–

Minden menstruáló személynek ismerős lehet…

Éppen valami nagy programra, fontos feladatra készülsz, amikor egyszer csak észreveszed, hogy megjött, és tudod, hogy teljesen alá fogja ásni a terveidet a következő pár napra.

Na, valami ilyesmi történt velem az emelt magyarérettségi közben is, ami az összes közül a legfontosabb volt nekem; elvi kérdésnek tekintettem, hogy nekem magyarból csak a lehető legmagasabb pontszám elfogadható, és direkt nem ettem, nem ittam se a vizsga előtt, se közben, hogy még véletlenül se veszítsek értékes perceket a rendelkezésemre álló négy órából azzal, hogy a vécére rohangálok.

Végül sikerült is ehhez tartanom magam, egy kis csavarral: bár pisilnem tényleg nem kellett, már a vizsga felénél éreztem, hogy formálódik alattam egy diszkrét vértócsa (bocs…), de nem voltam hajlandó emiatt nem átnézni az esszéimet, szóval 12:09-kor, szétázott ruhában, iszonyatos hasfájással és megalázva léptem ki a teremből.

Másnap ugyanezt letoltam matekon is, ott már nem bírtam ki, így jó tíz perc mínuszt sikerült szereznem a kijárkálással, de legalább ott nem szóltak rám, amikor neszesszerrel próbáltam kimenni a mosdóba (amit szintén tapasztaltam, és az egyik oka, hogy idegen iskolában, nyelvvizsgán ki se mertem menni a teremből, mert nem akartam egy egész osztálynyi ismeretlen csávó előtt magyarázni, hogy pontosan miért is cipelek magammal egy táskát mindenhová). 

A célomat végül elértem, sikerült a legjobb tudásom szerint megírnom a teszteket

Cserébe emiatt már egy hete azon gondolkodom, hogy lehet az, hogy a társadalom ennyire nem veszi figyelembe ezt a természetes biológiai folyamatot, és a menstruáló emberektől várjuk el, hogy mások élete, napirendje köré alakítsák a testük működését, és nem fordítva.

Azt belátom, hogy egy vizsgahelyzet annyiból más, hogy bárkinek bármi baja van, megy a hasa, felfázott stb… az is ugyanúgy megszívja, de alapból hülyeségnek tartom azt, hogy négy órán keresztül nem hagyhatod el a helyedet, csak ha bevállalod az esetlegesen rosszabb eredményt.

Nem látom, mit tanul meg abból egy diák, hogy négy órán keresztül nem mehet el vécére, nem hiszem, hogy arra kéne képeznünk magunkat, hogy el tudjuk nyomni az alapvető testi szükségleteinket (illetve, ha valahol ez is munkakövetelmény, akkor ott komoly bajok vannak).

A másik, ami ebben a helyzetben zavart, az a felismerés, hogy még én, a nagyszájú feminista is annyira beparáztam attól, hogy idegenek előtt beszéljek a menstruációmról, hogy inkább meg se próbáltam. És ennek kapcsán ismét ráébredtem, hogy pontosan mekkora tabu is a menstruáció, és sokszor mekkora hátrányt jelent azok számára, akik együtt élnek vele. 

Számtalan helyzetet fel tudok idézni az életemből, amikor engem vagy valakit negatívan befolyásolt nem is a menstruáció maga, hanem inkább az, ahogyan mások reagáltak rá: a tanárok, akik nem engedtek ki a mosdóba óráról, az edzők, akik nem fogadták el a fájdalmat vagy a kényelmetlenséget jogos indoknak a gyengébb teljesítményért, munkáltatók, akik nem akarták megérteni, hogy igen, van olyan, hogy valaki annyira szarul érzi magát ettől minden hónapban, hogy otthon kell maradnia.

Sokszor még a cigiszünetet is komolyabban veszik, mint azt, hogy megfelelő mennyiségű szünetet és biztonságos, kényelmes mosdót biztosítsanak a dolgozóiknak!

Meg sajnos ott van az is, amikor nincs szükséged miatta engedményekre, ám mégis rosszul jársz: akár felnőtt emberek is lazán kiröhögnek egy tinilányt, mert tampon van a kezében, vagy ha ne adj' isten átvérezte a ruháját, de akár a menstruáció szó puszta említését is obszcénnak, oda nem illőnek bélyegezik.

Sokunk emiatt érzi azt, hogy szégyellnie kellene, el kéne rejtenie ezt a világ elől, különösen fiatal korban. És akkor még nem is beszéltünk azokról, akiknek nincs is lehetőségük emberi méltóságukat megőrizve végigcsinálni azt a pár napot. Bár a menstruációs szegénység témája külön cikket, cikkeket érdemel  (ITT írtunk róla, olvasd el!), és nem akarok most mélyebben belemenni, azt el akartam mondani, hogy ezek a felsorolt helyzetek ezerszer rosszabbak valaki olyan számára, aki nem tudja kifizetni a borsos árú intim higiéniás termékeket (az én menstruációm kábé havi 2000–4000 forintomba kerül), vagy nem is fér hozzájuk. 

Ha a mindennapokban nem vagyunk hajlandók figyelembe venni azt, hogy bizonyos emberek véreznek, ne adj' isten stigmatizáljuk és megalázzuk őket érte, annak súlyos következményei vannak rájuk nézve. Először nézzük a jóléti társadalmakat, amiben elvileg mi is élünk, ahol talán nem száműznek egy ólba napokra, mert tisztátalannak tartanak (igen, ilyen még mindig megtörténhet máshol), és többnyire nem kell rongyokat dugdosnunk a bugyinkba, de ugyanúgy szembe kell néznünk a környezetünk reakciójával.

Egy olyan világban, ahol minden a produktivitás, és versenyt csinálunk abból, hogy ki tudja a leginkább kizsákmányolni a saját testét a munka oltárán, mindennapos küzdelmet jelenthet a menstruáció. A Healthline felmérése szerint a menstruáló emberek 32–40 százalékának olyan erős fájdalom kíséri a vérzését, hogy ki kell miatta hagynia napokat a munkából, az iskolából. Az endometriózisban szenvedőknek még nehezebb dolguk van, ők olyan iszonyatos fájdalommal élnek együtt, hogy sokszor képtelenek bármi mással foglalkozni. Ha pedig mégis elvonszolják magukat dolgozni, sokszor órákon át kell szünet nélkül, vagy rémes körülmények között bírniuk, van, aki hat–tíz óráig nem tud tampont cserélni, ez pedig (bár ritkán) toxikussokk- szindrómához is vezethet, ami életveszélyessé válhat.

Még ha valaki elég szerencsés is ahhoz, hogy elegendő vécészünete és megértő főnöke/tanára legyen, akkor is szembe kell néznie a megaláztatással, a viccekkel: sokan gusztustalannak és rejtegetnivalónak tartják ezt, sőt, ismerek felnőtt férfiakat, akik nem hajlandók tampont venni a barátnőjüknek „mert ciki”. Ez fiatalok körében még inkább jellemző, a felvilágosítatlan kiskamaszok előszeretettel gúnyolják ezzel a másikat. 

Ne egymást szedjük szét, inkább a konfliktust! – Mit mond a pszichoterapeuta: hogyan tovább a nyitás után?

WMN Life – 2021. május 14. – FR

 

Vannak olyan nők is, akik olyan helyeken élnek, ahol a menstruáció a közösségből való kizárással, vagy szabályosan bántalmazással jár együtt. Sok kultúrában tartják a menstruáló nőket koszosnak, betegségeket terjesztőnek, ami miatt megtiltanak nekik bizonyos tevékenységeket (mint a főzés, vagy a többiekkel egy légtérben alvás, esetleg a mosakodás), és nagyfokú diszkriminációval kell szembenézniük, ha nem felelnek meg ezeknek a szabályoknak.

A havivérzés megjelenése az idő előtti kiházasítást és korai nem kívánt terhességet is jelenthet az érintettek számára, mivel sokan tekintik ezt a nővé válás, az érettség jelének, akkor is, ha lelkileg még gyerekek a menstruáló bakfisok. 

Szóval a menstruáció világ minden táján, és minden társadalmi rétegben együtt jár a hátrányos megkülönböztetés valamilyen formájával, természetesen ezek nem mindenhol öltenek azonos mértéket, de nem tagadhatjuk, hogy milyen mélyen gyökereznek az emberiség kultúráiban. 

A közös pont ezekben az, hogy azért történhetnek efféle igazságtalanságok, mert még mindig tabuként tekintünk a menstruációra

Szimbólumot csinálunk belőle, megbélyegezzük, vagy úgy teszünk, mintha nem létezne, és nem vagyunk hajlandók úgy nézni rá, ahogy kellene: mint az élet teljesen természetes velejárójára. Nem alkalmazkodunk ehhez úgy, ahogyan más testi szükségleteinkhez megtanultunk a történelem során.

Míg nyilvános vécéből örvendetes módon egyre több van, tampont és betétet csak boltokban kínálnak, hiába jár nekünk a pisiszünet, egy tamponcserét már meg kell magyaráznunk, és azonnal elfogadunk egy gyomorrontást indoknak a hiányzásra, míg a menstruációs fájdalmat valami másnak kell hazudnunk.

Az a helyzet, hogy ameddig ki sem merjük ejteni rendesen ezt a szót, addig nem tudunk változtatni a negatív érzelmeken sem, amiket hozzá csatolunk.

Ha azt akarjuk, hogy egy másik fiatal lány ne teljesítsen szarabbul egy vizsgán, mert azon vacillál, hogy meg merje-e kérdezni, hogy kiviheti-e a neszesszerét a mosdóba, beszélnünk kell a menstruációról, el kell érnünk, hogy olyan normálisnak tekintsük, amilyen valójában!

És akkor talán hamarosan tarthatnánk ott, hogy egyáltalán ne legyen kínos megfogni egy tampont, és kivinni magunkkal a teremből. Vagy végre alakíthatnánk úgy az életünket, a munkánkat és az iskolai számonkéréseket, hogy ne a húgyhólyagunk és a betétünk teherbírását mérjék fel, hanem a szellemi képességeinket. Lehetne egy olyan világunk, ahol nem kizárásos alapon létezik az emberi méltósághoz való jog (amitől minden létező területen messze vagyunk), és ahol nem tekintjük kevésbé fontosnak, hogy megőrizzük valaki más büszkeségét, aki éppen vérzik.

Nyáry Luca

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/martin-dm