Engedjétek meg, hogy egy kicsit messzebbről indítsam ennek a cikknek a témáját

Annak idején, amikor angolt tanítottam, volt részem pár nagyon érdekes tapasztalásban, amit jó idő volt feldolgozni. Jómagam elég szárnyaló fantáziájú vagyok, nem kell hozzá sok inger, hogy beinduljon a mozi a fejemben. A Bűntény a Dunán című könyvem például konkrétan abból született, hogy megláttam az Árpád-hídon sétálva egy kiszuperált és eladóvá vált orosz lakóhajót. Ehhez képest értetlenül álltam az egyik diákom felháborodott tirádája előtt, amivel a házi feladaton hőzöngött. Épp az igéket és azok vonzatait tanultuk, és hogy mindenki alaposan begyakorolhassa őket, azt a feladatot kapták, hogy tíz szóval (mint a szeret, tagad, utál, stb.) írjanak egy-egy példamondatot (pl. Tagadta, hogy ellopta a pénzt – He denied stealing the money.). Ez a lány aztán rém dühösen fogadott a következő órán: „Félórát gubbasztottam a feladat felett, de másfél szóig jutottam. Nem tudok ilyeneket kitalálni kútfőből, értsd meg, én épp ezért mentem könyvelőnek!”

Nem ő volt az egyetlen ilyen földhözragadt esetem, persze. A szoftverfejlesztő fiúkkal a képleírásoknál akadtunk el, a nagyon tárgyilagos felsoroláson túl nem tudtak mit kezdeni a feladattal, a fociedző magántanítványom pedig a „csináljunk úgy, mintha” párbeszédekkel sült fel. Ha ott ülünk makkegészségesen az én konyhaasztalomnál, akkor miért beszélgetünk úgy, mintha ő beteg lenne, és én volnék az orvosa?

Egy szó, mint száz, annak idején bizony jócskán meggyűlt a bajom mások képzeletének hiányával. Pedig ha már akkor elém kerül az internetnek az a kis huncut bugyra, ami a következő erotikus játékszereket tartalmazza, bizony azon nyomban megnyugodtam volna, hisz (ha nem is feketén-fehéren, hanem egyenesen rikító rózsaszínben) láthattam volna: az emberi fantáziának semmi, de semmi sem szabhat határt!

1. Hétrét görnyedve

Bemelegítésnek vegyük csak rögtön ezt a torzót, ami fittyet hány (majdnem azt írtam, fitymát hány!) az anatómiára: egy asztalra terít mellett, segget, vaginát, de ha igazán bevállalós lett volna az alkotó, szerintem még egy szilikon kacsaszájat is ráfaraghatott volna e testre deréktájon.

A felnőttfilmek gyakran megkapják a kritikát, hogy irreális elvárásokat támasztanak a gyakorlatlanabb nézőben… pedig hát legyünk őszinték, a fasorban sincsen az egyszerre egy fél focicsapatot lelkesen kielégítő hölgy ehhez az origamiszerű gumibabához képest (amiről a gyártó ráadásul azt ígéri, hogy jó illatú! Vágyhat ennél többre az ember? Ugye, hogy nem.)

Forrás: Amazon

2. Lábas jószág

Egyetlen egy testrész van, amitől kissé idegenkedem, és az a lábfej. Boldogult hajadon koromban ért már véget bimbózó románcom azért, mert megpillantottam az illető hobbitokat is megszégyenítő lábát a zuhanyban, amivel el is érkezett az „eddig, és ne tovább” pillanata. Éppen ezért a lábfétis sem lesz soha az én műfajom, ám hogy valakinek mégis kipattant a fejéből a puncitalpú szilikon lábikó, azt mélységesen lenyűgözőnek tartom. „Tündéri női láb, realisztikus vaginával a talpon” – szól a leírás, ami valóban új értelmezést ad a realisztikus szónak. 

Forrás: Amazon

3. Amit bátran rendelhetsz az irodába is

Az ártatlan kinézetű gyűrű nem más, mint egy „spermablokkoló”, amely az ejakulációt hivatott késleltetni. Érdekes azonban szemezgetni a vásárlói vélemények kommentjei között, mert van, aki túl szűknek találta, így eszébe sem jutott felhúzni, és csalódottan küldte vissza a terméket, és van, aki viszont arra panaszkodott, hogy egy idő után folyamatosan lepotyogott róla, ami rohamosan csökkentette a partnere lelkesedését az ügymenet során.

Forrás: Lovehoney.com

4. Kétéltű bré

Ennél a pontnál nyugodtan tegyünk pár kitérőt a mozirajongók kedvéért. Ha te is beleszerettél anno A víz érintése című opuszba, bizonyára örömmel hallod, hogy a takarító Elisa és a kétéltű lény szerelme nem kell, hogy feltétlenül véget érjen a 12-es karikás ölelésnél. Hogy mi történik utána, azt bátran tovább játszhatod a hálószobád rejtekében (vagy ahol tetszik) egy művésznek hála, aki megalkotta a lény zöldes-sárgás péniszét dildó formájában – otthoni használatra. 

Forrás: Etsy/TheCraftyHedonist

5. Megtermékenyülés sci-fi-élménnyel kiegészítve

Ha azt gondoltad, a kétéltű lény dildójával kimaxoltuk a mozirajongó erotikus élményeket, gyorsan szólok: távolról sem! (De hát megmondtam, az emberi fantáziának tényleg semmi, de semmi nem szabhat határt!) A Lone Wolf álnevű illető ugyanis igazi (muhaha) alien péniszeket dobott piacra, amelyek a nem teljesen szokványos kinézetük mellett (de hát mégiscsak egy földönkívüli élőlényről van szó, éljen a világűr biodiverzitása!) képesek arra, hogy az előzetesen beléhelyezett zselés állagú tojással aktus közben meg is termékenyítsük magunkat. A műfaj rajongói szerint igazán eksztatikus élmény, amikor a zselés tojás kicsusszan az emberből.

Forrás: Vice

6. Tücsök és bogár

Ha már szóba került a kétéltű és az idegen lény hímvesszeje, igazán kirekesztő magatartásról tanúskodna, ha nem emlékeznénk meg a rovarokról! Ha alapvetően nemhogy nem idegenkedsz a lakásba betüremkedő ízeltlábúaktól, de egyenesen tárt karokkal fogadod őket, akkor ezt a százlábúra hajazó, kacéran tekergőző, rózsaszín műpéniszt kifejezetten neked találták ki.

Forrás: Amazon

7. Legyél te is helikopter!

Emlékeztek, pár éve mekkora divat volt az úgynevezett fidget spinner, az az ujjbegyen pörgethető műanyag vacak? Nos, a trend, úgy tűnik, nem tűnt el, csak némiképp átalakult. Ha szeretnél az ánuszodban emotikonos díszítésű propellerdugót helyezni, többé semmi nem állhat az utadba! LED-világítású, három különböző mágneses matricával… már csak azt kellene tisztáznom a tudatalattimmal, hogy erről vajon miért gyermekkorom pszichedelikus meséje, a Jamie és a csodalámpa ugrott be azonnal?

Forrás: Amazon

E rövid kitekintő során én végül arra jutottam, talán mégis úgy kellett volna felvezetnem annak idején a begyakorolni való igéket, hogy izgalmasabb példamondatokat hozok. Például „Sam enjoys having sex with a centipede dildo”. Hátha az garantáltan beindította volna a földhözragadtabb diákok fantáziáját is… még ha valószínűsíthetően ez menten derékba törte volna a karrieremet.

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Pexels/Anna Shvets