Hárman az ágyban: te, ő és a magány

–

Amikor rátalálunk az igazira, szinte ragyog a világ. A szívünk megtelik szerelemmel és reménnyel, álmodozunk és terveket szövünk. Aztán ahogy az összebújásból összebútorozás, a közös ünnepekből közös hétköznapok lesznek, kopik a csillogás és jönnek a gondok. Az egzisztenciális szorongás, a szereptorlódások, az értékütközések, a viták és harcok, a kényszerű csiszolódás, a finomhangolás, az észszerű kompromisszumok és a fájdalmas megalkuvások próbatételek elé állítják a párkapcsolatot.

Ha ehhez még hozzáadunk néhány gyereket, egy-két hitelt, egy idegesítő anyóst (apóst, sógornőt vagy hobbit) meg egy irányításmániás főnököt – szóval egy teljesen átlagos élet teljesen szokványos részleteit –, könnyen lehet, hogy egyre többször jut eszünkbe a Hufnágel Pisti és az, hogy elég jó élet-e ez így.

Én, te, mi: a párkapcsolatok életciklusai

Nemcsak az egyénnek, hanem a párkapcsolatnak is megvannak a maga életciklusai, amelyeket elkerülhetetlenül meg kell élni és fel kell dolgozni ahhoz, hogy egészséges kapcsolódással, együtt léphessünk a következő „szintre”. Elsőként párrá leszünk – ekkor történik a nagy bumm, tombolnak a hormonok és az idegesítő részletek, bosszantó apróságok csak lényegtelen mellékzöngének tűnnek, majd kialakulnak a gyerek nélküli párkapcsolat szabályai. Ideális esetben ez idő alatt kiderül, hol vannak a határaink, hogyan tudjuk egy tető alá hozni értékeinket, miként tudunk közös nevezőt találni vitás kérdésekben és hogyan építhetünk hidakat ott, ahol szakadék van közöttünk. 

Ezután – már persze akkor, ha ezt szeretnénk – kisgyerekes, aztán kisiskolás gyereket nevelő párrá válunk, együtt gyűrjük a kamaszkort (ha bírjuk), végül a gyerekek kirepülése után újrakeretezzük, és ha kell, újraírjuk a közös történetünket. Jól hangzik, nem igaz?!

Csakhogy az évek során nemcsak a világ, hanem mi is változunk. Alakul az érdeklődésünk, formálódik a személyiségünk, megváltoznak a számunkra fontos hangsúlyok és fókuszpontok.

Azaz: ha nem figyelünk eléggé, ha nem vigyázunk egymásra, vagy ha bármilyen okból az egyes párkapcsolati életciklusokban elakadás történik, távolodni kezdünk egymástól.

Válni vagy változni?

Annyiszor halljuk, hogy már kórusban is mondhatnánk: Magyarországon ma minden második házasság válással végződik. A második házasságok, mozaikcsaládok esetében ez az arány még magasabb, mintegy 80 százalék, vagyis őrülten sok. 

Számszerűen mindez 2021-ben 18 092 boldogító nemet jelentett, azaz 22 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. És hogy mi az, amit a statisztika nem mutat? Azokat a párokat, amelynek tagjai anyagi kényszerűségből, megszokásból, félelemből, társas magányban, a gyerekek miatt vagy bármely más okból, de meggyőződésük, érzelmeik és vágyaik ellenére maradnak együtt.

Egyre többen vannak ugyanakkor azok is, akik felismerik és tudatosítják magukban, ha baj van. Noha az asszony szoknyája még mindig elkeserítően sok mindent eltakar, üdítően sokan vannak, akik a párkapcsolati gondok, a boldogtalanság, a kommunikációs problémák elhallgatása, elmaszkírozása helyett a közös munkát, az őszinte odafordulást, a tudatos szembenézést választják.

Beszélni és beszélgetni, hallgatni és hallani nem ugyanaz

Gurin Eszter párkapcsolati és válási mediátor évtizedek óta emberekkel foglalkozik. Praxisában gyakori, hogy a párok a párkapcsolatuk megmentése vagy egy-egy konkrét probléma tisztázása érdekében keresik fel. Mint mondja, a párkapcsolati mediáció azon párok számára ideális választás, amelynek tagjai között még – így vagy úgy, de – vannak működő kommunikációs csatornák. 

„Nem ritka, hogy a párok hét-tizenkét évnyi némaság, elharapott félmondatok és lélekgyilkos hallgatás után döntenek úgy, ideje beszélni.

Ez persze nem feltétlenül jelent köztük teljes csendet, gyakran épp ellenkezőleg! A felek sokat beszélnek, de lényegesen kevesebbet mondanak, mert bemerevedett köröket futnak be újra meg újra. Játszmáznak, és lehet, hogy a kommunikációjuk csak a napi logisztika egyeztetésére korlátozódik. Elfelejtenek beszélgetni, és már nem tudják, hogyan fejezzék ki magukat őszintén. Nem emlékeznek rá, hogyan nyíljanak meg vagy miként adhatnak értő, támogató, megtartó figyelmet egymásnak, ezért hiába próbálkoznak újra meg újra a kibeszéletlenül maradt probléma feldolgozásával, nem tudnak előre lépni – mondja Eszter. 

– Persze legtöbbször a tünet, amivel érkeznek, egész más: az anyóssal kapcsolatos problémák, a szexuális élet ellaposodása vagy valamilyen gyereknevelési probléma. Ezért a folyamat első lépése a célok kijelölése, aztán a gyökérok(ok) feltárása, majd a hatékony megoldási stratégia közös erővel történő kidolgozása. Mivel a mediátor külső, független félként segíti a felek álláspontjának megfogalmazását, az elhallgatott féligazságok artikulálását és az érzelmek kimondását, a mediációs folyamatnak elég magas a sikerrátája. Nap mint nap tapasztalom, hogy a transzparencia, az őszinteség és a másik fél nézőpontjának valódi megértése, az énközlések fontosságának felismerése, az erőszakmentes kommunikáció módszerének elsajátítása és a megcselekedhető kérések megfogalmazása nemcsak abban segít, hogy a felek kidolgozzák magukból a problémákat, hanem abban is, hogy újra közös nevezőre kerüljenek, és együtt lépjenek tovább.”

A mediációs folyamat sikeréhez ugyanakkor alapvető fontosságú, hogy a felek saját akaratukból legyenek jelen benne.

Ezért bármelyik fél jelentkezik is be, az első ülés során tisztázni kell, ki miért, milyen okból és milyen szándékkal van jelen. A felek és a mediátor között sor kerül szerződéskötésre is, amely elköteleződést jelent a folyamat sikere iránt. Ígéretet, hogy a pár tagjai ténylegesen dolgozni fognak önmagukon és a kapcsolatukon, egymásért. 

„Ha a feleség jelentkezik be hozzám, a férj általában tud az asszony lépéséről, de nem feltétlenül önszántából, gyakran inkább a »béke kedvéért« van jelen. Érdekes lehet, de a praxisomban gyakorta előfordul az is, hogy ha a férj kéri az időpontot, a feleség még nem ismeri partnere szándékát – meséli a szakember. – Természetesen csak akkor tudunk dolgozni, ha a pár mindkét tagjának szándéka van erre, és időt, energiát tesznek a folyamatba. Ez csapatmunka, melyben én mediátorként »csak« segítek tisztán látni és meghallani a másik mondatait, de nem (csak) én dolgozom, és nem kínálom ezüsttálcán a megoldást. Azt a párnak magának kell megtalálnia.”

Mire jó a párterápia?

Dr. Tari Klaudia pár- és családterapeutaként egyéni és párosan vezetett terápiás üléseken támogatja a hozzá forduló párok kapcsolatának helyreállítását – vagy a boldog(abb) válás és békés elengedés folyamatát.

Elmondása alapján rendszerint három esetben fordulnak hozzá: ha a pár tagjai már döntést hoztak arról, hogy együtt, de minőségibb kapcsolatban, új alapokra helyezett partnerségben szeretnék folytatni a közös életüket, ha már eldöntötték, hogy válni szeretnének, vagy ha még a folytatás mikéntjéről sincs konszenzus. Ilyen esetekben az elsődleges cél az „együtt vagy külön” kérdés eldöntése.

Ehhez Klaudia a munkája során nemcsak az életciklus-szemléletet, hanem a rendszerszemléletet és a transzgenerációs örökség feltárására is alkalmas genogram módszert alkalmazza. 

„A hozzám forduló párokkal végiggondoljuk a felek egyéni életútját, együtt tekintjük át a közös életüket, azonosítjuk a korábbi sérelmeket, feltérképezzük a felek erősségeit és gyengeségeit, azonosítjuk, mi az, ami megtartó erőként tud jelen lenni köztük, és mik azok a támogató vagy ártó mintázatok, amikhez egyik, másik vagy akár mindkét fél valamilyen okból kifolyólag tudattalanul is ragaszkodik. Egyénileg és párként is komoly önismereti munka zajlik ilyenkor, hiszen a pár tagjai nemcsak a partner viselkedésének mikéntjét és okait ismerik meg, hanem saját működéseikre is új nézőpontból nyernek rálátást – mondja a párterapeuta. 

– Az életciklus-szemlélet egyik fontos alapvetése, hogy a normatív krízisek – mint a közös otthon megteremtése, egy gyerek születése vagy egy szülő halála – elkerülhetetlenül bekövetkeznek, és feladatok elé állítják a partnereket. A paranormatív krízisek – mint egy vetélés, egy gyerek halála vagy egy természeti katasztrófa – további extrém terheket rónak a kapcsolatra. Ha ezek valamelyike nem kerül feldolgozásra és a közös megoldás nem épül be a pár működésébe, a hosszú távú hatás elkerülhetetlen. A párterápia során azonban be tudjuk azonosítani, hogy hol történt az elakadás, és együtt eredményesen dolgozhatunk annak feloldásán.” 

A rendszerszemlélet központi gondolata, hogy

a család akkor is egy nagy egész, ha minden tagja működik önálló entitásként is. Lényege, hogy nemcsak egyénként vannak meg a tipikus mintázataink és megszokott köreink – például, hogy azonnal csattanunk, ha a másik késik, vagy elviselhetetlennek tartjuk, ha nem hallgatnak végig minket –, hanem családi egységként is. 

Összekapcsolódva élünk, ezért ahelyett, hogy egyet nem értés vagy problémák felmerülése esetén a másikat próbálnánk „megszerelni”, valami sokkal egyszerűbbet is tehetünk: változtathatunk a saját hozzáállásunkon, viselkedésünkön. Hiszen, ha mi változunk, az hatással van a többiekre, ezáltal a rendszer teljes működése megváltozik. Olyan ez, mint egyfajta párkapcsolati vagy családi pillangóhatás, mert a mi lépésünk további események és változások láncolatát indítja el, ezáltal a rendszer teljes működése átalakul.

„Gyakori, hogy az egyén döntéseit a családi minta, a kapott örökség befolyásolja. Sokan észre sem veszik, de életük egyik vezérfonala, hogy ők is úgy élnek, miként a szüleik – vagy épp ellenkezőleg, bármi áron a szüleik tetteinek ellenében lépnek. Mindkettő viselkedési minta problémás, hiszen a saját életükben a saját döntéseinket kell meghoznunk – véli Klaudia. – Ilyen esetekben nagyon fontos, hogy családi történeteink feltárásával azonosítsuk és elfogadjuk meglévő rutinjainkat, tudattalan viselkedési mintázatainkat, hogy aztán újraírhassuk őket. Így a folytonos ismétlődések és újrajátszás helyett közös munkával új minőséget teremthetünk, és önmagunk megismerésével újra egymásra találhatunk.”

Persze az is előfordulhat, hogy a párterápia sikere nem a boldog közös élet újrateremtése, hanem a közös történet békés lezárása és egymás szeretetteli elengedése. Ilyenkor a munka eredményeként a felek jól tudnak válni. Tisztelik egymás határait és erőfeszítéseit, figyelnek a közös gyerekek érdekeire és hidak felégetése helyett új határokat jelölnek ki. Új életet kezdenek egymástól külön, de nem egymás ellenében.

Ha már nincs visszaút: válni békésen is lehet

Dr. Novadovszky Nóra ügyvéd és mediátor mindkét szakmai minőségében segíti a hozzá forduló párok békés válását. Mint mondja, egyre több olyan tudatosan gondolkodó pár van, amelynek tagjai valamilyen okból szeretnék elkerülni a szükségtelenül hosszú bírósági procedúrát, ezért válási mediátor vagy mediációs szemléletű ügyvéd támogatását veszik igénybe a házasság vagy a párkapcsolat lezárásához. 

Egy elhúzódó válási hercehurca – mivel nemcsak a házasság felbontásáról, hanem a közös gyerekek elhelyezéséről és tartásáról, valamint a közös vagyon megosztásáról is dönteni kell – évekig is eltarthat, és több millió forintot is felemészthet. És akkor az idegeskedésről, munkából kiesett időről, a felek közötti egyre elmérgesedő viszonyról és a gyerekeket érő érzelmi kárról még nem is beszéltünk.

„A hozzám érkező párok általában már döntöttek arról, hogy külön szeretnék folytatni, és gyakori, hogy néhány részletben már sikerült is megegyezésre jutniuk. Általában abban is konszenzus van közöttük, hogy szeretnék elkerülni a bíróságra járást, hiszen az mindig hosszú és drága folyamat. Ráadásul még az egyértelműnek látszó helyzetekben is sok a bizonytalan tényező. Egyre többen vannak tisztában azzal is, hogy az egész válás sokkal jobban elhúzódik és lényegesen költségesebb, ha már mindkét felet jogi képviselő támogatja – mondja Nóra. – Akik mediációs szemléletű ügyvédet választanak, duplán jól járnak: a döntési folyamatot mediációban vihetik végig, a dokumentumok előkészítését és a jogi részt azonban egyetlen ügyvéd végzi, így nem csak időt, pénzt is spórolnak a felek.

Mediált válás esetén ráadásul gyerekfókuszú, mindkét fél, illetve a közös csemeték számára hosszú távon is kielégítő, békés megegyezés születhet, amely a későbbi jó viszony, egy újfajta szülőtársi minőség alapja lehet.”

Honnan tudjuk, hogy a válás vagy a közös munka a megoldás?

A helyzet az, hogy nem tudjuk, nem tudhatjuk biztosan előre. A szakemberek szerint a legtöbb kapcsolat sikerrel megmenthető és új alapokra helyezhető, ha a felek valóban elkötelezettek a közös munka, a kapcsolat és főleg egymás iránt.

És hogy mit gondolok erről én, az egyszeri szerző, aki maga is válófélben van éppen? Szerintem a szerelem soktényezős változó, és természetes, hogy néha több, néha kevesebb van belőle. 

A kérdés csak az, hogy tudunk-e összekapaszkodva megmaradni egymásnak és önmagunknak akkor is, amikor az élet viharai tépnek, szétszakítanak és összetörnek minket. Tudunk-e beszélgetni akkor is, amikor már elfogytak a szavak, és tiszteljük-e egymás erőfeszítéseit akkor is, ha épp nem találjuk a kapcsolódási pontokat? Szeretjük-e még magunkat úgy, ahogy azt megérdemeljük, és szeretjük-e még a másikat úgy, ahogy megérdemli? Ha a válasz igen, megéri küzdeni, dolgozni, fejlődni egymásért, mert a szeretteinknél, a társunknál, a családunknál nincs fontosabb.

De ha már elvesztek a színek, ha már nem áramlik a tüdőbe levegő, és minden este hárman vagyunk a takaró alatt: ő, én és a magány, talán ideje továbblépni. 

Hogy neked, neki, nektek mi a jó, csak ti dönthetitek el, senki más.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / nemke

Z. Kocsis Blanka