Injekció születésnapra – A jó ajándék pszichológiájának nyomában

–

Ajándékot adni bizony nem egyszerű, hiszen egy meglepetésben általában összefonódik az ajándékozó és az ajándékot kapó ember személyisége, és hogy mennyire lesz jól eltalálva végül a dolog, az nagyban függ ezek arányától. Azaz olyat adunk-e, aminek valójában mi magunk örülnénk, netán célozni szeretnénk valamire a meglepetésünkkel, vagy csak hozzá akarjuk segíteni a másikat egy olyan dologhoz, amire ő maga nem biztos, hogy pénzt áldozna, de mi fontosnak tartjuk?

Egy kedves barátnőm, Klári gyakorlatias ember lévén nagyon szereti a hasznos ajándékokat, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ezek pontosan milyen célt szolgálnak. „Kifejezetten szeretem a praktikus ajándékokat, ezért mindig elmondom a családomnak is, mit szeretnék, sőt van van egy kívánságlistám is olyan holmikról, amikre tényleg szükségem van. Így ha adódik apropó, ők abból válogatnak. Tavaly viszont egy egy hónapos fogyókúrás programot kaptam ajándékba, ami egyáltalán nem szerepelt a vágyaim között. Tisztában vagyok vele, hogy szükségem lenne rá, de rettenetesen rosszulesett. Még úgy is, hogy azzal adták át, hogy remélik, nem bántódom meg. Hát de. Ráadásul kontraproduktív volt az egész, hiszen így eleve mínuszból indult a kedvem az egészhez. Azért végigcsináltam, de nem vettem annyira nagy hasznát, mert a kapott diétás étrend semennyire nem volt kompatibilis az ételintoleranciáimmal, így pluszmunka volt magamra átformálni.”

Jeff Galak, Elanor Williams és Julian Givi pszichológusok izgalmas, ám felettébb hosszú című tanulmányukban (Bizonyos ajándékokat miért olyan csodálatos adni, de nem annyira jó kapni? – Az ajándékozások hibáinak megértését célzó dolgozat) alaposan körbejárják az ajándékozás témáját, és igyekeznek felderíteni az aknákat, amiket jobb, ha elkerülünk. Már csak azért is fontos ez, mert egy rosszul megválasztott ajándéknak sokkal nagyobb az árnyéka, mint gondolnánk. Lehet, hogy jópofa ötletnek tűnik a barátnődnek szőrtelenítő kezelést ajándékozni, de ha ezek után nem áll veled szóba, magadra vess. Kutatások szerint ugyanis egy rosszul belőtt ajándék nemcsak alaposan meggyöngítheti, de akár teljesen el is szakíthatja a kapcsolatot.

A problémák pedig javarészt abból adódnak, hogy az ajándékozó és az ajándékozott egészen másképp értékeli a meglepetést, illetve egymás szempontjait – talán erre is mondják, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

Ahogy fent írtam, az is előfordul, hogy olyan dolgot adunk a másiknak, aminek valójában mi magunk örülnénk – a tizenkettedik odaajándékozott turmixgépnél azonban érdemes önvizsgálatot tartani, és a tizenharmadikkal már magunkat meglepni. Kurucz Adri kollégám is hasonlóképpen járt, aki – szerencséjére vagy pechjére – beleszületett egy erősen gasztronómiai érdeklődésű családba úgy, hogy őt magát nem izgatja a főzés tudománya. Az otthona azonban így is tele lett olyan konyhai eszközökkel, amiket soha a büdös életben nem fog használni. 

„Egyik karácsonyra három darab mákdarálót is kaptam különböző rokonoktól, miután Robinak (Adri férje, Dolák-Saly Róbert – a szerk.) 18 éve októberben az első meglepetésvacsira darálatlan mákos gubát tálaltam fel. Azt hiszem, akkortájt derengeni kezdett a családomnak, hogy nem a főztömet fogják emlegetni, ha bárhol szóba kerülök, ami a famíliában szokatlan és elég ciki is, mert csupa kulináris nagyágyúval vagyok körülvéve. De ez nem tartotta vissza őket attól, hogy később megajándékozzanak két darab kenyérsütőgéppel, egy aszalógéppel (amit imádok különben, tényleg, csak még nem bontottam ki a csomagot az elmúlt tíz év során), valamint egy fura bambuszedénnyel, amiben halat lehet keleti módra párolni. Tavaly pedig a 45. születésnapomra anyukámtól egy hatalmas, pazar varrókészletet kaptam millió színes cérnával, tűkkel, gombkollekcióval, gondolom, pedagógiai célzattal, mert minden lyukas holmi hozzá kerül az idők kezdete óta, stoppolni (se) tudok ugyanis normálisan. Robi szerencsére nem idealizál, mint a szüleim, már ami a fejlődésre való képességeimet illeti, így ő ruhákat szokott nekem venni, és szerencsére baromi jó ízlése van, úgyhogy gyoran hozzámentem, nehogy elhappolják.”

A már említett tanulmány szerzői a rossz ajándékok pszichológiájának vizsgálata során többek között azt is megállapították, hogy van egy jelentős különbség aközött, ahogy adunk és ahogy kapunk ajándékokat.

Ajándékozóként úgy hisszük, minél látványosabb, lenyűgözőbb, meghatóbb vagy meghökkentőbb valami, annál jobb: szóljanak a fanfárok, tűzijátékként csillogjon az örömteli csodálkozás az ünnepelt szemében.

Ezzel szemben a fogadói oldalon már jóval mondénabb jelenetre vágyunk valójában, messze jobban értékeljük azt, ami hosszú távon is hasznos lehet – persze bizonyára ehhez is fel kell nőni, egy kisgyerek nagy valószínűséggel nem fogja indiánokat megszégyenítő szökdécseléssel körbeugrálni a lakást a sál–sapka–kesztyű-kombótól, amit a Mikulás csempészett a csizmájába.

Dián Dóri kolléganőm nagymamája is őszintén hitt a praktikus ajándékokban, amiket persze ő sihederként nem annyira értékelt. El kellett telnie pár évnek, hogy rájöjjön, valójában milyen sok szerető gondoskodás áll az ajánlat mögött. „Nagymamám azt találta ki 11-12 éves koromban, hogy igazán különleges ajándékot kapok tőle a közelgő szülinapomra: három méhnyakrák elleni oltást. A vakcinák nagyon drágák voltak, darabja harmincezer forint, és az én nagyim úgy volt vele, hogy az egészségemnél jobb ajándékot nem adhat – és igaza is volt, de azért ennyi idősen, mondjuk, inkább vágytam volna egy Hannah Montaná-s tolltartóra, mint három szurira a felkaromba. Mondtam is mamának, hogy ha lehet, inkább hanyagoljuk, de hajthatatlan volt. Az lett végül a szerencsém, hogy akkor vezette be a helyi önkormányzat, hogy a ’97 után született lányok ingyen megkapják a HPV elleni oltást, így végül mamától megkaptam a Hannah Montaná-s tolltartót a vakcinák helyett.” 

Nekem is van hasonló élményem, a 25. születésnapomra ugyanis a szüleimtől egy porszívót kaptam, akkoriban költöztem el otthonról albérletbe, és valóban szükségem volt rá, ám mégsem dobott fel különösebben (ott helyben, de később értékeltem ám!), mert azt éreztem, íme, ez a felnőttkor, amikor az ember már csak praktikus dolgokban gondolkodhat.

Sokan úgy vélik ajándékozáskor – derül ki a kutatásból –, hogy a meglepetésnek mindenképpen igen kívánatosnak kell lennie, aminek inkább a szórakoztató mivolta dominál, mintsem a praktikus szempontok.

Ezen kívül jó, ha a megajándékozott meg tudja azt fogni fizikai mivoltában ott, helyben (tehát nem egy később esedékes HPV-oltás például, hanem egy nagy csokor vörös rózsa), illetve azonnal tudja „fogyasztani”, azaz időben nincs eltolva az ünneplés. Azaz ritkán adnak az emberek olyan ajándékot, aminek nem örülhet a másik azonnal és látványosan.

Érdekes, hogy a meglepetésfaktor is másképp jelenik meg ajándékozónál és ajándékozottnál. Míg az ajándékozó szeretne minél nagyobb meglepetést szerezni, sokan jobban örülnek neki, ha olyasvalamit kapnak, amire már korábban célozgattak, hogy örülnének neki. Többek között azért is, mert így érzik, hogy a másik odafigyelt rájuk és a szempontjaikra is. A jó ajándék a kutatók szerint azonban olyan, ami a hosszú távú birtoklása során végig értékes marad, és nem az, aminek abban a pillanatban a leglátványosabban örül a megajándékozott.

Ti eddig minek örültetek legjobban? Egy látványos, óriási meglepetésnek vagy egy hasznos dolognak? Meséljétek el kommentben, mik voltak ezek!

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images l/Westend61