–

A történelem sosem tartozott a kedvenc tárgyaim közé,

mégis olyan izgalmas elképzelni, mi minden folyhatott sok száz évvel ezelőtt a szebb napokat látott épületmaradványok között, amikor az egyes helyiségeknek még megvolt a maguk pontos funkciója. Mennyi talány, ármánykodás, hány meg hány emberélet, falakhoz tapadó vércseppek, micsoda diadalok, vereségek, szép úrhölgyek és daliás hercegek, lovas katonák…

Engem mindig lenyűgöz, hogy a csudába voltak képesek az emberek hegyek, dombok tetejére felcipelni azt az irdatlan mennyiségű követ, hogyan tudták olyan magasra húzni a falakat úgy, hogy azok egy része még most is dacol az idővel. Mindeközben én egy kulaccsal a kezemben majd kiköpöm a tüdőm, mire felérek a magaslatokra – a napi tesi azonnal pipa.

Ha pedig ez nem lenne elég, odafönt olyan pazar látvány fogad minden egyes alkalommal, hogy annak tényleg nincs párja.

Romantikus az omladozó falak között bújócskázni, majd megpihenni, kávézgatni. Csodás érzés megtölteni a tüdőmet friss levegővel, elhalmozni az agyamat képzelgésekkel, a lelkemet összetéveszthetetlen szabadságérzettel bolondítani, a telefonom memóriáját pedig lenyűgöző képekkel telíteni.

A bennem szunnyadó királylány boldogságában szinte kiugrik bőréből, amikor egy-egy várromot veszünk célba hétvégi kirándulásainkon. Meg is mutatom, miért! Ha nekem nem hisztek, járjatok utána, tapasztaljátok meg magatok!

Mindenki boldogsága – Boldogkő vára

Volt egy időszak, amikor a közösségi médiában nagyjából minden ötödik embernél az enyémre megszólalásig hasonlító fotót láttam, csupán a szereplők változtak, a nap meg az évszakok. Nem lehetett véletlen, hogy egy országos kampány plakátjain is ugyanaz az őrtorony köszönt vissza: Boldogkőváralja.

Nyilván én is azonnal látni akartam ezt a csodahelyet.

Szerencsére a közös hétvégék tervezésekor általában rám marad a programszervezés nemes feladata, így kapva kaptam az alkalmon, és a Zempléni-hegységet választottam úti célnak. A barátomnak nem volt ellenvetése, elvégre a Tokaji borvidék közvetlen szomszédságában töltöttük napjainkat.

A községnek is nevet adó, szabálytalan alaprajzú vár egy ovális alakú andezittufa-képződményen, a Bodókő-hegyen kapott méltó helyet, hogy végvárként a Hernád völgyét védve álljon helyt. A néphagyomány szerint egy kiváló aszalómesterről, Bodó úrról kapta nevét, aki IV. Bélának segített menekülni a tatárok elől. Feltehetően ez után építették a várat, ami az évszázadok folyamán szövevényes történetté vált, sok kézen megfordult. Többek között csere tárgya volt egy török pasáért, a gyulai várkastélyért, Mátyás király pedig 3000 aranyforintért (!) zálogosította el. Minden bizonnyal Balassi Bálint Borivóknak való című verse is itt született. Bejelentkeztek érte a törökök, volt labancok kezén, aztán császári parancsra felrobbantották. A felújított várat végül a Zichy család tulajdonolta, mielőtt állami kézbe került.

A környék fákkal borított dombjaira és a nyugodt kisközségre nyíló kilátáson felül egy, a muhi csatát ábrázoló több mint ezer figurából álló ólomkatona-kiállítást is megtekinthetünk a jegyváltást követően. A romok közt sétálva pedig magunkba szívhatjuk egy letűnt kor emlékét, régi idők dicsőségét.

Felcsesztek? Irány Csesznek…

Oké, én kérek elnézést, de ha egyszer ennyire beszédes egynémely településnevünk… A cseszneki vár a Bakony hegység egyik ékköve, egy kiemelkedő sziklaszirten magasodnak még megmaradt, tekintélyt parancsoló kőfalai. Egyébként valóban nyugalom árad ódon falaiból meg a körülötte lévő természetből, szóval tartom a felütést. Már akkor kinéztem magamnak, amikor egyszer Győrből Veszprém felé tartottunk, ugyanis a vadregényes főút egyik pihenőjéből pazar kilátás nyílik rá. Aztán tavaly egy napsütéses februári napon felkerekedtünk, és „bevettük” a várat.

A cseszneki vár a tatárjárás utáni nagy várépítő korszak szülötte, a Kisalföldön keresztül haladó „sóút” védelmére épült. Uralkodása során Károly Róbert beemelte a királyi birtokok közé, hiszen a terület már akkor vadakban bővelkedett, az úri sport gyakorlására és fenséges fogások elkészítésére ideális lehetőséget kínált. Fennállása során számtalanszor cserélt gazdát, funkcióját is váltogatta, a Rákóczi-szabadságharc alatt például élelmiszer- és lőszerraktárként szolgált, illetve börtönében magas rangú hadifoglyokat őriztek. A háborús idők után az Esterházy család birtokába került, amely otthonos kastéllyá alakította. Vesztét a természeti károk okozták: az 1800-as évek elején egy földrengés, majd egy villámcsapás miatt keletkezett tűzvész pusztította el nagy részét.

A parkolóból pár perc alatt feljutunk a bejárathoz, ahol belépőt válthatunk. A főcsarnokba belépve a falmaradványokon az ablakok helyei kis képzelőerővel olyan látványt nyújtanak, mintha a római Colosseum vagy a pulai amfiteátrum romjai között sétálnánk.

Nem csoda, hogy filmrendezők is beleszerettek a helybe:

a Valahol Európában című film külső felvételei is itt játszódtak. Az extrémebb sportok kedvelői úgyszintén megtalálhatják számításukat, ugyanis épp itt építették ki az ország első via ferratáját.

Jaj, de jó, Somlyó!

Valójában Somló vára, de sokak bélyeggyűjteményében szerepelhet hibásan a név, miután először így került nyomtatásba a Magyar Posta által kiadott bélyegsorozat. A bazaltos Somló hegy északi oldalán egy sűrű erdőben magasodik a vár, távolról alig észrevehető. Az oda vezető út gyalogos- és biciklisforgalomra készült, ami egy hozzám hasonló, edzetlen alföldi embernek „vádlibedurrantós”, „tüdőkiköpős” sétát jelent (azt meg el sem tudom képzelni, hogy ki tud felbringázni oda), viszont nagyon megéri az a kínkeserves húsz perc.

Az erdőben csend honol, föntről letekintve pedig színes-szagos szőlőtőkék pompáznak, amíg a szem ellát.

A kővárakra jellemző módon, valószínűleg az 1241–1242-es események után emelték, de csak Nagy Lajos király korában említették először. Fénykorát egy gazdag főpap, Erdődy Bakócz Tamás uradalma alatt élte, aki teljesen átalakította az erődítményt, és előkelő, olasz stílusú reneszánsz kastélyt varázsolt belőle. A török támadások próbáját remekül kiállta, de nem sokkal később örökösödési viták következtében gyorsan pusztulásnak indult. Sokat veszített politikai jelentőségéből, miközben a térségben más települések virágoztak fel. Az Erdődyek végül visszaszerezték a romos kőhalmot, de felújítás helyett inkább felhúztak egy új építményt a közeli Dobán.

Mint egy felnőtt játszótér, olyan ez a várrom, annyi helyre fel lehet ugrani, mászni (persze csak óvatosan!). Mi ködös időben jártunk arra, nagyon misztikus volt, ahogy a komor falak közé leszálltak a felhők,

mintha Kölcsey Husztja elevenedett volna meg előttünk – napsütésben biztosan teljesen más élmény. Ha több időnk van, varázslatos túraútvonalak közül válogathatunk az erdőben, amit szerintem nem szabad kihagyni. A tanúhegy legmagasabb pontján egy kilátóból is körbenézhetünk, az elterülő réten pedig piknikezhetünk a madárcsicsergésben.

Olyan szép, hogy mindjárt Sirok…

Családi (sajnos nem túl gyakori) természetjárásaink úti célja belföldön legtöbbször a Bükk hegység, mivel apukám a közelében nőtt fel, így jól ismeri a terepet. Néha azért megesik, hogy inkább a szomszédos Mátrában barangolunk, így történt akkor is, amikor a siroki várat csodáltuk meg. Festői környezetben, a sokat sejtető Várhegy meredek vulkáni csúcsán emelkedik az impozáns romvár.

Mint a legtöbb magyarországi vár, Sirok védőbástyája is a XIII. század környékén épült. Kis- és nagykirályok alakították ki uradalmukat itt, de volt földesúri fennhatóság alatt is. Jelentősége az 1552-es egri diadal után nőtt meg, elővárként ugyanis meg kellett erősíteni a török csapatokkal szemben. A Rákóczi-szabadságharc idején kurucok hadiközpontja volt, majd a többi magyar vár sorsára jutott: a császáriak felrobbantották, azóta áll romokban.

A látogatás egy kisebb kaptató legyűrése után nagy kaland kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az ide érkezők nem csupán a lélegzetelállító panorámában gyönyörködhetnek, hanem (belépőjegy fejében) a felszín alatt, a hegy gyomrába vájt kacskaringós alagútrendszerben is bolyonghatnak.

Érdemes a romot kívül-belül körbejárni, megnézni minden zegzugot – kagylósodásoknak, különféle sziklaalakzatoknak lehetünk szemtanúi.

Ha pedig már ott vagyunk, szánjunk még félórát a környék felfedezésére, mert nem mindennapi természeti képződmények várnak ránk. Az Apáca- és Barát-szikla névre keresztelt bálványköveket az erózió és a vulkáni működés formálta különlegesre, néhány lépéssel arrébb pedig a Törökasztal lapos tetejű szikláján süttethetjük a hasunkat. Visszanézve a várra, mintha egy mesébe csöppentünk volna.

Deli Csenge

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

A képek a szerző tulajdonában vannak