Segítség, lámpalázas vagyok! – A nyilvános szereplés miatti szorongás okai és kezelése

–

A lámpaláz gyakran tűnik különös, megfoghatatlan dolognak, főleg, amikor lámaplázasként csodálattal figyelünk egy-egy személyt, aki számára nagy plénum elé lépni nem szorongató, és teljes lazasággal tudja önmagát adni, mindegy, hány ember figyeli kíváncsian.

A félelmeknek persze több típusa van: akad, aki egy alapvető szociális félelemmel küzd, és ezért akár egy-egy hétköznapi szituáció is nehézséget okoz számára – például megkérdezni, melyik vonatra szálljon, vagy útbaigazítást kérni egy másik városban.

Az úgynevezett glosszofóbia azonban kifejezetten a színpadra lépéssel, több ember előtt való szerepléssel kapcsolatos szorongást foglalja magában, és talán ez az a jelenség, amelyet mi, magyarok a lámpaláz kifejezéssel illetünk. A szó egyébként német eredetű, tükörfordítás: a lampenfieber szóból jön, amely az erős színpadi megvilágításra utal.

Bizonyára kollektív sajátja ez az érzés az emberiségnek, hiszen minden nyelvben találunk rá megfelelő kifejezést. Angolul például stage fright, azaz színpadi ijedség a megnevezése, és ahogy a Psychology Today cikke is utal rá: a szociális félelem egy apró részhalmaza, amely remegéssel, fokozott szívdobogással, izzadással, emésztőrendszeri tünetekkel, hányingerrel járhat. Sőt, rosszabb esetben, az érintettek akár hetekkel, napokkal a nem várt szereplés előtt képtelenek mélyen aludni, vagy megfelelően foglalkozni a napi feladataikkal.

Mindenért az evolúció a hibás

„Az ember alapvetően nem születik lámpalázzal, ez egy társas fóbia, a legtöbb esetben konkrét élményhez kötődik a félelem, de előfordul, hogy ez még nem is tudatosult az illetőben. Ha nem foglalkoznak vele, általában egyre jobban elmélyül, egymásra rétegződik több rossz tapasztalat, és akár fojtogató érzéssé is nőhet” – kezdi a lámpaláz leküzdését segítő kommunikációs mentor, Nagy Szilvia.

Ahogy a szakember mondja, a legnagyobb nehézség, hogy a szorongással teli reakció tulajdonképpen az „üss vagy fuss” evolúciós reflexünk következménye. Azaz: egy vagy több kudarcot követően az agy úgy detektálja, hogy a mások előtt való szereplés egyfajta veszélyhelyzet, amelyre vészreakciót kell adni.

„A sok testi tünet tulajdonképpen annak az eredménye, hogy az idegrendszerünk felelősséget vállal értünk, és azt mondja, »ha te nem tudtad kivonni magad ebből a szituációból, amely számodra kellemetlen, majd én lépek«. A vegetatív idegrendszerben elmélyülő dolgokat nagyon nehéz leépíteni, hiszen igazi, zsigeri részünkké válnak. Emiatt nem segít, ha egy lámpalázas azt hallja: »nyugodj meg, ne izgulj, mitől félsz?«” – hangsúlyozza Nagy Szilvia.

Egyes negatív élmények évtizedekig is raktározódhatnak, hogy aztán egy formális helyzetben – mint például egy állásinterjún –, az agy akár váratlanul visszakapcsoljon a réges-régi szituációra, és blokkolja az elvárt viselkedést. „Ha 30 éve belesültél egy versbe, ez pedig mély nyomot hagyott benned, akkor a tapasztalat nagy eséllyel befolyásol a mai napig abban, hogy nem szívesen lépsz közönség elé. Az akarat ilyenkor önmagában nem segít, de a jó hír, hogy lehet dolgozni a problémán, és fejlődni. Ez a gát a társadalmi helyzettől, végzettségtől teljesen független dolog.

Nincs tipikus leírása vagy múltja a lámpalázas embernek. Talán abban hasonlítanak a hozzám fordulók, hogy jellemzően érzékenyebbek, maximalistábbak az átlagnál” – véli a szakember.

Eltüntetni nem mindig lehet, mérsékelni biztosan sikerül

Nagy Szilvia szerint nem azt kell kitűzni célként, hogy soha többé ne féljünk az olyan helyzetektől, amelyekben ki kell állnunk. Sokaknak ugyanis a szorongás nem múlik el, de mérsékelhető, illetve mederben tartható. Az ő fejlődésük abban áll majd, hogy megtanulnak a nagyobb izgalom ellenére is nem dadogni, tudatosan lélegezni, blokkolás nélkül végigmondani a szöveget.

„Meg szoktam kérdezni a klienseimtől, »ha tudnád, hogy soha többé nem leszel lámpalázas, kiállnál szerepelni?« Egyszerűbb a helyzet, amikor igen a válasz: mert ő akkor motivált a szereplésre, szeretné eljuttatni a mondanivalóját másokhoz, csak épp ennek módja nehézségekbe ütközik. Egy hasonló személynek, ha van elég bátorsága, és fel tud vállalni olyan szituációkat, amelyekben gyakorolhat, idővel egyedül is sikerülhet mérsékelni az izgalmakat. Ennek pedig a könnyebb útja, amikor szakemberrel néz célzottan a félelmek mögé, és egyénre szabott technikákat tanul a feloldásra” – foglalja össze a kommunikációs szakember.

Nehezebb a feladat, amikor valaki például egy munkahelyi kötelesség miatt nem mondhat nemet, miközben egyáltalán nincs belső motivációja a szereplésre.

„A tudás, amelyet közvetítenénk egy-egy előadáson keresztül ráadásul éppen ott aktiválódna, ahol maga a zsigeri szorongás, ezért utóbbi az ismereteinkhez való biztonságos hozzáférésben is akadályozhat. Csakúgy, mint a másik azonnali reakció, a levegő kapkodása, amely mindjárt kevesebb oxigént juttat az agyba.

Viszont sokszor látom azt is, hogy a lámpaláz számos kompetenciát eltakar. Előfordul, hogy valaki a leküzdése után döbben rá, mennyire szeret tanítani, milyen jól tud magyarázni, mennyi mondanivalója lenne akár több ember számára is” ‒ osztja meg tapasztalatait Nagy Szilvia, aki az első alkalommal mindig egy mélyebb beszélgetést kezdeményez a hozzá fordulókkal.

„Itt olyan kérdéseket beszélünk meg, amik segítenek feltárni a valódi okokat a félelem mögött. Mivel nem vagyok pszichológus, ha úgy látom, komplexebb dolog áll a háttérben, jelezni szoktam, hogy előbb hasonló szakemberrel kellene dolgozni a szorongáson. Ha nem komoly trauma okozza, akkor pedig jöhetnek a gyakorlatok.”

Amikor egy szívügy segít leküzdeni a félelmeket

Sevcsik M. Anna, a Babagenetika Egyesület alapítója kommunikációs szakértő: ki gondolná, hogy maga is küzdött a lámpalázzal? Ennek ellenére a TEDX színpadán mindenkinek – de főleg persze önmagának – bebizonyította: ha valami a szívügye, abból erőt tud meríteni.

„Mindig a szorongó, kéztördelő típus voltam, amit csak fokozott, hogy a gimnáziumi magyartanárom teljesen leépítette az önbecsülésemet.

A nagy áttörést az egyetem hozta, amikor a kommunikációs tanszékvezető visszajelezte, hogy kifejezetten tehetségesnek tart. Bár ezzel nőtt az önbizalmam, az igazság az, hogy inkább a spontán beszéd terén tudtam letenni a szorongásaimat, de az előre megtervezett előadások gondolatától, a kitalált szereplésektől továbbra is görcsbe rándult a gyomrom” – meséli Anna, aki ezekkel az előzményekkel egyszerre örült és rettegett, amikor felkérést kapott a TEDX szervezőitől.

 „A TED mögött komoly szervezői munka áll, ezért a szabályok is kötöttek: előre le kell adni az előadást, meghatározott ideig lehet beszélni. Ezek a korlátok kezdetben eléggé frusztráltak és megijesztettek. A felkészítőm Rábayné Füzesséry Anikó volt, aki a kérdéseivel segített ösztönösen felépíteni az előadást, és nem kellett azt éreznem, hogy kierőszakolom a saját gondolataimat. Amikor összeállt a mondanivalóm és keretet kapott, attól fogva biztonságban éreztem magamat. Nem volt bennem az a fajta nyomás, mintha egy előre megírt verset szavalnék” – emlékszik vissza Anna.

Anna ráadásul igazán személyes és súlyos témáról beszélt: arról, hogyan indította el a Babagenetika Egyesület megalapításának útján saját három magzatának elvesztése. Végül talán éppen az ügy melletti elkötelezettség jelentette az egyik legerősebb kapaszkodót a szorongás leküzdésében

„Ebben az előadásban én minden szempontból vetkőztem: már az első pillanatokban kibújtam a cipőmből, és levettem a szemüvegemet. Aztán jött a lelki levetkőzés, ami óriási falat volt, de nagyon sokat jelentett, amikor megláttam a lányaimat és a férjemet. Számomra azt is bebizonyította ez az élmény, hogy sokkal kezelhetőbbé válik a lámpaláz, ha kapcsolatot teremtek a közönséggel” – mondja Anna.

Mindannyian mások vagyunk

Nagy Szilvia úgy véli, nagyon jelentősek az egyéni különbségek abban, kinek támasz meglátni a családtagokat, vagy ki feszül be még jobban az ismerős arcok jelenlététől. Akad, aki nagyszínpadra, a sötétben lévő közönség elé lazán kilép, de az öt-tízfős prezentációk elől legszívesebben elfutna. Más éppen fordítva éli meg a két helyzetet.

A lámpaláz kezelésében éppen ezért fontos az önismeret, és kikerülhetetlen a tapasztalatszerzés, hiszen ezzel együtt tudjuk megfogalmazni, mi segít minél inkább komfortosan érezni magunkat.

De vajon van-e különbség a női-férfi lámpaláz között? „A nemek szempontjából az arányokban nincs eltérés. Az viszont biztos, hogy egy nőnél jóval empatikusabban kezelik, ha zavarba jön, elpirul, esetleg elsírja magát, vagy remeg a hangja. Egy nő esetén még a közönséggel való összekapcsolódást is előrelendítheti, ha például bevallja, hogy izgul. A férfiaktól ezen a téren sokkal inkább az alfahím megjelenést várják el, ez pedig egy lámpalázas férfi számára még inkább frusztráló lehet. Nem véletlen, hogy tízből nyolc kliensem férfi: ők valahogy sokkal inkább kitettek a nyilvános szerepléssel kapcsolatos szégyenérzetnek” – hangsúlyozza a szakember. 

Nem lehet elég korán kezdeni

A félelmeinket pedig nemcsak az agyi reflexeink erősíthetik meg, de a kollektív közösségről tanult és átörökített élményeink egyaránt: alapvető igényünk ugyanis a többiekhez való tartozás.

A kivetettség ellen pedig, ‒ ami évszázadokkal ezelőtt még szó szerint azt jelentette, hogy ettől fogva nincs hova menni, ‒ máig ösztönösen küzdünk.

„Egy nyilvános beszéd mindig azt jelenti, hogy az egyén áll szemben a közösséggel, és meg kell nyernie őket, meg kell felelnie nekik. A mi kultúránkban nincs meg annak a hagyománya, hogy egészen kiskortól fejlesztjük ezt a képességet, és közben pozitív megerősítést adunk egymásnak. Pedig gyerekkorban még igazán tiszta az idegrendszer, szívja magába a tudást, a tapasztalást. Tele van lehetőséggel” – mondja Nagy Szilvia, aki sokat dolgozott gyerekekkel és úgy látja, akár már a négyévesek is rengeteget képesek stresszelni. 

„A gyerekkel akkor is érdemes elkezdeni a különböző szorongásoldó, relaxáló technikák tanulását, amikor boldog és kiegyensúlyozott. Ezzel kap egy eszköztárat, lesznek alapvető megküzdési stratégiái, amelyek sokat segíthetnek a hétköznapokban, de akár a lámpaláz legyőzésében is. A kíváncsiság, a bátorság számukra nagy előny: sokkal gyorsabban, hatékonyabban teszik magukévá ezeket a módszereket” – hívja fel a figyelmet a szakember.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Leonard Mc Lane

Széles-Horváth Anna