Az eltűnt apa

Elméletileg 1945. április 13-án, pénteken Shannon Estill főhadnagy P38J típusú gépét légvédelmi tűz semmisítette meg Németország felett. Csakhogy nemcsak holttestet nem találtak, de azt sem tudták egyértelműen alátámasztani, hogy a pilóta kirepült azon a bizonyos napon. Éppen ezért először eltűntnek nyilvánították, majd hat hónappal később halottnak – özvegye, a 22 éves Mary mindezekről táviratokból értesült, miközben kisbabájukat nevelte az iowai Cedar Rapidsben.

Szerelmük a középiskolában kezdődött, és amíg távol voltak egymástól, folyamatosan leveleztek – de az eltűnés után levél sem jött többé. Így a kis Sharon apa nélkül nőtt fel. Nagyjából 

hétéves volt, amikor apai nagymamája a hősként meghalt fiáról mesélt neki éppen, és benne megfogalmazódott: „Oké, mama, megtalálom és hazahozom.” 

És ez nem légből kapott ígéret volt. 

Sharon számára ugyanis óriási veszteség volt, hogy nem ismerhette az édesapját, és az sem javított a helyzeten, hogy az egész családját megviselte a gyász: 

„Egy gyászoló anya nevelt fel, és néhány ajtóval arrébb ott voltak a gyászoló nagyszülők is” 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

– meséli. Ő pedig kislányként mindenkinek elmondta, hogy az apukája meghalt a háborúban – még a kukásoknak is, akik jöttek a szemétért. Évekkel az anyja újraházasodása után is ragaszkodott hozzá, hogy terítsenek meg az édesapjának az étkezésekkor, ami nyilván abból az érzésből fakadt, hogy bármikor hazatérhet. Körülbelül nyolcéves volt, amikor a nagymamájától kapott egy ezüstdobozt, benne 450 levéllel, ami a szülei szerelmét mesélte el. Shannon és Mary Estill ugyanis leveleztek szerelmük kezdetén, a pilótaképzés során, a férfi még Európából is küldött leveleket. Anyja a férje eltűnése után is folytatta az írást, így azok a levelek is belekerültek a dobozba. Mary akkor hagyott fel a levelezéssel, amikor a férjét halottnak nyilvánították. A kislánya ekkor féléves volt. 

Sharon gyerekkorában - Forrás: myphantomfather.com

A levelek által megismerte az édesapját

Sharon Estill közben tanult és iskola mellett dolgozott, majd lett egy kis utazási irodája, aztán egy nagyobb utazási céghez került, ahol lépegetett előre a ranglétrán (nehéz nem látni a fájdalmas összefüggést). Később gyerekei születtek, tovább tanult, és szociális munkás lett, majd ezen a területen egyetemi oktató lett, és végül doktori fokozatot szerzett pszichológiából. A leveles ezüstdoboz a disszertációjában már fontos szerepet játszott, mivel arról írt, milyen hatással volt a családok életére az, hogy a II. világháború során rengeteg férj és apa esett el. A nagymamájának tett ígéretét sem felejtette el, a gyerekei kirepülése után újra elkezdett foglalkozni az édesapja ügyével. Nemcsak elolvasta a leveleket – ami által egyébként kicsit megismerhette a sosem látott édesapját, hanem legépelte és rendszerezte az emlékeket. 

„Imádom kapni a leveleiteket, édességeiteket, olyanok, mint te, olyan kedvesek. Mindig a szívemben vagy, de úgy tűnik, még közelebb visznek hozzád” – írta a férfi 1944 márciusában. 

A levelekből kiderült, hogy a feleségét imádó, vicces és kedves ember volt, aki számára nem volt kérdés, hogy a családja és az otthona biztonságáért küzd ebben a háborúban. Ami igazán szívszorító, hogy leendő apaként a katonaorvostól kért tanácsokat a textilpelenka cseréjével kapcsolatban, írt is erről a feleségének, és nagyon bánta, hogy a lánya a távollétében születik meg. 

„Minden férfi a 428-asban aggódik a baba érkezése miatt”

 – írta. Miután Sharon néhány héttel később megszületett, az apja az „Angyallányoknak” címezte levelét. Már csak egy küldetést kellett teljesítenie, mielőtt hazamehetett volna szabadságra. Repülősisakjára egy babacipőt csatolt a szerencsés repülésért. Amely az utolsónak bizonyult.

Az édesapa - Forrás: myphantomfather.com

A levelek nemcsak szívszorító, de hasznos információkat is tartalmaztak

Sharon Estill amellett, hogy megismerhette az édesapját a levelei által, kutatóként segítséget kapott, hogy az utolsó levele alapján felrajzolja annak a bizonyos végzetes küldetésnek az irányát. Könyvtárakban és levéltárakban folytatta a keresést, így megtudta, hogy az apja 1945. április 13-án tíz másik vadászpilótával felszállt, hogy megtámadjon egy vasútállomást, és elvágják a náci utánpótlás útját. Talált egy utalást egy lehetséges becsapódási helyszínre egy német város, Elsnig közelében. Ahhoz, hogy ezt a területet felkereshesse, az is kellett, hogy 1989-ben leomlott a berlini fal, mert a terület az egykori Szovjetunióhoz tartozott. Felvette a kapcsolatot egy német repüléstörténésszel, aki vállalta, hogy segít neki. Végül a kutatás nem vezetett azonnali eredményre, de 2003-ban sikerült megtalálni Shannon Estill lezuhant gépének az úgynevezett adattábláját, ami a géppel kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazta. 

A tábla közelében ásatást szerveztek, ahol Sharon Estill is jelen volt, és azt mondja, érezte, hogy a közelben van az apja. 

Az ásatás során megtalált csontokat DNS-vizsgálatra küldték, és megerősítést nyert, hogy a maradványok valóban Estill apjához tartoznak. Végül 2006-ban a család eltemethette az édesapát.

(A szervezésben és a finanszírozásban egy erre szakosodott szervezet segített.)

Forrás: myphantomfather.com

Miért fontos ez?

Sharon Estill azóta is előadásokat tart a saját történetéről – és arról, hogy az igazság kiderítése, a család történetének a megismerése segíti a gyász lezárását. A levelek másolatát természetesen otthon őrzi, de az eredeti példányok egy kiállításon láthatók.

Estill szerint nagyon fontos lenne mindenkinek megismeri és lezárni a múltat. „Mi sosem élhettük át, hogy vége a háborúnak, és apu hazajön. Ettől megfosztottak bennünket.”

De a kitartó nyomozásnak köszönhetően a család megismerhette a történet végét, ami a levelekből kimaradt.  

További információkat az Estill-családról ITTITT és ITT találtok

Kiemelt kép: myphantomfather.com

Tóth Flóra