Szentesi Éva: Látszik, nem először csinálja, profi a sikálásban (novella)

–

A nő haja szoros kontyba van tűzve. A konyhában térdel, erősen súrolja a foltot a padlón. Gumikesztyűje rikító sárga, előrelóg egy tincs a homlokán, és az erőteljes mozdulatoktól ide-oda lebeg az elkószáló lokni az arca előtt. Pólója egyszerű, fekete, ahogyan a cicanadrág is, kissé viseltes. Mellette egy piros vödör, abban levendulaillatú, környezetkímélő, házi készítésű mosószer. A Házi praktikák című kötetben olvasta a receptet, azóta ezzel takarít. Az ecetet már régóta használja a háztartásában, most úgy határozott, hogy kipróbálja, milyen, ha levendulával teszi kellemesebbé az illatát. 

A női verejték mértékéből ítélve a folt makacs. Lassan megjelenik egy másik folt a pólóján is, hónaljtájékon. Most négykézlábra ereszkedik, rendesen nekifeszül, látszik, nem először csinálja, profi a sikálásban. Aztán megáll, kézfejével kisöpri homlokából a tincset, feláll, és elkezdi a felmosást. Ütemesen halad, körkörös mozdulatokkal, olyan, mintha táncolna, a mozgása kecses, akár egy balerináé, közben dúdol valami dallamot, aminek nem lehet kitalálni a címét, és ahogy egyik faltól elér a másikig, aprót pukedlizik. Nem nagyolja el, kétszer végigmegy a felületen, menet közben vizet cserél, egy csík sem marad utána.

Ahogy a küszöbhöz ér, megáll, csípőre teszi a kezét, és nézi, hogyan kezd el száradni a padló az ablaktól a beljebb fekvő részekig.

Először a nyitott nyílászáró alatt kezd eltünedezni a nedvesség, majd egyre beljebb, majdnem egyenletes foltokban. Ahogy a lába elé ér, mintha neki tisztelegne a ragyogás.

A nő most meghajol, príma munkát végzett. Nem veszi le a kesztyűt, a fürdőbe megy, vízkőeltávolításba kezd. A citromsav a legjobb ehhez, ezt is abban a környezettudatos könyvben olvasta. A kókuszháncsból készített szivacs érdesebb végével esik neki, míg a csaptelepek fényesen ragyogni kezdenek a keze nyomán. Ahogyan szárazra törli a mosdókagylót, elégedetten hátralép, gyönyörködni kezd benne, majd a tükörbe pillant, megigazítja a fülébe helyezett fülhallgatót, és elindítja a kedvenc podcastját, amiben egy amerikai rapper épp arról beszél, hogy soha nem olvasott könyveket, mert könyveket olvasni olyan, mint kelbimbót enni. Ezen összeráncolja a homlokát, majd arra gondol, mégis mi rossz van a kelbimbóban. Ő például imádja pekándióval salátának elkészíteni. Aztán elkapcsol a műsorról, és kiválasztja a kedvenc zenei listáját, amelynek az első száma a Manneskintől a Mammamia. Ettől a zenétől mindig bepörög. 

Kész a fürdő, most jöhet a konyha. A makacs zsírfoltokra is van házi készítésű tisztítószere. Végignyalbolja vele a konyhapultokat, a sütőt és a villanytűzhelyet is, letörli a páraelszívót, a szekrények belsejét és elejét, közben arra gondol, hogy ezt a legtöbb háziasszony szereti kihagyni, de ő nem, ő precíz ebben is. Mozdulatai tökéletesek, a házi készítésű tisztítószer pedig olyan mesteri esszencia, hogy ez sem hagy foltot maga után. Közben a kedvenc playlistjén azok a számok jönnek, amik nem annyira a kedvencei – ezért is hagyta őket a végére –, de szerencsére hívja a barátnője, így van oka arra, hogy megállítsa.

A barátnője sokat beszél, és általában napjában többször is felcsörgeti. Ez eleinte zavarta, mára megszokta, és azt is sikerült megértetnie vele, hogy nem tudja mindig felvenni a telefonját, de most a nem túl kedvelt daloknál úgy érzi, pont itt az ideje, hogy a zenehallgatásról dumálgatásra váltson.

A barátnője sorolja, hogy a királynő temetésének közvetítését nézi, és eszméletlen a felhajtás, de szerinte ez az egész uralkodócsalád nagyon para (ezt a szót használja, hogy para), és ő bizony szégyen, nem szégyen, de felnevetett annál a résznél, amikor az unokák lólépésben ütemesen és egyszerre vonultak be a Westminster Hallba. Rendesen, mint a lovak, épphogy nem ügettek. Aztán sorolja, hogy azon gondolkozik azóta, vajon ezt előre betanulták, és elmentek egy főpróbára a temetés előtt, mert oké, hogy droidoknak csúfolják őket, de azért mégiscsak a nagymamájuk halt meg, és szerinte kínzás a családtagoknak temetési főpróbát rendezni.

A nő nem reagál érdemben az elhangzottakra, magasról tesz a királyi családra, és a popkulturális ikonra is, aki utálja a kelbimbót.

A nő egy turbánnal a fején, köntösben ül a fésülködőasztalánál. Kezébe veszi az új alapozóját, aminek apró gyöngyös szemcséi finom emulzióvá simulnak össze, miután a tenyerében körkörös mozdulatokkal kikeverte egy puha nyúlszőr ecsettel. Az alapozó leheletvékony, nem lesz tőle maszkhatású az arca, lágyan épül bele a bőrébe, elfedi az apró egyenetlenségeket, de egy pillanatra sem takarja el a bőr finom tónusát. Visszafogott rúzst tesz fel, és egy rózsa fejjegyű parfümöt, amiben fellelhető még a tonkabab, a bőr és a rozsdamentes acél aromája is. Az illatot egy parfümőr választotta neki az alapján, milyen személyiség, és elsőre beletrafált az ízlésébe.  

A hajáról lebontja a turbánt, hajvégápolót masszíroz rá, majd alacsony fokozaton megszárítja, bekeni waxszal, és szoros kontyot köt belőle hátul a tarkóján. A választéka tökéletes, pontosan a koponyája közepén helyezkedik el, ha közelebb menne hozzá egy láthatatlan kamera, akkor mi is szemügyre vehetnénk, hogy egy hajszál sincs rossz helyen. Persze ehhez kell a wax kérlelhetetlen precizitása.

A bokájára harisnyát húz, óvatosan fejti fel az érzékeny anyagot a lábán, olykor megáll, és helyreigazítja a gyűrődéseket. Az anyag opálos fényű, nem kedveli sem a fényest, sem a matt anyagot a lábán (szerinte ezek rettenetesen előnytelenek bárkin), ezért képes sokáig kajtatni a megfelelő fényű harisnya után. Aztán bőrszoknyát vesz fel, hasítéka combközépig ér, az anyag a lábszára közepén végződik, így még vékonyabbnak hat a lába, amelyet a szoknya anyaga csak jobban kiemel. Fölülre olyan zakót választ, aminek dekoltázsrésze kiemeli a kulcscsont finom vonalát.

A mellrész szolid, egyáltalán nem hivalkodó. 

Közben újfent hívja a barátnője, még mindig a királynő temetésével van elfoglalva, és sorolja, hogy a trónörökös feleségén az a gyöngysor van, amit maga az elhunyt is előszeretettel viselt, abban számtalanszor lefotózták, és szerinte nem véletlen, hogy ezt most nem az újdonsült király felesége viseli, hanem az új trónörökös felesége, mert ha véletlenül nem tudná, már nem az a trónörökös, aki elsőre beugrik, hanem annak a fia, és annak a felesége nem annyira szimpatikus, mint az a másik feleség, aki egészen Amerikáig menekült a királyi család elől, és azóta a fél világ kiátkozta és utálja. A nőnek persze fogalma sincs, ki kivel van ebben a családban, de szórakoztatja, ahogy a barátnője jelentőségteljesen előadja ezt a számára tökéletesen jelentéktelen viszonyrendszert, ami az ő életére semmilyen hatással sincs. Finoman jelzi, hogy indulnia kell, mert elkésik az előadásról, és leteszi a telefont. 

A nő most a tükör előtt magas sarkút húz, ez a cipő fél éve nem volt rajta, és már elfelejtette, mennyire kényelmetlen, de ezt csak néhány órával később vési egy életre az agyába, amikor már legalább két órája megbánta, hogy ezt a lábbelit választotta végül, nem a csizmát. Erre azonban most még nem gondol, a tükörben áll, vizslatja a részleteket, és boldog, mert végre felveheti azt a kabátot, amit nyár elején vett a kedvenc tervezőjénél a nagy leárazáson, de ez idáig nem volt alkalma felvenni, mert meleg volt. 

Hátrafordul, visszanéz a lakásba, amely ragyog a tisztaságtól. Egy utolsó pillantást vet a tükörbe, amelyben ő maga is hibátlanul fest. Elégedetten konstatálja, hogy jó munkát végzett, most már jöhet a kikapcsolódás, késni sem fog, mert azt nem engedheti meg magának.

Azt nagyon korán megtanította a mamája, hogy a pontosság a királyok (és nyilván a királynők) erénye. 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Guido Mieth

Szentesi Éva