1. A Challenger-katasztrófa

Roger Boisjoly, a Challenger űrprogramban részt vevő mérnök hónapokkal a katasztrófa előtt figyelmeztette feletteseit, hogy ha hideg időben lövik fel az űrhajót, az az O-gyűrűk meghibásodását okozhatja. Nem hallgattak rá, és január 28-át ma már a Challenger-katasztrófa napjaként tartják számon.

Az űrsikló 73 másodperccel az indítás után 14 kilométer magasan darabjaira hullott, a fedélzetén tartózkodó hét űrhajós életét vesztette.

2. Kézmosás

Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, fiatal orvosként elsőként ismerte fel, hogy a gyermekágyi lázban elhunyt édesanyák nagy részének halála összefügg az orvosi kézfertőtlenítés hiányával. Az 1840-es években ugyanis bevett szokás volt, hogy az orvosok a boncteremből mentek át a szülőszobára, és kézfertőtlenítés nélkül vizsgálták meg a szülő nőket. Ennek veszélyességét felismerve Semmelweis Ignác a saját kórházában kötelezővé tette az oldott klórmeszes kézmosást, amivel drámai mértékben csökkent a gyermekágyi lázban életüket vesztő nők száma.

Ám statisztikái nem győzték meg kortársait, sőt egyenesen botrányosnak nevezték Semmelweis kijelentéseit, és kollégái is feleslegesnek tartották a körülbelül 15 percig tartó bemosakodást.

Semmelweis nem érhette meg, hogy az általa szorgalmazott kézmosási gyakorlat elterjedjen, felfedezésének jelentőségét csak halála után évtizedekkel ismerte el az orvostudomány. 

3. A második világháború

Ferdinand Foch francia marsall 1917-től a francia hadsereg vezérkari főnöke volt, számos csatában részt vett az első világháborúban a nyugati fronton. Az ő parancsnoksága alatt az antant erői megállították a németek tavaszi offenzíváját, majd egészen a német határig vonultak. Részt vett az 1918-as compiègne-i fegyverszünet megkötésében, valamint a versailles-i békeszerződés munkálataiban és aláírásában. Azonban nem volt elégedett a békekötés feltételeivel, aminek hangot is adott: „Ez nem béke, csak húszéves fegyverszünet” – mondta a béke megkötése után. Igaza lett: a versailles-i békekötés huszadik évfordulója után pár hónappal kitört a második világháború. A marsall már nem érhette meg a jóslata beigazolódását, 1929-ben meghalt szívinfarktusban.

4. Koronavírus-járvány

Li Ven-liang kínai orvos volt az első, aki figyelmeztetett a Vuhanban kitört koronavírus-járvány veszélyeire. Az orvos már a hivatalos bejelentések előtt felhívta a figyelmet a közelgő járványra, a kínai hatóságok azonban beidézték valótlanságok terjesztésének vádjával, és megrovásban részesítették.

Li Ven-liang 2020 februárjában maga is megfertőződött a vírussal, a 33 éves orvos a betegség következtében kialakult tüdőgyulladásban halt meg.

A kínai kormánytól egy hónappal később 33 kollégájával együtt posztumusz kitüntetést kapott.

5. Kriptolufi

Az elmúlt évek egyik legnagyobb pénzügyi botránya volt az FTX kriptovaluta-tőzsde összeomlása. A cég átláthatatlanul használta fel az ügyfelei befektetett pénzét, és amikor november 11-én csődöt jelentett, szinte egyik napról a másikra dőlt össze minden. Ám ez sem volt előzmény nélküli, több szakértő figyelmeztetett, hogy az FTX nem olyan megbízható, mint gondolják. Igazuk lett, a tőzsde összeomlása után kiderült, hogy tömeges csalásokat követtek el, a legjelentősebb Wall Street-i befektetőket is átverve. A 30 éves Sam Bankman-Friedet, az FTX alapítóját, december 12-én, hétfőn tartóztatták le az Egyesült Államokban.

6. Gyerekkori leukémia

Alice Stewart brit epidemiológus 1958-ban fedezte fel a kapcsolatot a terhes nőkön végzett röntgenvizsgálatok és a gyerekkorban kialakuló leukémia között. Munkássága nagy részét azzal töltötte, hogy küzdött az igazáért: megállapításai ellen hevesen tiltakozott az Egyesült Királyság Nemzeti Sugárvédelmi Testülete, a Nemzetközi Sugárvédelmi Bizottság és a nukleáris lobbi. Csak nyugdíjba vonulása után, az 1980-as években vizsgálták felül megállapításait, azóta használnak védőfelszerelést terhes nők röntgenvizsgálata közben.

7. Harvey Weinstein

2005-ben egy interjúban Courtney Love-ot megkérdezték, milyen tanácsot adna a fiatal, feltörekvő színésznőknek. Love ezt válaszolta:

„Ha Harvey Weinstein bulizni hívja őket a Four Seasonsbe, ne menjenek.”

2017-ben a Weinstein-botrány kirobbanása után Love-ot megkeresték az újságok e korábbi nyilatkozata miatt. A színész-énekesnő elmondta, ő ugyan nem volt a producer áldozata, de ez után a kijelentése után a CAA nevű ügynökségnél tiltólistára került.

+ 1. Tudod, mire gondolok

Ha a figyelmeztetés és a komolyan vétel hiánya a téma, nem lehet nem szembesülni azzal, hogy az emberiség egy része épp ilyen tagadásban van jelenleg is. Igen, a klímaválságra gondolok, ami miatt már évtizedek óta kongatják a vészharangot a tudósok. Sokáig nem vettük őket komolyan, és csak most, amikor már nincs túl sok időnk, kezdünk el hallgatni a figyelmeztetéseikre. De még mindig nem elegen. Pedig jó lenne, ha ennek a történetnek nem az lenne a végszava, hogy „ők megmondták”.

Kiemelt kép: Getty Images / Bettmann 

Dián Dóri