondani, és azt is, hogy hol kérhetnek segítséget. 

Magára hagyott generáció 

Juhász Borbála szerint óriási problémáink lehetnek még abból, hogy a Nemzeti Alaptanterv csupán a biológiaórák részeként említi meg a szexualitást. Egyszer kijön a védőnő, aki a fogamzásgátlásról és a nemi betegségekről elmondja az alapokat, de intimitásról, erőszakmentes szexuális együttlétről, pornóról nem tanulnak a fiatalok semmit. Az iskolákra marad a döntés, hogy tartanak-e egyáltalán szexuális felvilágosítóórákat, és ha igen, milyen szemléletűek legyenek ezek a foglalkozások. Az olyan civil szervezetek, mint a Patent Egyesület, a Hintalovon, vagy a Szexedukációs és Szexterápiás Alapítvány kiszorultak idén az állami iskolákból, források híján már az olyan hiánypótló honlapok is, mint a Yelon (You are not alone) is visszavonulót fújtak.

Ezért ha tetszik, ha nem, kizárólag a szülőkre hárul a gyerekek szexuális felvilágosítása. Vadász Eszter szerint „Ez azért idiotizmus, mert sokszor a szülőket sem világosította fel senki, még az alapok is hiányoznak. Sok szülő vizet prédikál és bort iszik, hiszen maga is pornófogyasztó és szexuális problémákkal küzd.”

Ezen a ponton

már nem megelőzhető, hogy a gyerekek találkozzanak az erőszakkal, viszont kötelességünk eszközöket adni nekik a trauma feldolgozásában és a dolgok helyretételében, a kritikus gondolkodás kialakításában.

„Nem az a megoldás, hogy a szülő lekever egy iszonyatosan nagy pofont, vagy elveszi a mobiltelefont a gyerektől, hanem őszintén kellene beszélnie vele a szexről, és reflektálni a kimondottan a pornóban látottakra is” – figyelmeztet Vadász Eszter.

Gyura Barbara szerint a szülőnek kellene elmagyaráznia, hogy „Figyelj, ez csak egy film: kamerák előtt többször is felveszik a jeleneteket, ez csak színészkedés, több ezerből választják ki a nagy péniszű bácsikat, akiket ráadásul be is injekcióznak, aztán pedig összevágják a felvételeket.” 

Gyakran, személyre szabva

Vadász Eszter szerint a feladat óriási: nem egyszeri kiselőadásra van szükség, hanem folyamatos kommunikációra egy biztonságos közegben, ráadásul a gyerek korának, érettségének megfelelően, a kérdéseire, bizonytalanságaira reflektáló párbeszéd során. Életkor szerint kellene helyükre tenni a szülőknek a szexuális témákat, és mindezt természetesen kezelni: míg az óvodásoknál a fehérnemű-szabályról, addig az alsósoknál már a menstruációról, testrészekről és az önkielégítésről, ötödikes kortól kezdve pedig már a szeretkezésről és intimitásról kellene beszélgetnünk őszintén, hogyan találhatunk örömöt a másik testében és a sajátunkban is.

Ez óriási felelősség, mivel nemcsak a későbbi szexuális életükre hat ki, hanem a fiatalok önképére, társas készségeire, sőt még az evéshez való viszonyára, a biztonságérzetére, a megküzdési stratégiáira, vagy akár a felnőttekbe, a társaiba és az önmagába vetett bizalmára is.

A Patent Egyesület szerint

a szexuális viselkedést ugyanúgy tanulni, illetve tanítani kellene, mint az étkezést, járást, olvasást.

A mai fiatalok kevésbé prűdek, mint az előző generációk, és jobban ismerik a testüket is. Meg kell azonban tanulniuk nekik is magukoz kapcsolódni. A közvélekedés szerint a maszturbáció még mindig tisztátalan, vagy egyenesen ártalmas tevékenységként jelenik meg, pedig ha a kislányoknak bátorítás helyett tiltják saját hüvelyük, méhszájuk és csiklójuk felfedezését, a tiltás azt az üzenetet is hordozza, hogy nemi szerveikhez kizárólag orvosok és szexuális partnereik érhetnek hozzá. A fiúknál viszont a pornóra maszturbálás annyira elterjedt, hogy gyakorlatilag a korai magömlés teljesen megszűnt.

Juhász Borbála szerint azok a lányok, akik nem tudnak a média hiperszexualizált popkulturális trendjének nőképével azonosulni, nem kívánnak heteroszexuális kapcsolatokban részt venni, esetleg ellenük elkövetett gyerekkori szexuális visszaélés miatt idegenkednek a saját mellüktől és nemi szervüktől, arra a – gyakran téves – következtetésre jutnak, hogy ők valójában legbelül fiúk. Ezért költséges orvosi, kozmetikai, gyógyszerészeti beavatkozásokra szorulnak a testük megváltoztatása érdekében. Tehát azok a gyerekek, akik szenvednek a szerepelvárások miatt, mert azokat nem tudják, vagy nem akarják teljesíteni, a testüket gyakran rossznak, „igazi önmaguk” akadályának minősítik és egészségkárosító beavatkozásoknak teszik ki magukat.  

Filmes fikció

Mítosz, hogy a fiúkkal szemben a lányoknál az első közösülés gyakran kevés örömmel jár. Az első behatolások sokszor a lányok szorongásai miatt járnak fájdalommal, az orgazmus is hosszabb tanulási folyamat eredménye. Gyura Barbara szerint

a pornó miatt a fiataloknak irreális elvárásaik vannak a saját testükkel szemben, sok fiúnak kisebbségi érzése alakul ki amiatt, hogy az ő nemi szerve nem akkora, mint a filmeken látott. A lányokkal szemben is irreálisak az elvárások, mert azt várják, hogy rögtön elélvezzenek, pedig az orgazmust tanulni kell.

Míg a pornó a behatolással kezdődik és a férfi magömlésével végződik, a beszélgetések során a lányoknak fontos azt is hallaniuk, hogy az ő orgazmusuk is fontos része a szexnek. A lányok szexuális érdeklődését természetes dolognak kell vennünk, olyasminek, ami a a fiúkétól függetlenül is tud érvényesülni. 

Nem szabad, hogy a lányok elhiggyék, a fiúknak tartoznak a szexszel: meg kell őket erősíteni abban is, hogy ha nemet mondanak a behatolásos szexre, akkor sem feladatuk orálisan kielégíteni a partnerüket. 

Vadász Eszter szerint kiemelten szükséges felhívni a fiatalok figyelmét a szexuális tartalmú képek és videók készítésének rövid- és hosszú távú veszélyeire is. Ha a nemi vágy még nincs is jelen ilyen kicsi korban, a kíváncsiság már nagyon erős, és a gyerekek leutánozzák a pornót.

„Volt olyanra példa egy budapesti magániskolában, hogy három hatodikos fiú egyik délután felment valamelyikük lakására, ott elővették a szülők italait, majd orális szexet produkált két fiú, a harmadik pedig ezt felvette és megosztotta az egész osztállyal,  aztán pedig a közösségi médián is. Mindhárom szülő beperelte egymást és az iskolát is. A gyerekeknek fogalmuk sem volt arról, hogy az effajta filmforgatás pornográfia és törvényellenes is, és hosszú távú továbbtanulásukra, munkavállalásukra, egész életükre is kihathat.”

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Westend 61

Margit Patrícia Eszter