–

Ismerős a helyzet?

A nagy nehezen összeállított, tökéletesnek gondolt szettel állunk a párunk előtt, mert szükségünk volna az elismerésére, ő pedig nemes egyszerűséggel közli velünk: „Ez a ruha nem áll jól”.

Friedemann Schulz von Thun német pszichológus arra kér minket, képzeljük el, hogy mindenkinek „négy füle van”, és bármit, amit mondunk neki, négyféleképpen foghat fel. Ez a feldolgozás határozza meg végül a saját élményünket a beszélgetést illetően, és ez dönti el, hogyan viszonyulnak hozzánk a többiek.

Ott állunk vélt vagy valós pompában, és „valamelyik fülünk” dominánsabb, mint a többi

A „tárgyi” fülünk semmi egyebet nem társít a közléshez, egész egyszerűen tudomásul veszi a száraz tényt, hogy a másik fél szerint ez a ruha nem áll jól nekünk.

Nem kezd el kattogni, kombinálni, nem hiú, és nem akar kompenzálni valamilyen epés beszólással a másik felszedett kilóiról. Ez a ruha nem áll jól. Pont.

Persze könnyen lehet, hogy inkább a „kapcsolati fül” élénkül fel, és magunkra vesszük, amit hallottunk. „Úristen, a párom kövérnek tart!” – indul el a belső pánik, és hirtelen minden megkérdőjeleződik a viszonyunkat illetően. Úgy érezhetjük, kibújt a szög a zsákból, nem vagyunk már annyira kívánatosak, a romantikus életünk hanyatlik, nem is lenne szabad elindulni otthonról ilyen testtel, és biztosan nincs az a ruha, ami feloldaná ezt a kínt. „Mindennek vége”.

Ezen a ponton azt gondolhatjuk, bárcsak mindenki a „tárgyi fülét” hegyezné a mindennapok során, de a katasztrofális félreértések mellett elkerülnénk minden játékosságot, költészetet és humort is. Inkább ne állítsuk rangsorba a füleket, nézzük az egyéb lehetőségeket.

„Ez a ruha nem áll jól” – hangzik el a visszajelzés

Mi pedig, ha lehet, nem roskadunk  magunkba, hanem azon kezdünk gondolkodni, vajon min mehet keresztül a másik annak fényében, hogy ennyire elveszítette a kapcsolatát a divattal. Ha a közlő fél elemzésébe kezdünk, akkor az „önkifejező fül” élesedik ki, és talán arra jutunk, hogy a másik félnek borzasztó napja van, ezért semmihez sem tud pozitívan hozzáállni. Nyakában a szabadság előtti munkahelyi nyomás, a pihenést hallomásból sem ismeri, ezért ennyire negatív.

A sort az „utasító fül” zárja. Nem agyalunk a kapcsolatunkon, sem azon, mi a helyzet a másikkal, egész egyszerűen csak  átöltözünk, hátha legközelebb pozitív visszajelzést kapunk tőle.

A négy fül ismerete önmagában is komoly fegyvertény.

Ha néha eljátszunk a gondolattal, hogy nem mindenkinek úgy forog a világ, mint nekünk, sokkal hatékonyabb kommunikátorok lehetünk, és képesek leszünk arra is, hogy kivédjük a konfliktusokat.

A következő szint mégsem a közléseink zabolázása, hanem annak felismerése, hogy nekünk melyik fülünk vált túlérzékennyé a jellemfejlődésünk során.

Persze mindenki használja mindegyik fülét, de mégis hajlunk valamelyik irányba

Ha állandóan megsértődünk, és minden pillanatban azt érezzük, hogy a baráti-, munkahelyi- vagy romantikus viszonyunk a tét, akkor a „kapcsolati fülünk” határozza meg az érzékelésünket. Ez a másik fél számára komoly kihívásokat és fáradalmat jelenthet. Megkaphatjuk a túlérzékeny jelzőt, mi leszünk azok, akikkel „nem lehet rendesen beszélni”.

A másik véglet, amikor szinte minden esetben analizálunk, és azt gondoljuk, érettebbek, bölcsebbek vagyunk csak azért, mert valójában a másik állapotáról van szó. Mi nem tehetünk semmiről, hiszen készen kaptuk a másik felet, aki csak az indulatai miatt beszél összevissza. Az első esetben azért nem fejlődünk, mert azt feltételezzük, minden rólunk szól, és nem vagyunk elég magabiztosak, az utóbbiban pedig az a veszély fenyeget, hogy végig sem gondoljuk annak a lehetőségét, hogy mi vagyunk a felelősek valamiért.

Az „utasító fül” ritkább eset

Talán a rokoni összejöveteleken minden szavunkra figyelő unokanővér példátlan tettrekészsége azonosítható be így, aki képtelen leülni, mert minden pillanatban azt lesi, kinek lehet hiányérzete. A „tárgyi fül” túlzott jelenléte pedig a túlságosan racionális, sorok közt olvasni képtelen embereknél érhető tetten, akik kellő szociális rutin hiányában nem értik a célzásokat.

Ha szeretnénk elkerülni a felesleges konfliktusokat, lássuk be, hogy ez az egész a saját identitásunkról szól, és sok munkával jár a „fülek kiegyensúlyozása”. Első lépésként próbáljuk beazonosítani saját típusunkat, amikor valami olyat hallunk, ami bántja a fülünket. A jutalom pedig egy kisimultabb idegrendszerű partner lesz, aki nem kap frászt tőlünk minden beszélgetés után.

 Szűcs Gergely

Ha tetszett az írás, kukkants bele a szerző volgjába is ITT!