–

Helga most nézett rá a telefonja kijelzőjére kilencedjére. Fél órán belül. Majd szétfeszítette a türelmetlenség... pedig már vagy három éve erre a napra várt. Ha eddig kibírtad, akkor most mit vagy úgy besózva? Nyugodj már meg! – korholta magát, hasztalan. Újra odapillantott. Fél öt. Már rég hívnia kellett volna. Azt mondják, az utolsó körben már nem történhet semmi váratlan esemény, hiszen a felek addigra mindenben megállapodtak. Hát, persze, nem lesz gond egy szál se, végtére is a saját szemével látta a mindkettejük által gondosan szignózott papírt. Csak nem talál ki az a nő valami baromságot az utolsó utáni pillanatban!

Négy negyven.

Elviselhetetlen ez a várakozás!

Pedig Helga, ha valamiben, akkor ebben már elég nagy rutint szerzett.

Két és fél évvel ezelőtt nézte ki magának a férfit egy céges rendezvényen, ahová a feleségével érkezett. Szinte azonnal megtetszett neki, ami nem csoda, valójában az egész részleg nőnemű fele odáig volt a magas, sportos, elegáns, mégis kisfiús mosolyú fickóért.

Kedvelték is, mert simulékony volt, udvarias, a büszke családapa és a boldog férj képét is sugározta magáról. Tökéletes! Mint egy tündérmesében. Helga valójában mindig is arra vágyott, hogy neki is ilyen férje legyen. Akkor valóban olyan lenne az élete, mint egy hollywoodi film. Egy megvalósult amerikai álom! De hát, úgy tűnt akkor, hogy neki nem ez a sors jutott.

A kíváncsiságát azért birizgálta a dolog, úgyhogy egyszer, amikor tudta, hogy a férfi vidékre utazott egy csapatépítő tréningre, beosont az irodájába. Odaült az asztalához, és aprólékosan végignézett mindent, a kitüntetéseket, a szamárfüles, összefirkált jegyzettömbjét, a különféle külföldi fémpénzekkel púpozott tálkát és a szétrágcsált végű tollakat. Kézbe vette a bekeretezett fotókat is, egyiket a másik után. Az ikerfiairól készült iskolai beállítottat, meg azt, amin épp a kislányát löki a játszótéren a hintán.

Tényleg jó apa lehet, látszik rajta – gondolta akkor. Mondjuk, azóta sem változott a véleménye, pedig már sokszor látta szülő szerepben különféle, kacifántos helyzetekben. Például eleinte, amikor náluk voltak a gyerekek.

A férfi irodai székében üldögélve akkor felemelte a családi portréjukat is, amin ott álltak a balatoni nyaralójuk előtt mind az öten: a két fiú, a kislány, a férfi és a felesége. Helga kissé eltartotta magától a keretet, hunyorított a szemével, és megpróbálta odaképzelni a feleség helyébe magát. Meg is lepődött, hogy milyen hamar sikerült.

Persze, ha a férfi nem néz rá a következő találkozásukkor a büfében úgy, ahogy ránézett, ha nincs az a huncut csillogás a szemében, akkor ő nem tett volna egy lépést sem. Akkor megmaradt volna az egész történet az ő fantazmagóriájának. Aznap azonban egészen véletlenül egy asztalhoz keveredtek, és mire eljutottak a második fogásig, Helga meglepődve észlelte, hogy tulajdonképpen percek óta flörtölnek egymással. Hogy a férfi már nemcsak a kollégát látja benne, hanem a nőt is. Ha viszont így áll a dolog, akkor egészen más a gyerek fekvése. Ő ugyan nem lesz a saját életének elrontója, nem fogja a boldogságát feláldozni mindenféle avítt értékrendek mentén. Mindenkinek jár az esély egy szebb életre, ha a férfi már nem boldog otthon, ha szűknek érzi a családi fészket, hozzá bármikor jöhet, megpihenni.

Nem kell ezeket túlgondolni, nyugtatgatta a férfit is, amikor néha – főleg szex után – elfogta a lelkiismeret-furdalás. Amit nem lát a szem, az nem fáj a szívnek. Neki is csak egy élete van, abból kell kihozni a legtöbbet. A buddhistákkal szemben ő nem hitt a második esélyben, mindenkinek most kell boldogulnia, ebben az életben. És ha őket egymásnak szánta az ég, hát, kik ők, hogy tiltakozzanak a sors ellen? Hiszen szeretik, sőt imádják egymást, a szex valami fantasztikus, neki még sohasem volt ilyen jó senkivel. A férfit ugyan olykor-olykor emésztette e kettős élet, de Helga sietett megnyugtatni, lecsókolni róla a rossz érzéseket.

Szerencsére ez az időszak nem tartott túlságosan sokáig. Amilyen tiszta lelkű, becsületes férfi volt az ő szerelme, nem sokáig tudta otthon megjátszani magát. Ahogy az a nagy könyvben meg van írva, ő le-, a felesége meg kibukott.

De sebaj. Helga már felkészülve várta a kiebrudalt férfit a lakásában, még új fogkefét sem kellett neki venni, hiszen ott volt számára egy idő óta sok minden.

És ma...

Ma végre új fejezetet nyithatnak ebben az ő hollywoodi történetükben.

Mert ma végre, végre!!! jogilag is különválnak. A gyerekek miatt kétfordulós per ma lezárul, a férfi már szabad emberként fog hozzá hazatérni. Levetette hát az őt visszafogó béklyókat, innentől fogva olyan harmóniában élhetnek, mint amiről Helga mindig is álmodott.

Öt óra is elmúlt. Vajon miért nem hívja? Megígérte, hogy amint véget ért a tárgyalás, az első dolga lesz őt keresni. Csak nem meggondolta magát az asszony, és mégsem hajlandó lemondani az uráról?

Öt után kilenc perccel végre kulcscsörgést hallott a bejárati ajtó felől.

– Szervusz, drágám, megjöttem! – kukkantott be az ajtórésen a férfi. – Ne haragudj, hogy nem hívtalak, de lemerült a telefonom. Viszont képzeld: szabad ember vagyok! Örülsz, kincsem?

Helga elmosolyodott a hírre, és megkönnyebbülve nagyot sóhajtott. Milyen régóta vár erre a pillanatra. Most már örökre az övé a férfi, nem kell még gondolatban sem osztoznia senki mással rajta! Együtt élhetnek az idők végezetéig.

A férfi fürgén, vidáman kibújt a cipőjéből és elmasírozott a fürdőbe, hogy kezet mosson. Helga orrát megcsapta a lábának kissé áporodott szaga. Nem igaz, hogy megint azt a kevert szálas zoknit vette fel, pedig hányszor kérte, hogy csak pamutot használjon! A cipőjét meg megint keresztbe téve ott hagyta az előszobaszőnyeg kellős közepén. Vajon miért veszi ennyire természetesnek, hogy Helga majd elpakol utána?

A férfi közben hangos tülköléssel belefújta az orrát a fürdőszobai csapba, miközben hosszas pacskolás kíséretében arcot mosott. Helgának összerándult a hangra a szemöldöke, és egy kicsit előbbre húzta a polcon a dobozos papír zsebkendőt, hogy jobban szem előtt legyen. Furcsa érzések kavarogtak benne, nem teljesen olyanok, melyeket meg tudott volna magyarázni magának. Igyekezett elhessegetni a kellemetlen gondolatokat. Inkább bekiabált a mosdó felé:

– Jössz már végre? Nem azért álltam annyit a konyhában, hogy a végén kihűljön az ünnepi vacsora!

Farkas Violetta

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Jessica Coleman Photography