Ne másért sportolj, hanem saját magadért! – Még a téli depressziót is megúszhatod

–

Otthoni edzés a „kisfőnök” engedélyével

Maja jelenleg otthon van nem egészen másfél éves kisfiával. A „főnök úr” persze bőségesen ellátja feladattal, az édesanya mégis szakít időt a mozgásra. A terhesség során felszaladt kilók túlnyomó részétől futópados edzéssel és diétával szabadult meg, aztán, mint mondja, egy időre alábbhagyott a lelkesedése – amiben a kalóriák számolgatása is szerepet játszhatott. Fel is hagyott ezzel a módszerrel: először mindig iszik egy pohár vizet, és akkor eszik, ha az éhségérzet – ami lehet, hogy valójában csak szomjúság – ezután sem múlik el. Emellett a mozgást is visszahozta a mindennapjaiba. Bár számára valamilyen társas sport felelne meg leginkább – korábban aerobikozott –, erre most nincs lehetősége. Regisztrált viszont egy programba, ahol a „digitális edző” többé-kevésbé személyre szabott megoldást nyújt.

„Regisztráláskor különböző adatokat kellett megadni, úgymint: nem, magasság, testsúly. Megkérdezték azt is, hogy mi a célom – például fogyás, tónusosabb izomzat vagy fittebb állapot –, és hogy milyen sportok fekszenek nekem leginkább.

Én a futópadot és a saját testsúlyos edzést választottam. Ennek megfelelően kaptam edzéstervet.

A programban egyébként lehetőség van a saját eredményeim rögzítésére, de másokéit is láthatom – vagyis közösség is épül a sportolás révén.

„Jó érzés, hogy ezt megteszem magamért”

Heti háromszor edzek: két futás körökben – hol sprintelve, hol a saját tempómban –, és egy pedig felsőtestre, mindez persze időre. A bemelegítés öt perc, de van benne többek között magas térdemelés, háromütemű fekvőtámasz, guggolásból felugrás.

Az első egy-két hét nagyon nehéz volt, annak ellenére, hogy azért már előtte is mozogtam. Most a harmadik hétnél járok, és még mindig van, hogy ötezernek érzem a pulzusomat. Viszont ez a program ad valamiféle keretet – nekem jobb úgy edzeni, ha látom, mennyit kell még kibírni. Már csak azért sem adom fel, mert fizettem érte.

Az is jó érzés, hogy ezt megteszem magamért, még akkor is, ha néha kutyául szenvedek. Bízom benne, hogy meglesz az eredménye!”

Kutyák, bringa, spinning

Kácser Kitti kétféle sportot is űz, pedig a munkája mellett két kutyusáról gondoskodik, és önkénteskedik is: oszlopos tagja a hamarosan egyéves születésnapját ünneplő NYISTA – Nyílt Ivartalanítás Szponzorálást Támogató Alapítványnak is.

„Apukám nagy bringás volt, így a biciklizés mindig is tetszett, de csak három éve kezdtem hosszabb távokat tekerni – meséli. – Jobban esett, mint a szobabiciklizés, tavaly viszont sok mindent összezsúfolódott, és ellustultam. Ezért olyan sportot kerestem, amit nemcsak akkor csinálhatok, amikor időm és kedvem van, hanem – kicsit muszájból – fix órákra járhatok. A spinninget ajánlották, és szerencsére egy nagyon kedves csapatba kerültem. Az első órákat alig bírtam követni, nehéz volt, de kitartottam, és most már imádom. Jó a hangulat, levezetem a feszültséget, és ki tudok kapcsolni – bátran ajánlom mindenkinek!

Sok a dolgom, de ez a heti háromszor egy óra az én időm – ennyire szükségem van, nem mellesleg pedig a mozgással és a diétával lement tíz kiló, ami nagyon kellett a lelkemnek.”

„A férjem is támogat”

„Mindig is sportolgattam, kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) kihagyásokkal – mondja Boros Mariann, két kisfiú édesanyja. – A jóga és a futás azok a mozgásformák, amelyekhez időről időre visszatérek, hiszen ezeknek nagy előnye, hogy szinte bárhol, bármikor lehet őket végezni. Persze éppen ez a buktatójuk is, vagyis hogy nem feltétlenül van kerete a dolognak, én pedig az a típus vagyok, akinek nincs mindig elegendő belső motivációja az elkezdéshez.

Tavaly januárban, felnőttként az iskolapadba visszacsöppenve, túl egy húzós vizsgaidőszakon, a téli lehangoltság közepén éreztem, hogy muszáj most azonnal elkezdenem valamit sportolni, különben megőrülök. Az egyik helyi konditerem különtermében, heti három alkalommal tart egy nagyon inspiráló, fitneszversenyt nyert edző, Glaszta Andrea egyórás, csoportos alakformáló edzéseket, elkezdtem járni az óráira.

Az órák nagyon élvezetesek és hatásosak is, és ez a fajta mozgás olyannyira beépült a mindennapjaimba, hogy azóta egy hetet sem hagytam ki 

(kivéve a karácsonyi szünetet, amikor nem is volt edzés), és nagyon élvezem. Van, hogy csupán egyszer jutok el egy héten, de amikor tehetem, akár háromszor is, nem hezitálok, hogy elinduljak-e, ehhez igazítom a többi programomat. Szerencsére a férjem támogat (na nem azért, hogy visszanyerjem a lánykori súlyomat, hanem azért, mert látja, hogy jobban érzem magam a bőrömben), általában ő vigyáz a gyerekekre, amíg oda vagyok.

A sporttal szinte párhuzamosan kezdtem el kerülni az állati eredetű ételeket is (előtte fél éve már vegetáriánus voltam), így szerintem a kettő együtt hatott igazán, fogytam néhány kilót, megerősödtem, jobb lett az általános fizikai és mentális állapotom is. Bizonyára a sportnak köszönhető az is, hogy megszűnt az évek óta fennálló hátfájásom, közben a futáshoz is vissza-visszatértem, teljesítettem például egy félmaratonnyi távot, illetve a Balaton-átúszáson is részt vettem. Mindenkinek ajánlom, hogy találja meg a hozzá illő sportot, és vágjon bele!”

„A jóga életem szerves része”

Sarudi Ági még gimnazistaként, a Kádár-korszakban találkozott a jógával, ami akkoriban valamiféle „gyanús keleti hókuszpókusznak” számított. Ő azonban rögtön megszerette, és gyakorolta is, aztán az egyetem, majd a családalapítás idején kicsit lazult a kapcsolata ezzel az ősi filozófiai és mozgásrendszerrel – de a válása után visszatért hozzá, amikor, ahogy ő fogalmaz, „elkezdtem önmegvalósítani”. Több jógatanfolyamot is elvégzett, most jógaoktatói képzésre jár, ami nagyrészt online zajlik.

„Mit is jelent nekem a jóga? – kérdez vissza. – Mondjuk úgy, napi rutin, az életem szerves része, immár pár éve biztosan. Miután alapjában pacsirta típusú ember vagyok, korán kelek, ezért jellemzően a hajnali, kora reggeli gyakorlást preferálom. Ez úgy néz ki, hogy az ébredést követően, még az ágyban elkezdem a bemelegítést, átmozgatom a nagyobb ízületeket, aztán vízivás, macskaetetés (ez, mondjuk, nem annyira a jóga része), tisztálkodás, és elkezdem a gyakorlást: rövid ráhangolódás után, általában tizenkét kör Napüdvözlet jön – ez az egész testet átmozgató gyakorlatsor –, utána a különböző ászanák, kis légzés, relaxáció. Nagyjából egy-másfél óra az egész, az állapotomtól, hangulatomtól is függ persze.”

Télen még jobb

„Bizonyos szempontból télen jobb a helyzet, mert bár sötét és barátságtalan az idő odakint, én egy kislámpa fényénél, alaposan kiszellőztetve a szobámat, jobban tudok gyakorolni, mint nyáron, amikor már ötkor teljes erővel tűz a nap – folytatja. – Azt is tudom, hogy talán nem a legmegfelelőbb a kora reggeli gyakorlás, mert bizony merevebb vagyok, mint délután, este, de azért egy ilyen egy-másfél óra után egészen másképp látom a világot, úgy érzem, a testem teljesen rendben van, a lelkem is kisimul, az elmém is nyugodtabb, szóval ez majdnem tökéletes napkezdet.

Emellett néha elmegyek úszni, kirándulni, gyalogolni, hogy legyen valami intenzívebb mozgás is az életemben, de úgy érzem, a jóga az ideális társ, legalábbis nekem.

És persze vicces, vagy kicsit olyan hihetetlen, de azt szoktam mondani, ahogy öregszem, egyre jobban érzem magam a bőrömben, és azt hiszem, a jógának ebben is nagy szerepe van. Ja, és reggelente a zsúfolt metrón, míg más a kütyüjét birizgálja, légzőgyakorlatokat szoktam végezni, időnként persze csak mentálisan, de úgy is nagyon jó. Arra is gondoltam már, hogy ha lehetne, mindenkinek receptre írnám fel a Napüdvözletet, számomra olyan energetizáló, lazító hatása van, amit azt hiszem, mindenki megérdemelne napkezdetként. Az utóbbi hónapokban pedig kollégáknak is tartottam hetente egyszer gerincjógát, amit szintén nagyon szeretek, bár még azért abszolút kezdő oktatónak tartom magam, és látom is, hogy mi az, amiben fejlődnöm, javulnom kell.”

A szerző sem sporttehetség

Az én mindennapjaimnak is része a sport, bár némiképp hendikepes vagyok ilyen szempontból. Tizenévesen nem kevés felesleget cipeltem magamon, és alapból is ügyetlen voltam, így aztán hacsak lehetett, ellógtam a tornaórákat A legjobban a kosárlabdát gyűlöltem, a biztos kudarc tudatában meg sem próbáltam játszani, csak lődörögtem a pályán, és vártam a megváltó kicsöngetést.

Valahol azonban mégis volt igényem a mozgásra – így kezdtem el futni, vagyis inkább csak kocogni, szigorúan esténként, hogy „ne keltsek felesleges feltűnést”.

A kezdeti bénázás után egyre jobban éreztem magam a bőrömben, annál is inkább, mert a pluszkilók lassan, de biztosan olvadtak le rólam – igaz, ehhez az is kellett, hogy okosabban étkezzem. Mivel korábban minden diéta, amibe belevágtam, csúfos véget ért, ezúttal semmiféle útmutatást nem követtem, csak a standard fogások egy részét váltottam fel valamilyen zöldséggel vagy gyümölccsel. Hatalmas szerencse, hogy akkor sikerült valahogy ráéreznem a számomra megfelelő módszerre – a mai napig hálás vagyok érte a sorsnak.

A futásnak pedig többé-kevésbé függőjévé váltam. Persze akadtak hónapok, sőt évek is, amikor ellinkeskedtem, de most már vagy tizenöt éve nem volt példa ilyesmire. Említésre méltó eredményekről nem tudok ugyan beszámolni –

heti néhány alkalommal négy-öt kilométert futok a saját tempómban, ami nemcsak fizikai, hanem szellemi-lelki szinten is annyit ad, hogy tulajdonképpen ez jelenti a jutalmat a nap végén.

Így nem lettem jógaoktató

A futás mellett jógázni is elkezdtem, eleinte csak könyvből, amit egyébként senkinek sem ajánlok, hiszen nincs ott egy oktató, aki kijavíthatna, a berögzült hibákat pedig utólag nehéz levetkőzni. Majd, mivel pedig az újságíró szakmában manapság elég sok a bizonytalansági tényező, úgy gondoltam, „növesztek még egy lábat”, vagyis jógaoktató leszek. Be is iratkoztam egy ilyen iskolába, de azt vettem észre, hogy az intenzívebb gyakorlás során a már régóta meglévő gerincbetegségem nemhogy nem javul, de egyre romlik. A negyedik félévben, amikor élettant is tanultunk, ért a megvilágosodás: erre a fajta problémára nagyjából a fél tananyag ellenjavallt.

Be kellett látnom, hogy a jóga nem az én utam, de nem váltam meg tőle teljesen, inkább összeállítottam magamnak egy saját gyakorlatsort, a sulit pedig más szakon folytatom.

Úszás, szauna, dagonya

A legnagyobb szerelmem azonban az úszás, amit kisgyerekként ismertem meg, köszönhetően Éva óvó néninek, aki, bár ezt senki nem várta el tőle, nap mint nap elvitte a helyi uszodába az aktuális csoportját. Ez persze már macerásabb, mint futni vagy jógázni, hiszen öltözni, vetkőzni, szárítkozni kell, de nekem ebben is szerencsém van. Öt percre lakom a városkánk uszodájától, és az, hogy home office-ban dolgozom, lényegesen jobb időkihasználást tesz lehetővé. Plusz még gyerekről sem kell gondoskodnom, tekintve, hogy már felnőtt, igaz, egy kisebb menhelynyi cicáról viszont igen, de azért az mégsem ugyanaz.

Általában ezerötszáz-kétezer métert úszom – persze ez sincs elkapkodva –, aztán jöhet pár kör a szaunában, majd – mindezek megkoronázásaképp – a dagonyázás a jakuzziban.

A téli depressziót pedig egyelőre idén is sikerült fenéken billenteni. És különben is: már közelebb vagyunk a tavaszhoz, mint az őszhöz!

Mezei M. Katalin

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images