–

Jöjj el, kedves…

Anyaként addig igyekeztem megőrizni a gyerekeimnek a Mikulásba, a húsvéti nyusziba és a Jézuskába vetett hitét, amíg úgy láttam, hogy igényük van erre. Aztán eljött az a kor, amikor először az egyiknek, aztán a másiknak lett gyanús a kiscsizmákba vagy a karácsonyfa alá elrejtett holmik származási helye. Egyre több furfangos kérdést szegeztek nekem arról, mégis hogy tud a Mikulás annyi helyre ellátogatni egy éjszaka leforgása alatt, amikor az ő apukájuk még az osztálykarácsonyra sem bír soha odaérni… vagy hogy az aranyos, picurka húsvéti nyuszi mi módon képes egy komplett bordásfalat kitojni a valagán. (Sajnos a gátvédelemről szóló magyarázatomat nem voltak hajlandók készpénznek venni.)

Úgyhogy egy idő után, amikor már nyilvánvaló volt, hogy átlátnak a szitán, felfedtem a titkot. Erre két másik okom is volt.

Egyrészt addig is marha igazságtalannak tartottam, hogy az én tengernyi pénzemen és az én fáradságos beszerzésem nyomán begyűjtött szajrékért állandóan egy öreg szakállas ürgének, egy kétezer éve élt figurának… vagy épp egy nyúlnak legyenek hálásak.

Sokkal inkább tetszik az a felállás, amikor a karácsonyfa alatt üldögélve rám néznek hálától párás szemekkel. Másrészről egész pontosan emlékszem általános iskolában az Ágika nevű osztálytársamra, akit a szülei olyan sokáig szerettek volna konzerválni gyermeki ártatlanságában, hogy a végén kénytelenek voltunk mi felvilágosítani… ötödikben. A mai napig előttem van a hitetlenkedéstől és döbbenettől eltorzult ábrázata, amikor a nagyszünetben nemcsak azt tudta meg, ő honnan is származik, és hogy az egész folyamatnak az égvilágon semmi köze nincs a méhecskékhez vagy a gólyához, de azt is, hogy a fa alá és a csizmájába is az ő parázna szülei csempészik az ajándékot.

Úgy gondoltam, az én gyerekeim jobb, ha tőlem, ellenőrzött körülmények között szembesülnek az élet nagy igazságaival.

Leng a szakálla…

Egy pár évvel ezelőtt publikált tanulmányban pedig arra figyelmeztettek a szakemberek: hiába jó szándékú a szülők igyekezete, hogy megőrizzék csemetéik számára az ünnepek varázsát és misztikumát, a Mikulásról, Jézuskáról vagy húsvéti nyusziról való hadoválás akkor is csak hazugság marad, ami hosszú távon nem tesz jót a kapcsolatuknak.

A szezonális füllentgetéssel ugyanis aláássák a kettejük között lévő bizalmat, a lebukás pedig elkerülhetetlen, hiszen idővel minden gyerek rájön, hogy az épp aktuális mágikus személy nevében bizony a szülei ügyködnek, amint leszállt az éj. Na tessék, még ez is…

Sőt: Kathy McKay pszichológus szerint, ha a szülő-gyerek viszony amúgy is ingatag lábakon áll, akkor (némi torz képpel élve) a Mikulásról lerántott lepel lehet az utolsó szalmaszál a kapcsolatukban. Hiszen a gyerek joggal teheti fel magának a kérdést: ha a szülei képesek voltak ilyen meggyőzően, ráadásul éveken keresztül az orránál fogva vezetni, vajon milyen egyéb gazságra vetemednek legközelebb?!

Ha rossz leszel, nem hoz ajándékot a…

A kutatás másik vezetője, Chris Boyle szerint a szülőknek az a gyakorlata sem üdvös, miszerint az ünnepek közeledtével és a feszültség párhuzamos növekedésével egyre sűrűbben zsarolják a csemetéiket a Mikulással vagy a Jézuskával, akik nyilvánvalóan csak a jó gyerekeknek hoznak ajándékot, a rosszaknak meg az olyan átokfajzatoknak, akik nem eszik meg a spenótot pedig legfeljebb virgácsot.

„Ez távolról sem a legjobb nevelési módszer. Hiszen így egy varázslatos figura döntésére bízod, vajon a gyerek kaphat-e ajándékot, vagy sem” – állítja a szakember. Ajjaj…

A pszichológus páros szerint a konformitásra való óriási hajlamunk az egyik ok, amiért foggal-körömmel igyekszünk minél tovább fenntartani a Mikulás misztériumát.

Mivel mindenki a Mikulás-sztorival eteti a gyerekét, hát mi magunk is így teszünk, még akkor is, ha ez a viselkedésünk teljes mértékben nélkülözi a logikát, esetleg épp szembemegy a saját elképzeléseinkkel – állítják a szakemberek. Amúgy meg, őszintén, melyik az a szülő, aki szeretné, ha behívnák az óvodába egy alapos, karácsony előtti ledorongolásra, mert épp az ő gyereke volt az, aki a játszószőnyeg sarkában gubbasztva felvillantotta az igazságot az egész középső csoport előtt? A másik ok valószínűleg az, hogy a mikulásos mesével valójában a saját varázslatos gyermekkorunkból szeretnénk visszacsempészni egy szikrányi csodát.

Ami engem illet, sem gyerekként, sem kisgyerekes felnőttként nem vágytam volna arra, hogy a karácsonyi misztikumtól, ettől a mindent betöltő decemberi varázslattól bárki is megfosszon azért, hogy ezzel (remélhetőleg) őszintébb legyen a kapcsolatunk. De nagyon érdekel: ti mit gondoltok erről?

Fiala Borcsa