Ismerősöm, Peti háromgyerekes család középső sarja

Budapesti lakos, 27 éves múlt, egy multinál dolgozik, és nem is keres rosszul, legalábbis a fizetése valamivel a magyar átlagkereset felett van. Évek óta együtt van a barátnőjével. Peti a szüleivel lakik, a barátnője albérletben. Peti egyik testvére már önálló életet él, a másik még velük lakik.

Bármilyen furcsán is hangzik, de be kell, hogy valljam, sokszor nagyon irigylem Petit.

Peti anyukája, Margit néni panaszkodik néha, hogy fáradt. Várja az a rengeteg házimunka, bevásárlás, és kevés segítséget kap a családtól, mégis nagyon büszke a fiára. Hiszen Petinek van ideje sportolni, két autó tulajdonosa, és szépen tud spórolni is. Hamarosan talán saját lakásba költözhet majd a barátnőjével. Margit néni pedig – amint hazaért a munkahelyéről – szorgosan vásárol és főz a családjára, így Petire is, hogy Petinek mindig legyen mit magával vinnie a munkahelyére.

Ehhez képest én lassan hat éve élek a párommal, albérletben

Mi is igyekszünk félretenni, de az élet jócskán leapasztja a tartalékokat: betegség, ez-az meghibásodik, ne adj’ isten munkanélküliség; bármi, bármikor közbejöhet.

Autónk nincs, bringáink vannak – minden nagybevásárlás hatalmas kaland így, kivéve, ha házhoz rendelünk. Mozogni én is igyekszem, bár néha a lakás kitakarítása is kellőképpen lefáraszt, hogy a fűnyírásról már ne is beszéljünk.

A saját lakás egy távoli, egyre ködösebb álomként lebeg a szemünk előtt.

Így is hálásak lehetünk a sorsnak, hogy az albérletünk kevesebb mint a nem túl magas (magyar átlagkereset alatti) fizetésem harmadát viszi el havi szinten.

Ó, és a főzés! Ételallergiáim miatt jobban járok, ha magam készítem – aki még nem állt fogcsikorgatva este tízkor a tűzhely mellett, arra várva, hogy a másnapi ebédje végre összerottyanjon, és késznek lehessen nyilvánítani, az nyugodtan érezze csodálatosnak az életét…

Azt hiszem, sikerült érzékeltetnem, mennyi előnye lehet annak, ha a mamahotel szolgáltatásait élvezzük: gyakorlatilag zéró házi- és kerti munka, számlafizetés alóli mentesség, finom, ingyenes koszt és kvártély.

Miért választják ezt olyan sokan Európa-, sőt világszerte?

Egyáltalán választás ez… vagy csupán puszta kényszer?

A mamahotel-jelenség hátterében gazdasági-, pszichológiai- és szociológiai tényezők húzódnak meg. A gazdaságiakat mi magunk is érezhetjük a saját bőrünkön – drágul az élelmiszer, egyre brutálisabbak az ingatlanárak, cserébe a fizetések jó része messze, vagy egyáltalán nem követi ezt a növekedést.

Ennek tükrében nem csoda, hogy sok húsz-harminc körüli fiatal inkább a szüleinél „húzza meg magát”, hiszen ha csak a budapesti albérletárakat nézem, évek óta nehéz 100 000 Ft alatti lakást elcsípni, időnként még a 20-25 négyzetméteres garzonok is többe kerülnek.

A pszichológiai tényezők már trükkösebbek

Érdemes megjegyeznünk azt a tényt, hogy a mamahotel egy kétszereplős folyamat következménye – nem elég a gyermek, a szülő is kell hozzá.

A Pán Péter-szindrómát emlegetik sokszor – akik ebben „szenvednek” (bár sokszor igenis úgy vélem, hogy valódi szenvedés is lehet a szülőkkel való együttélés), nem tudnak leválni a szüleikről, nehezebben, vagy egyáltalán nem képesek döntéseket hozni, felelősséget vállalni.

A szülők támogatása és az előbb említett jellemzők pedig oda vezetnek, hogy nem tudnak kimozdulni a mamahotelből, örök gyerekként a szülők védelmező szárnyai alatt maradnak.

A szociológiai tényezők alapján még én is hajlamos lennék magamra ismerni – a mai, nagyjából harminc-harminchárom éves korig tartó munkaképes generáció olyan jellemzőkkel rendelkezik, amely alapot adhat a mamahotel szolgáltatásainak igénybevételére.

Ennek a nemzedéknek a sajátossága

Nem akarják elkövetni a korábbi generációk hibáit, azaz gyors döntéseket hozni a házasság, család és munka kérdéseiben. Intő példaként szolgálnak előttük a magas válási ráták és a munkahellyel szembeni gyakori elégedetlenség. Jellemző e nemzedékre, hogy halogatja a döntést, kivárja az „Igazit”.

Ez egy úgynevezett „kívánt” nemzedék, amelynek tagjait a szülők többségében önszántukból akarták.

Ez a viszonyulás azt az üzenetet közvetíti számukra, hogy fontosak, értékesek, különlegesek.

Valóban egy tehetséges generációról van szó, a számítógépes korszak első felnövekvőiről. Karrierre vágynak, amelyhez többlépcsős úton próbálnak eljutni (gyakornoki állások, referencia munkák, tapasztalatszerzés, akár önálló cég alapítása). Munkahelyeikkel kapcsolatban elvárásokkal viseltetnek. Fontos számukra az önmegvalósítás, az önismeret, a világ felfedezése és élvezete. Szüleikkel jó viszonyt ápolnak, amely nem ad alapot az elköltözéshez.

A mamahotel lakóit sokan lenézik

Van, aki gúnyos megjegyzéseket tesz azokra a fiatalokra, akik ennek az intézménynek a lakói, de én arra a véleményre jutottam, hogy hacsak nem jár a folyamat jelentős személyiségtorzulással (sajnos benne van a pakliban) vagy komoly konfliktusokkal (ez még inkább – ki ne akarna időnként egy jót üvöltözni házimunkát egyáltalán nem végző csemetéjével?), a dolognak mégiscsak vannak előnyei – a gyerek számára, leginkább.

Kérdés, hogy a szülők megállnak-e a napi rutint követően egy pillanatra, és átgondolják-e, mi vezetett oda, hogy felnőtt sarjuk még mindig az ő vendégszeretetüket élvezi.

Miért repül ki az egyik, és miért marad a másik? Mitől lesz bumeráng-gyerek a bumeráng-gyerek? (Ezt a kifejezést azokra a fiatalokra használják, akik kirepülnek ugyan a fészekből, de záros határidőn belül vissza is térnek oda.) Mit lehetne másképpen csinálni?

Világjelenség

Amellett, hogy elismerem, a szülők vállát hatalmas felelősség nyomja, nem tudom elhessegetni azt a gondolatot, hogy vajon külföldön mennyiben lehet más a helyzet. A kreatív nevek, melyeket más nemzetek adtak a mamahotel-jelenségre, azt súgják, hogy nem sokban.

Az olaszok a „bamboccioni” kifejezést használják, amely nagy gyereket takar, a japánok a „parasaito shinguru” névvel illették, amely utal a személy élősködő magatartására, a németek kevésbé értékítéletes kifejezéssel élnek „Nesthockers”.

A britek azonban nem kímélik a mamahotel lakóit a bírálattól „KIPPERS = Kids In Parents' Pockets Eroding Retirement Savings” (gyerekek, akik erodálják szüleik nyugdíj-megtakarítását).

Ezek a példák arról árulkodnak, hogy sokakat érintő és foglalkoztató jelenségről van szó

Mindenesetre drukkolok Petinek és az anyukájának is. Petinek azért, mert szeretném, ha megtapasztalná, milyen szuper tud lenni, ha az ember már a saját főztjét eszi, és fáradtan, de sikerrel, nem elsősorban önállóan vezeti a háztartását… Margit néninek pedig azért, hogy lehessen újabb oka a gyermeke kapcsán némi örömre, és legfőképpen azért, hogy egy lépéssel közelebb kerülhessen ahhoz, hogy már csak a férjével együtt lakják az otthonukat.

Ez lehet, hogy most még ijesztőnek tűnhet, de bízom benne, hogy Margit néni megtalálja majd a módját annak is, hogy kiélvezzen egy laza, házimunkától mentes délutánt a kertben vagy a kanapéján.

Joós Nelli