–

Van egy csodálatos kisfiam, egyszer tuti kérdez majd csajozósat vagy feleségeset. Szegény, azt hiheti, értek hozzá csak azért, mert nekem van egy nagyon szuper! Pedig, ha felütné a történelemkönyvet (fácse…), akkor lehet, hogy arra a konklúzióra jutna, hogy apa nem annyira a fehérlovas-simaliba forgatókönyvet csapta fel rögtön.

Ezzel csak annyit szeretnék mondani, hogy tisztelem és szeretem a női nemet, élükön a feleségemmel, de soha senki ne vádoljon azzal, hogy értek bármihez is velük kapcsolatban 

– persze azért a gyereknek majd alkalomadtán válaszolok... vagy berakok egy filmet. Mondjuk egy Ryan Gosling-os limonádét, abból baj nem lehet.

Feleség. A mesében azzal jön mindennek a fele – királyság. A valóságban inkább attól lesz teljes, legalábbis nekem. Bár egészen jól elvoltam egyedül, de mégis több, más lettem, mióta van – mármint Ő, és nem a papír. Kilométerben és órában is hosszú utat tettünk meg, külön-külön, de mégis együtt, mindig. Kicsit néha elmélkedünk azon, hogy egészségtelen ez a szimbiózis, aztán gyorsan jót nevetünk a mondvacsinált problémáinkon és összebújunk. Fél percre, mert ő így szereti, én meg tiszteletben tartom. Nem csak háromszor egy évben, hanem mindig. Egy bölcs segítőnk mondta egyszer, hogy parázs-gazdálkodás, mi meg csináljuk.

Utál vasalni, de azt jobban utálja, ha rongyos ingben vagyok, ezért megcsinálja – ami nem igazság, és ha valamit mindennél jobban utál, az az igazságtalanság. Az ellen harcol, kicsiben és nagyban, mindig bátran, majdnem vakmerően. Pedig önző, mint az egykék, de közben empatikus, mint az anyák, meg az anyatigrisek. Sosem lehet megszelídíteni, még a medencébe is hajlandó volt visszamenni, hogy önálló legyen és ezért minden tiszteletet megérdemel.

Ír, olvas, beszél – néha robotol, de nem robot. Beszélünk róla, utánaolvasunk, ha nem megy, akkor kiírjuk magunkból, ez az egyensúly. Ezt kapom tőle minden nap, receptre.

Bármi van, ott áll mellettem, mert ez az alap, pedig mondhatná, hogy most épp nem ér rá, hiszen három munkája van: anya, nő és brand.

Ha látta volna a Star Warst, mondanám, hogy szívesen vagyok én Darth Vader az Uralkodó mellett, de épp nem tervezzük a gyerekkel átvenni a hatalmat itthon, meg nem is látta. (Aki meg látta és csodálkozik, ne tegye, a Jedik lúzerek, a sötét oldal a menő!)

Szóval mindent megosztunk. Kivéve az akciófilmeket. És a korán kelést. Meg még ezer más dolgot, de legalább van miről beszélni.

Nekem ő a legszebb és legcsodálatosabb, főleg olyankor, amikor a lakásban sem lehetek, ha mérlegelés van és utána jön a „de nem érted” meg a „majd biztos nem, ha”. Értem én és akkor is.

Öreg szottyósak leszünk mi még együtt, bénán néznek majd ki a tetkóink és lassúak leszünk, de reményeim szerint ugyanakkora vehemenciával tudjuk majd felidegesíteni egymást öreg korunkban, mint most. Onnan tudjuk, hogy számít, hogy a legfontosabb.

Ezért járnak neki az ünnepi mindennapok és nem a néhai ünnepnapok – különben sem volt akciós virág. Ezt sosem felejtem el, ha meg igen, akkor emlékeztet rá, mert ismer, jobban, mint én magamat.

Hát ilyen az én Feleségem, így, nagybetűvel. (Kivéve reggel, kávé előtt, de ezt tudtam, benne volt a csomagban a használati utasítás: délután kettő előtt nem háborgatni. De én VIP vagyok, nekem már lehet 11 után is!)

Innen üzenem neki, hogy bocsánat, és küldeném a kedvenc számunkat, úgyse emlékszik már, melyik az!

Ferenci Márton

Kiemelt kép forrása: Ferenci Márton