Női edzők férfi-futballcsapatok élén
Annak ellenére, hogy nők is játsszák, a futballt sokan még mindig a férfiak világának tartják. Ezért is volt nagy visszhangja annak, hogy júniusban egy női edző, Sabrina Wittmann, hosszú távú kinevezést kapott egy profi férfi-futballcsapat élére. Pedig nem ő az első nő, aki férfi-labdarúgóegyüttest irányít! Elődei szerepvállalását megbélyegző, bántó megjegyzések is kísérték, de ma már egyre elfogadottabb a női futballedzők jelenléte – akiknek az érvényesülését a szakma is segíti. Nádudvari Péter írása.
–
Morace, az úttörő
Tudomásunk szerint az első nő, aki egy férfi profi futballcsapat élére került, a korábbi 153-szoros olasz női válogatott labdarúgó, Carolina Morace volt, aki 1999-ben vette át az olasz harmadosztályba frissen feljutó US Viterbese 1908 irányítását.
Az edzői pályája elején járó Morace kinevezése megosztotta a közvéleményt: a gratuláló, támogató üzenetek mellett szkeptikus hangok is akadtak. „Dühít, hogy azelőtt ítélnek meg, mielőtt elkezdtem volna dolgozni. Lehet, hogy meg fogok bukni mint vezetőedző, de ennek semmi köze sincs a nememhez” – hangsúlyozta Morace, aki nyilatkozataiban igyekezett eloszlatni a női labdarúgókat és edzőket övező előítéleteket és hamis sztereotípiákat. Az újságíróktól kifejezetten tapintatlan, provokatív kérdéseket is kapott, amelyekre mindig határozottan, szókimondóan válaszolt.
Szerepvállalása a Viterbesénél végül nem tartott sokáig: két mérkőzés után lemondott a vezetőedzői posztról, mert a klubvezetés beleavatkozott az általa irányított szakmai stáb összeállításába. A kiscsapattal való, nagy visszhangot kiváltó szakítása után már csak női együtteseket irányított – öt éven keresztül az olasz válogatott szövetségi kapitánya is volt. Egy újságíró a következőképp jellemezte: „Bátor, ambiciózus, jól ismeri a játékot. Képes arra, hogy kizárja a média nyomását és csak a munkára koncentráljon. Nem sok férfi edző van birtokában ezeknek a tulajdonságoknak.”
„Egy nő!”
Moracéhez hasonlóan járt egy másik női edző, a portugál Helena Costa is. A korábban az iráni és a katari női válogatottat is trenírozó nő 2014-ben egy francia másodosztályú férficsapat, a Clermont Foot 63 vezetőedzője lett. Kinevezését Najat Vallaud-Belkacem nőügyi miniszter a következő szavakkal fogadta a közösségi oldalán:
„Nagyon örülök, hogy a Clermont Foot megértette, hogy a nőknek is meg kell kapniuk az őket megillető helyet, ez a profi futball jövője.”
Costa kinevezését tehát nagy várakozás övezte – de csak néhány hetet töltött új csapata kispadján. Távozásának egyik oka az volt, hogy a vezetőség a beleegyezése nélkül igazolt játékosokat a csapatba. „Ez teljes amatörizmus és tiszteletlenség” – nyilatkozta a történtekről. A klub elnöke „megdöbbentőnek és érthetetlennek” nevezte a döntést, és sértő módon, előítéletességéről is tanúbizonyságot téve kommentálta az edző távozását: „Ő egy nő. Képes arra, hogy bizonyos dolgokat elhitessen velünk.”
Costa szerepvállalása sem tartott tehát sokáig egy férfiegyüttes élén, de Moracéhoz hasonlóan ő is (sport)történelmet írt: az első nő volt, aki egy olyan férficsapat vezetőedzője lett, amelyik Európa öt legerősebbnek tartott bajnokságának (spanyol, német, olasz, angol, francia) első- vagy másodosztályában szerepel.
Érdekesség, hogy Costa után egy másik nő, Corinne Diarce került a Clermont Foot élére, aki viszont három évig irányította a csapatot.
Nem lényeges a nem
Moracével és Costával ellentétben a német Marie-Louise Eta megtalálta a számításait egy férfi-futballcsapat szakmai stábjában. Az egykori középpályás tavaly került „a toleranciát, a sokszínűséget, az elfogadást és az egyenjogúságot” alapértékei közé soroló, a magyar Schäfer Andrást is a soraiban tudó 1. FC Union Berlin kötelékébe, amely a német első osztályban szerepel. Először a klub U19-es fiúegyüttesének, majd a felnőtt férficsapatának az asszisztensedzője lett. Sőt, a korábbi vezetőedző, Nenad Bjelica három mérkőzésre szóló eltiltása alatt – a tréner a Bayern München elleni mérkőzésen megütötte bajorok egyik játékosát, Leroy Sanét – ő irányította a fővárosi csapatot.
„Önmagában az, hogy én vagyok az egyetlen nő, aki idáig eljutott, nem tesz büszkévé. Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy ezt a munkát végezhetem. Úgy gondolom azonban, hogy nem az edző neme a lényeg, hanem az, hogy a mérkőzéseken és azokon kívül is minőségi munkát végezzen” – mondta egy interjúban.
„Éljen a női erő!”
Eta egyik női edzőkollégája, a szintén német Sabrina Wittmann is sikeresen tevékenykedik egy profi férfi-futballegyüttes élén.
Az egykori középpályás meglehetősen korán, már tizenhat évesen belekóstolt az edzősködésbe, amikor az Egyesült Államokban töltött egy évet egy cserediákprogram keretein belül, és egy Kentucky állambeli középiskolás csapat segédedzője lett.
Később Németországban folytatta a trénerkedést, felnőtt női és ifjúsági fiúcsapatokat is edzett. Egészen az idei évig még futballozott is az edzősködés mellett.
Wittmann edzői pályafutása idén fontos mérföldkőhöz érkezett. A német harmadosztályban szereplő FC Ingolstadt 04 férfi felnőttcsapata megbízott vezetőedzőjének nevezték ki májusban, miután a bajor klub vezetősége a sikertelen szereplés – az Ingolstadt csak a bajnokság tizenötödik helyén szerénykedett – miatt elbocsátotta az addigi vezetőedzőt, Michael Köllnert. Wittmann székfoglalójában hangsúlyozta, rendkívül eltökélten lát munkához, és hálás a lehetőségért az Ingolstadt vezetőségének:
„Nincs olyan hely, ahol szívesebben mutatkoztam volna be egy csapat élén. Ez a város nagyon különleges számomra, itt fociztam és itt tettem meg az első lépéseimet edzőként is. A vezetőség a kezdetektől fogva bízott bennem és bátorított. Az ifjúsági csapatok mellett eltöltött évek alatt váltam azzá az edzővé, aki vagyok.”
Voltak, akiket meglepett a klubvezetőség döntése, a szurkolók többsége viszont örömmel fogadta Wittmann kinevezését. „Sabrina Wittmann az évek során kiérdemelte ezt a lehetőséget, remélhetőleg sokat fog lendíteni az együttes szereplésén. Nagyszerű, hogy megkapta az esélyt! Éljen a női erő!” – üzenték neki.
Az egykor szebb napokat megélt ingolstadti csapat pedig remek formába lendült az új vezetőedző irányítása alatt: az utolsó három bajnoki mérkőzésén egy győzelmet és két döntetlent ért el, ráadásul a bajor tartományi kupát (Landespokal Bayern) is megnyerte – a bajnokságban pedig a tizenötödikről a tizedik helyre jött fel.
A parádés szezonzárás után nem meglepő, hogy a drukkerek követelték Wittmann hosszú távú kinevezését – a vezetőség pedig egyetértett velük: az addig csak megbízott vezetőedző hosszú távú szerződést kapott a klubtól.
A vezetőség egyik tagja, Roland Reichel, korábban így méltatta a fiatal edzőt:
„Nagyra értékelem a munkát, amit nálunk végez, nagy rajongója vagyok. Főleg azért, mert a labdarúgás emberi oldalát illetően is nagy szakértelem jellemzi. […] Hihetetlenül közvetlen, őszinte, és nem fél beleállni a vitákba.”
Wittmann egyébként több alkalommal is megjegyezte: kifejezetten zavarja, ha azt hangsúlyozzák, kuriózumnak számít, hogy egy férfi profi futballcsapatot irányít. „Ekkor ugyanis nem a munkámon van a hangsúly, hanem a személyemen.
Arról kéne inkább beszélni, hogyan dolgozom. Más munkakörökben nem kerül egy alkalmazott a figyelem középpontjába azért, mert nő” – véli.
Ars poeticáját pedig a következőképp fogalmazta meg: „Nem számít, milyen nemű vagy. Az őszinteség és a hitelesség az, ami igazán fontos.”
Lehetőség az edzőképzésben
Morace, Costa, Eta és Wittmann példáját egyre több nő követi – főleg az egykori labdarúgók döntenek úgy, hogy az edzői pályát választják. Az új női trénerek elsősorban női csapatok élére kerülnek, de vannak olyanok is közöttük, akik nem vetik el annak lehetőségét, hogy a jövőben férficsapatokat irányítsanak.
A labdarúgást irányító szervezetek pedig egyre több támogatást adnak a női edzőjelölteknek.
Fórián Zsolt, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) edzőképzés-vezetője elmondta, a hazai csúcsszervezetnek is fontos célja, hogy segítse a nők szerepvállalását a futballban. „Azt szeretnénk, hogy minél több női játékos legyen Magyarországon, és aki később úgy dönt, hogy az edzői pályát választja, annak legyen lehetősége megszerezni a megfelelő végzettséget. A legmagasabb edzői képesítést, a pro licencet, már több nő is megszerezte hazánkban, a szintén az UEFA (Európai Labdarúgó-szövetség – a szerk.) által akkreditált C és B képzésekből pedig kifejezetten nők számára is hirdettünk meg kurzusokat. Azt is szeretnénk, hogy a képzéseinken hamarosan női oktatók is közreműködjenek” – hangsúlyozta a sportvezető.
Rácz Zsófia, a női U19-es válogatott szövetségi edzője Németországban is szerepelt a játékos-pályafutása alatt. Az egykori középpályás úgy tapasztalta, hogy – az MLSZ-hez hasonlóan – az ország labdarúgó-szövetsége és az UEFA is nagy hangsúlyt helyez a női játékosok edzőképzésére.
„Többek között ösztöndíjprogramokkal, workshopokkal is támogatja az európai szövetség azokat a nőket, akik az edzői pályán képzelik el a jövőjüket. És hazánkhoz hasonlóan Németországban is vannak kifejezetten nők számára szervezett képzések is, amelyekre azért van szükség, hogy
nagyobb esélyük legyen bekerülni a nőknek azokra a kurzusokra, amelyeken megszerezhetik a különböző szintű edzői képesítéseket, ugyanis a létszámkorlát miatt gyakran kiszorítják őket a férfiak.
Németországban sokan már játékosként készülnek az edzői pályára, így a labdarúgásra életpályaként tekintenek. A képzések alatt a szervezők minden lehetséges módon segítik a női hallgatókat, például gyerekfelügyeletről is gondoskodnak. Azoknak sem engedik el a kezét, akik már végzettséget szereztek: egy globális hálózat, a female coaching network széles körű támogatást nyújt a női edzőknek és sportvezetőknek, és a pályán való érvényesülésükhöz szükséges társadalmi szemléletformálásban is segít.”
A szakedző azt is megjegyezte, hogy „Németországban egyre több nő vállal szerepet a labdarúgásban, a női futballisták társadalmi elfogadottsága pedig nagyobb, mint Magyarországon, akár húsz-huszonötezer néző is kilátogat egy első osztályú bajnoki mérkőzésre. De szerencsére hazánkban is egyre nagyobb támogatottságot és figyelmet kap a nők jelenléte a futballban.”
Ki lesz a következő?
A futballedzői álmokat dédelgető nők társadalmi megítélése és lehetőségei tehát egyre jobbak mind Magyarországon, mind Európa-szerte. Azt viszont, hogy közülük hányan fognak férfiegyüttesek élére állni a közeljövőben, nem lehet tudni. Rácz Zsófia mindenesetre megjegyezte, hogy ő nem veti el annak a lehetőségét, hogy egy napon majd Wittmannék példáját követi.
Forrás: Nemzeti Sport; Bundesliga; FC Ingolstadt; kicker.de; Ingolstadt 04; FC Ingolstadt 04; hna.de; facebook.com; network4.hu
Kiemelt kép: Getty Images / Maja Hitij; Leonhard Simon; mlsz.hu