Testtudat-tervezés – Ez történt velem, miután rendszeresítettem a sportot az életemben

–

Ha visszagondolok az életemre, a sport csak szakaszosan volt jelen benne, és sosem szerettem igazán. Általános iskolában hosszútávfutó-versenyekre jártam, hol jobb, hol rosszabb eredménnyel, aztán néha bohóckodtam edzőtermekben is, de mindig nyűgnek éreztem, csak egy szükséges rossznak.

Később jött a betegség, aminek következtében fél évig kerekesszékben ültem, mert nem tudtam járni, és az evés is nehezemre esett, nagyon lefogytam.

Utána még egy ideig stagnált az állapotom, majd 2016-ban, amikor már több kilót visszaszedtem, mint amennyit kellett volna, elkezdtem jógázni, és pulzusméréssel óvatosan tornázni. Ezek által jobb lett a járásom, erőteljesebben tudtam terhelni a lábam, és az étkezést is ebbe a mederbe tudtam terelni. Egy ideig.

Mindez azonban még mindig nem volt az igazi.

Még mindig úgy éreztem, hogy nyűglődöm, ha el kell menni mozogni, nem szerettem csinálni, és az előre kiszabott étkezést sem tudom betartani, mert börtönnek érzem, hogy naponta számoljam a szénhidrátbevitelt.

Ráadásul nálam az evés – mondhatni – központi tengely. Szeretek főzni, szeretek enni, imádom a jó éttermeket, rajongok az ázsiai konyháért, szenvedélyesen eszem, és nem jövök zavarba, ha pörköltszaftos lesz a szám. (A gasztronómia egyébként is csodálatos művészet, az a vágyam, hogy a világ számos konyháját, ízét és ételét végigkóstoljam egyszer.) Nem volt kérdés, hogy ezt a biztos alapot nem lehet ledózerolni fogyókúrával vagy diétával.

Ráadásul képtelen vagyok rendszerben gondolkodni, a szabadságvágyam ugyanis ilyenkor az egekben szárnyal. Ahhoz pedig, hogy egy ilyen ember beépítse a sportot, és ezen keresztül a testtudatosságot az életébe, feltétlenül szükség van rá, hogy valaki (vagy valami) megszerettesse vele. De rendesen.

És akkor jött, aki megmentett

Fél évvel ezelőtt odajött hozzám egy lány az edzőteremben (ahol addig csak bohóckodtam egy szobabiciklin), és azt mondta: most végzett edzőként, szívesen edzene engem. Később bevallotta, hogy látta a szánalmas harmincöt perces brinyózásom, ami inkább szólt a telefonom nyomkodásáról, mintsem arról, hogy rendesen sportoljak, és ez inspirálta a felajánlásra.

Mielőtt Regi (mert úgy hívják: Hogya Regi) nekilátott volna az állapotom felmérésének, felhívta az orvosomat, és kikérdezte az egész kórtörténetemből. Innen tudtam, hogy komolyan vehetem, és tudunk majd együtt építkezni, mert baromi szimpatikus volt ez a hozzáállás.

Az állapotom nem volt túl rózsás. Ott volt egy test, amit megtépázott a tumor, a kemo- és sugárterápiák, a súlyos fogyás, aztán a durva hízás, ráadásul a bal oldalam a csípőmbe egykor visszanőtt tumor miatt  gyengébb lábakon is állt. Az erek és az idegek nem működtek olyan elánnal, mint azelőtt. És mivel a kismedencémből kiszedtek huszonhét nyirokcsomót, volt egy erős ágyéktáji vizesedésem is.

Igaz, lehetett volna rosszabb is a helyzet, de így is erős mínuszból indultam neki ennek az egésznek. Fogalmam sem volt, hova fogok eljutni, de még álmomban sem gondoltam volna, hogy addig, ahol most tartok.

Tudatos edzés – ON

Azzal kezdtük, hogy három napon keresztül kellett mérnem az ébredési pulzust, ennek az eredménye egy hatvanas percátlag lett. Aztán következett az állapotfelmérés. Az első mérésen a súlyom 77 kiló, a testzsírom 33 % volt, ami miatt a zsíros testtípusba sorolódtam. Nem tudtam futni szinte egy percig sem, fél perc után már erősen lihegtem. A plank tartásom (fekvőtámasz helyzetben, behajlított karokon tartani magam tökéletes vízszintben) tíz másodperc után beremegett és összeomlott, és az egyensúlyozási képességem is hagyott némi kívánnivalót maga után. Ráadásul a zsigeri zsírom a hasamban az operáció miatt a megmaradt szervek köré épült, hogy védje azokat (ez a test természetes védekező reakciója), ágyéktájékon pedig – de ezt már említettem – erősen vizesedtem, amivel persze együtt lehet élni, de nem állíthatom, hogy egyáltalán nem zavart.

A háttámlás kerékpáron való bicajozásból indultunk, és lassan, óvatosan haladtunk előre. Beépítettük a gyógytornát, az egyensúly-gyakorlatokat, az állóképességet növelő edzéseket, később jött a guggolás (ez a csípő kötöttsége miatt sokáig nem volt kivitelezhető), és a húzódzkodást is.

Nem az volt a cél, hogy fogyjak, vagy az, hogy egy hónapon belül elmondhassam: „leadtam öt kilót”, hanem a tudatos építkezés, amelynek kellemes velejárója lesz majd útközben a súlyvesztés is.

A súlyt egyébként is nehéz mérni rendszeres sport mellett, hiszen az izomnövekedés miatt nem egyértelmű, mennyi zsírt vesztettünk, legalábbis egy átlagos mérleg ezt nem mutatja meg pontosan.

Regi olyan gyakorlatokat tanított meg, amikről azt hittem, sosem leszek rájuk képes. Ki gondolta volna, hogy nem remegek majd a planknél, hogy tudok majd fél lábon bosun állni (ez egy félgömb alakú egyensúlyozó-eszköz), hogy a stabilityn (egy hengerre helyezett deszka, amin egyensúly-gyakorlatokat lehet végrehajtani) be tudom majd kötni a cipőfűzőmet, és tökéletes guggolásokat tudok majd végezni?

Közben az étkezésben is megváltoztattam néhány dolgot. Regi nem fogott diétára, nem írt nekem elő szigorú étrendet. Annyit kért, hogy edzés előtt egy órával vigyek be lassú szénhidrátot. Mivel mi reggelente dolgoztunk, ezért nem volt szükséges, hogy külön megtanítsa, a reggeli mennyire fontos része a napi táplálékbevitelnek. Tízóraira (edzések után szigorúan) fehérjét ittam, és rászoktam arra, hogy a vacsora ne este nyolc után legyen. (Ezt csak akkor nehéz betartani, ha étterembe hívnak, mert olyankor azért eszem, de nem sokat és nem nehezeket.) Nagyon kevés cukrot fogyasztok, de nem mondtam le teljesen a süteményekről, bár jóval kevesebbszer kívánom őket. Cukros üdítőket soha nem ittam, viszont több vizet fogyasztok, és lassan kiiktatom a kávét is az életemből, mert már nem kívánom, miután rászoktam a leveles zöld teára (ennek is minimum olyan jó a hatása.)

A reggeli edzések egyensúlyt adnak az egész napomnak. Utána még beülök a gőzbe tizenöt percre, és kilencre készen vagyok mindennel, amit aznap megtehettem az egészségemért.

Mivel az edzések rendszeresek, ezért az esti kimaradozások száma is lecsökkent, ami szintén baromi jó hatással van az életemre és az állapotomra. Külön öröm és nem várt ajándék, hogy a tudatos mozgás kizökkentett a vizesedés állapotából. Minél többet sportolok, annál kisebb a felvizesedett terület, mert beindult a nyirokrendszer működése, és a megmaradt nyirokcsomók átvették a hiányzók feladatát. 

Ami a november elsejei állapotfelmérésből kiderült:

Súly: 69 kiló (Nyolc kilóval kevesebb)

Testzsírszázalék: 29 % (4 %-kal kevesebb)

Testtípus: normál (a zsírosból)

A ma reggeli edzés előtt három napig mértem ezzel a Fitbit Charge 3-mal az ébredési pulzusomat (aminek az átlaga ezúttal 56-ot mutatott), ami azt jelenti, hogy jóval nagyobb az állóképességem. Ez a fitneszkarkötő az edzést is, és az állapotfelmérést is segíti. Az állapotfelmérésen egy kilométert futottam, közben megint mértük a pulzusom, ami jóval több mint kielégítő értéket mutatott a kórtörténetemhez viszonyítva. Egy kilométert le tudtam futni 7,43-as átlagsebességgel nyolc perc alatt, ami jócskán túlmutat a korábbi, alig fél perces futásos teljesítményemnél. 

A planktartásban is túlléptem az egy percet remegés nélkül, meg tudtam állni fél lábon egyensúlyozva a bosun, be tudtam kötni a cipőfűzőimet a stabilityn, könnyedén húzódzkodtam, és még piruettezni is tudtam volna, ha Regi kéri.

Nem méregettük, hogy mennyivel lett karcsúbb a derekam vagy mennyivel lett kisebb a karom körfogata. De beszámolhatok róla, hogy L-es konfekcióméretből M-esre váltottam, ami nekem óriási siker.

De nemcsak ez, hanem az is, hogy minden nappal egyre könnyebben ébredek, egyre fittebb vagyok. És mindez nem menne, ha nem szeretném igazán, amit csinálok. Ha nem szerettették volna meg velem a mozgást. A fejlődést fantasztikus megélni, óriási érzés látni, hogy mit lehet kihozni a testemből.

De meló nélkül, kitartás és szakértő segítsége nélkül nem ment volna.

Köszönöm, Regi!

Szentesi Éva

A képek a szerző tulajdonában vannak

Hogya Regina edző véleménye:

Köszönöm a fél éves munkádat, 92 közös edzéssel a hátunk mögött büszke vagyok rád!

Kemény munka van mögöttünk.

Azt gondoltam, hogy a kórtörténeted miatt veled nehéz dolgom lesz, edzéselméletileg az is volt, de emberileg olyan kitartással és motivációval rendelkezel, amivel mindenkit lepipálsz.

Remélem, ilyen szépen fogunk haladni, sőt még jobban… tovább!