„Ez a Binder Lipót milyen alsónadrágot hord?” – A 113 éve született Feleki Kamillra emlékezünk

–

Artistasággal kezdte

1908. augusztus 21-én született Törökbálinton – bár a család a fővárosban élt, a kis Feleki Kamill éppen nyaraláskor kéredzkedett erre a világra. Ami a külsőségeket illeti, a sors nem bánt vele éppen bőkezűen: alacsony, beszédhibás kisfiú volt, az iskolában állandó céltáblája a gúnyolódásnak. Osztálytársai csak tökmagnak hívták, egyikük többször felakasztotta a nadrágtartójánál fogva az ablakkilincsre.

A színház már korán megigézte. A mindennapok megpróbáltatásai közepette talán valamiféle gyógyírt is jelentett számára ez a varázslatos világ. Mindenesetre szinte hazajárt a Vígszínházba és a Király Színházba – ha másképp nem ment, egyszerűen belógott. Gyorsan el is dőlt a pályaválasztás, azonban az ifjú Feleki Kamill nem a színjátszással, hanem az artistasággal kezdte. Boros bácsitól vett órákat, aki abban az időben talán a legnagyobb szaktekintély volt ebben a műfajban.

Amellett, hogy erősödött és ügyesedett, sok minden mást is tanult itt, ami színészként is hasznára volt, úgymint alaposság, pontosság, fegyelem.

Sztárgázsi a statisztának

Majd a színpad nagyasszonyaként is emlegetett Rákosi Szidi iskolájába vezetett az útja. Még csak elsős volt, amikor Lázár Ödön, a Király Színház direktora leszerződtette. Ott lépett fel estéről estére, ahol nem sokkal korábban csak bámulta a nagyokat. Ráadásul a színigazgató az átlagosnál magasabb gázsit fizetett neki, még ha eleinte apró-cseprő feladatokat mert is csak rábízni, például statisztaként Rátkai Mártonnak kellett sört vinnie egy jelenetben. Idősebb kollégái kedvelték, többek között éppen Rátkai Márton vagy Gombaszögi Ella, és ha tudták, segítették, ki tanácsokkal, ki a kapcsolatrendszerével. Idővel koreografálásra is kapott felkéréseket – végre a gyakorlatban is kamatoztathatta azt a fajta mozgáskultúrát, amit még Boros bácsi tanodájában fejlesztett magas szintre.

A híre Magyarországon túlra is eljutott, így hamarosan európai városokban nyűgözhette le a közönséget tánctudásával.

Közben itthon sem feledkeztek meg róla: visszatérve valósággal kapkodtak utána a színházak, az Operettnek pedig meghatározó táncos-komikus színésze lett.

Egyszer durrantott, abban sem volt köszönet

A Royal Orfeumban – amelynek a helyén a mai Madách Színház áll – azonban más módon is felhívta magára a figyelmet. Szokás volt akkoriban az úgynevezett durrantás, ami tulajdonképpen a termékmegjelenítés korabeli megfelelője volt. Ha a színészek észrevettek a közönség soraiban egy kereskedőt, valamilyen módon beleszőtték az általa kínált portékát a darab szövegébe. Például egyikük megdicsérte a másikuk öltözékét, aki pedig a lehető legtermészetesebb módon közölte, hogy a nézőtéren helyet foglaló X. Y.-nál vette hozzá a kelmét.

Feleki Kamill valószínűleg méltóságon alulinak érezte a durrantást, így soha nem is vett részt benne, egyetlen alkalmat kivéve, de abban sem volt köszönet. Egy este megtudta ugyanis, hogy ott van az a Győry nevű cipőszalon-tulajdonos, akire éppen haragudott, mert a tőle rendelt lábbeli csúnyán feltörte a lábát. Látványosan sántítva érkezett a színpadra. „Nem látod, mi van a lábamon? Győry-cipő” – válaszolt mélységes fájdalommal a hangjában partnernője aggódó kérdésére. Szponzorajándék helyett per lett a dologból.

Házasság és háború

Hol máshol, mint a Moulin Rouge-ban ismerkedett meg élete párjával, Metzger Jozefa Hermina Annával, azaz Finivel, aki a szórakozóhely tánckarának volt tagja. A nem túl előnyös megjelenésű Feleki Kamill hosszasan ostromolta a nála öt évvel idősebb nőt, mire az végre beadta a derekát. Szentendrén kezdték meg a közös életüket, majd Pasaréten építettek egy kisebbfajta palotát, amit az ifjabb Latabár Kálmán csak „zanzásított Városligetként” emlegetett – teljes joggal, hiszen

az ingatlan teret adott színész hobbijainak is, amelyekből pedig nem kevés volt, a célba dobástól a tekén át a pingpongig. Lelkes gyűjtő hírében is állt: festményei, lemezei, autómodelljei között szinte bármennyi időt képes volt eltölteni.

A második világháború során átmenetileg búcsút kellett intenie a színpadnak. Első körben megúszta ugyan a sorozást, köszönhetően az orvosnak, aki felismerte őt, másodszorra azonban nem volt szerencséje. A páncélosokhoz helyezték volna, ám egy kollégája közbejárására végül a légoltamiakhoz került. Tériszonyával küszködve leste az eget a Szent István-bazilika tornyából, folyamatosan rettegve, hiszen a megfigyelőhelyénél keresve sem találhattak volna jobb célpontot az ellenséges bombázók.

Operett – másodszor és utoljára

A háború után sikerült megtalálnia a helyét. A Finivel közösen működtetett tánciskolájukat ugyan államosították, ám felsorolni is nehéz lenne, hány színházban játszott párhuzamosan, és filmezni is gyakran hívták. Alkatánál fogva főként csetlő-botló kisembereket játszott – de bármilyen karaktert öltött is magára, zseniális volt. A mai napig emlegetik a Csárdáskirálynő Miskájaként, a Képzelt beteg Arganjaként vagy éppen az Állami áruház Glauziusz bácsijaként.

1964-ben ismét csatlakozott az Operettszínház társulatához – lehet, hogy érzelmi okok is közrejátszhattak ebben a lépésében, hiszen a teátrum fiatalsága egyik meghatározó helyszíne volt. Nyolc évvel később azonban nem volt az az erő, ami marasztalni tudta volna.

Megfázott ugyanis, és a helyette beugró főiskolai hallgató produkciójával pedig a legkevésbé sem volt megelégedve – ennyi elég is volt ahhoz, hogy tagként hátat fordítson az intézménynek, bár egy-egy szerepre még visszatért.

„Na, Kamillkám, most már jól érzed magad?”

Egyébként is sértődékeny alkat, mondhatni, egy kis férfi primadonna volt. Honthy Hannával, aki szintén nem ment a szomszédba némi allűrért,

számos telt házas Csárdáskirálynő-előadás után nem volt többé hajlandó egy színpadra állni, mert a művésznő – valóban tapintatlan módon – az ő rovására improvizált egy előadáson. Ugyanakkor a magánéletben megmaradt köztük a talán még barátinak is nevezhető kapcsolat.

„Kamillka elmesélte például, hogy Honthy meghívta magához szilveszterre. Mondta neki: »Nem megyek el, Hannám, mert ott nálad mindig olyan szépen van terítve, és vigyázni kell mindenre«. Honthy erőltette, hogy nyugodtan jöjjön csak el. Aztán amikor Kamillka megérkezett, Honthy fogott egy üveg vörös pezsgőt, kibontotta, végiglocsolta a damaszt terítőt, és azt kérdezte: »Na, Kamillkám, most már jól érzed magad?«” – mesélte Bilicsi Tivadar lánya, Erzsébet a Dunavölgyi Péternek adott interjújában.

Aki rosszul viselkedett, büntetést kapott

Mások ennél rosszabbul jártak. Feleki Kamill egy noteszba jegyezte fel azoknak a nevét, akik véleménye szerint nem az elvárható módon nyilvánultak meg akár az ő, akár a szakma irányában. Gondosan rögzítette a rájuk mért büntetést is, úgymint például a köszönőviszony felfüggesztése egy évre. Így történt azzal a kollégával is, aki az utolsó pillanatban mondta le Felekiék vacsorameghívását, a feleségének azonban már nem is egy, hanem két év jutott, hiszen nő lévén tudnia kellett, hogy a drága Fini mennyit fáradozott miattuk a konyhában. Azoknak a nevét viszont, akik átmentek a szűrőjén, egy terítőre hímeztette az asszonnyal. Persze egy pillanat alatt le is lehetett kerülni onnan – a „fejtés” gyakori tevékenysége volt Fininek.

Volt, hogy a színész saját magát is ezzel büntette, mert úgy érezte, hogy egy szerepet nem tudott igazán megcsinálni.

Binder Lipót és az ő pisifoltos alsónadrágja

Felemás módon alakult a kapcsolata Gárdos Péterrel. Gárdos pályakezdő rendezőként azzal a blöffel szerezte meg a Hunnia Filmstúdió jóváhagyását Uramisten című filmjének elkészítésére, hogy az egyik főszerepet Feleki Kamill játssza majd – holott akkor még csak nem is ismerték egymást.

„Egy ilyen hazugság tönkre tehette volna az én filmrendezői álmaimat, de fura módon egy pillanatig nem merült fel bennem, hogy Kamill nem fog igent mondani” – emlékezett vissza Gárdos Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában.

„Azt gondoltam, Oscar-díjas a forgatókönyv, amit Osvát András barátommal írtunk. Nem létezik, hogy egy színész, akinek van egy pici kvalitásérzéke, nem csap le rá azonnal. Kamill elolvasta a forgatókönyvet, és egy héttel később berendelt engem a pasaréti lakásába.

Ott állt délután öt órakor pizsamában és hajlekötővel, és anélkül, hogy bemutatkozott volna, azt kérdezte, hogy ez a Binder Lipót – így hívták a karakterét – milyen alsónadrágot hord. Térdig érőt, selyemből, és sajnos pisifoltok vannak rajta, válaszoltam. Erre azt mondta, hogy vállalja, és be is mutatkoztunk.”

Gárdos elmondása szerint a színész csak nevetett, amikor megtudta, milyen csellel jöhetett létre az Uramisten. Aztán rá is megorrolt, amikor a Magyar Filmszemle nem neki, hanem a másik főszereplőnek, Eperjes Károlynak ítélte a legjobb férfi színésznek járó díjat – szerinte a rendezőnek közben kellett volna járnia a zsűrinél az érdekében. Majd egy kisebb lapnak adott interjújában kerek perec megtagadta a filmet. Igaz, ezt a kijelentését két nap múlva visszavonta, de a barátságuk végleg odalett – a sértődés ezúttal kölcsönös volt, amit Gárdos a maga részéről a mai napig bán.

Fini és Bilicsi halála

Idősödve két nagy csapás is érte, melyeket valószínűleg sohasem tudott kiheverni. Először Finit veszítette el, akit az utolsó pillanatig bálványozott, majd egyik legjobb barátja, Bilicsi Tivadar is meghalt.

Feleki Kamill önként vállalta Bilicsi-gyerekek pótapaságát. „Ez olyan jó érzéssel tölt el, hogy ő akkor is átjött hozzánk, amikor apu már nem élt, aztán akkor is, amikor anyu is elment. Mi megmaradtunk végig a fogadott gyermekeinek. De mikor még a szüleink éltek, de az apunak fellépése volt, akkor is Kamillka átjött hozzánk, és mondta, milyen jó, hogy csak mi vagyunk itthon gyerekek…” – mondta Bilicsi Erzsébet a már említett interjúban.

Megalázó nyugdíj

Utolsó éveiben a magyar Fred Astaire szűkölködött. Mindössze 19 ezer forintos nyugdíját nagyrészt elvitték a gyógyszerek, segítséget azonban méltatlan helyzete ellenére sem kért soha. 1993. október 18-án hunyt el, sírja a Farkasréti temetőben található.

Mezei M. Katalin

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Wikipédia