A beszélgetésben azon az állásponton voltam, hogy ezek megrázóan maradi, korlátolt nézőpontok, és alig hihető, hogy még mindig ez volna az általánosan elfogadott vélemény, hiszen például melegek tekintetében is mennyit változott a kép. Persze rengeteg tennivaló van, sokan még mindig mereven elzárkóznak már a gondolattól is, de ettől még nagyot változott a lakosság általános véleménye. Azt gondoltam, fiúgyermekek tekintetében is hasonló lesz a helyzet. Megdöbbentem, mennyire nem így van. Aztán kicsit utánaolvastam… Cikkek, kommentek, vélemények tömege, és alig néhányat találtam közte, amelyik nem azt sulykolja, hogy a fiú ne babázzon, a lány ne tologasson autókat, a kisfiú ne sírjon, ne legyen „puhány”, meg a többi komplett baromság.

Ordít a világsajtó az egyenlőségről, zakatol a „kezeljük őket egyenlően”, harsogja a világ nyugati fele, hogy ne nemek alapján különböztessünk meg az embereket, és ne kizárólag a nemük alapján soroljuk be őket. És (joggal!) elsősorban a nőket érő hátrányokról beszélünk, mivel munkahelyen, párkapcsolatban is van még bőven tennivaló az ügyben. Sőt, ameddig egy úszó-vb kapcsán is arról kell beszélni, hogy neveletlen dolog seggeket fogdosni az éjszakában, addig aztán pláne mérhetetlenül sok dolgunk van.

Engem most mégis az bosszant, hogy ugyanezen a vonalon a gyerekeinkről sokkal kevesebbet beszélünk.

A tapasztalataim szerint sokkal kevésbé vagyunk „modernek”, nem értjük meg, hogy a kérdés őket legalább annyira érinti, torzítja, befolyásolja.

Az ő esetükben már nem vagyunk annyira nyitottak, megértők, nem érdekel bennünket senki véleménye, mert azok a mi gyerekeink, azokat hagyja békén mindenki.

Nos, van egy rossz hírem.

Ahhoz, hogy a kisfiú babázik, a kislány meg autókat tologat, semmi köze nincs a homoszexualitásnak, sőt még valamiféle „nemi szerepnek” sem. Nem kell különösebben értelmes vagy tájékozott embernek lenni ahhoz, hogy az ember tudja, senki sem lesz attól meleg (se puhány, se tejbetök, se szar apa, szar férfi, vagy bármi egyéb), hogyha kisfiúként babázik. Ahogy attól sem leszel szerelő vagy mozdonyvezető, ha gyerekkorodban csavarhúzóval játszol, vagy kisvonatokat tologatsz.

A kisfiúk szociális fejlődéséhez, érzelmi intelligenciájához, párkapcsolati „alapkészletéhez” viszont annál inkább van köze annak, ha nem hagyják őt babázni.

Ha azt kell hallgatnia szegénynek egész gyerekkorában, hogy mi a „katonadolog”, ha megszégyenítik, mert elsírja magát, hogy ciki, ha fésülködni támad kedve, vagy helytelenül viselkedik, ha a lányokkal akar játszani.

Ez ma Magyarországon rengeteg embert érintő probléma. Sok ember a mai napig azzal gyötri, torzítja a gyerekeket, hogy – a saját tájékozatlansága és félelmei miatt – pár hónapos koruktól szigorú nemi szerepekbe kényszeríti őket. Mert a szomszéd, a plázában a reklám, meg a hülye politikus azt magyarázza, hogyha nem kék trikóban sarazik és dömperezik a fiad, hanem rózsaszínben, akkor buzi lesz (már elnézést). Ha megnöveszted a haját, ha túl sokat ölelgeted, ha az apja nem tanítja kétévesen kemény és férfias dolgokra (vagy tanítja, de a nyamvadt kiscsávó elsírja magát közben), akkor garantáltan meleg lesz.

Tartós, súlyos károkat, alig rendbe hozható torzulásokat okoznak ezzel a mentalitással a gyerekeknek. Kislányoknak ugyanúgy, mondani sem kell.

Káros dolog azt magyarázni, hogy a lányok csak kiskonyhával játszhatnak, meg a babáikkal, hogy rendes kislány nem koszol, nem verekszik.

Miért csodálkozunk azokon az apákon, akik állítólag „nem segítenek otthon”, bénán öltöztetnek, etetnek, fognak meg egy gyereket? Hiszen egész gyerekkorukban, amikor ezt babákon gyakorolhatták volna, megérthették, megtanulhatták, megszokhatták, megszerethették volna, azt sulykolta beléjük valaki, hogy melegek/debilek/puhányok lesznek ettől. Pedig csak az apák dolgát akarták volna kipróbálni, csak az apa szerepét szerették volna eljátszani. De letiltották őket.

Kiröhögjük a csajokat, hogy fogalmuk nincs a kocsikról, a vezetésben de bénák, hogy nem értik a közlekedést 18 évesen (pedig a túrót nem!), és ők nem válaszolhatják, hogy apám kinevetett, amikor a bátyám matchboxaival akartam játszani, anyám is valami mást javasolt játékboltban, amikor traktort kértem. A kisfiúknak viszont hány ember hány évig tanította a közlekedési lámpát, táblát, forgalmat? Mintha egyedül csak a fiúkat érdekelhetné a közlekedés – amit pedig minkét nem egyaránt gyakorol, ugye. Az ostoba, értelmetlen, túlhaladott és ósdi alapon működő nemi szerepek nemcsak „baba” és „kamion” vonalon rombolnak, torzítanak és okoznak mérhetetlen kárt, hanem az életünk minden részében ott vannak. És sokszor észre sem vesszük őket.

Az éttermi séfek nagy része férfi. A kisfiúk túlnyomó többségének viszont nem hajlandók műanyag kiskonyhát venni a szüleik, mert az lányos játék.

A válások oka nagy arányban oda vezethető vissza, hogy férfi és nő nem tud érdemben kommunikálni egymással a mély, fontos érzelmeikről, azok változásairól, problémáiról. De senki sem beszél arról, ennek mennyi köze van ahhoz, hogy sok esetben egyáltalán nem támogatjuk a kisfiúkat abban, hogy az érzelmeikről beszéljenek. Azt meg mély rosszallással nézzük, ha sírnak. És bármilyen téboly, még ma is az az általánosan elfogadott álláspont, hogy férfiak érzelmekkel nem foglalkoznak, és ez nem is dolguk. Számomra ez annyira megrázó és elképzelhetetlen, de sajnos tényleg így van.

Úgyhogy én csak azt tudom javasolni: vegyél babát a fiadnak. És vegyél dömpert a lányodnak. Öltöztessen, fésülgessen, etessen és altasson a fiad, és parkoljon, lapátoljon meg építkezzen a lányod. Ha erre vágyik. Miért ne? Ettől semmi más nem fog történni, mint hogy szociálisan érzékenyebb, érzelmileg gazdagabb, társnak használhatóbb, embernek szélesebb látókörű és rugalmasabb, megértőbb, empatikusabb lesz.

Hadd sírjon a fiad bátran, ha fáj, ha felháborító, ha idegesítő valami, ami történik vele. És legyen csak nyakig sáros, mocskos a lányod csini ruhácskája. Engedd őket gyereknek – tényleg gyereknek, tiszta erőből gyereknek – lenni.

Doffek Gábor