Őszintén akart élni… és sikerült neki! – Ma 65 éves Révész Sándor

–

„Őszintén akarok élni, minden utam végigjárni”

Ebben a pár szóban összegezhető Révész Sándor eddigi élete, ez még akkor is igaz, ha nem ő, hanem Horváth Attila és S. Nagy István írta a ma már klasszikusnak számító rockdal szövegét.

A Budapest belvárosában született kis Sanyikának végig kellett néznie, ahogyan sebész édesapja – a kicsapongó élet mellett – többször is bántalmazta az ő gyönyörű, törékeny, szőke édesanyját. Aztán mire hatéves lett, elváltak a szülők, de ő még évtizedeken át hordozta magában ezt a traumát. Egy dinamikus, koravén rosszcsont volt, aki mégis sokszor elvonult, és szomorúan merengett a családja szétszakadása miatt. Egyetlen ünnepet sem tudott a maga teljességében megélni ezek után – egészen addig, amíg meg nem született a saját gyereke. Három nő nevelte, ahogy ő nevezte őket, a „három grácia”.  Anyjának gyermektelen testvére, a nagymamája és az anyukája, akivel valójában soha nem találta meg a közös hangot. Leginkább a nagymamájára emlékszik szívesen.

Érzékenységet és empátiát tanult a három nőtől.

„Hinni abban, amire vágyom, s ha hiszek benne, küzdeni érte bármilyen áron”

Amikor tizenhárom éves korában – édesanyja hathatós közreműködésével – egy egész nyarat tölthetett Angliában, ahová kísérő nélkül utazott, már tudta, hogy egész életében csak a zenével szeretne foglalkozni. 1966-ban, a „zenei ébredések hajnalán” jutott el a beatzene bölcsőjébe, és ha angolul még nem is tudott eleinte, a zene által hamar megtalálta a közös nyelvet a házigazdáinál lakó fiatal párral.

Ez pár hónap örökre meghatározta az életét. A  gimnáziumban például Póka Egon volt a legjobb barátja, aki ma is vitathatatlanul Magyarország egyik – ha nem a – legjobb basszusgitárosa.

Abban az évben, amikor születtem, 1968-ban elment egy zenekari próbára Póka Egonnal az akkor 15 éves Sanyika, az édesanyja pedig ezt mondta neki: „Fiam, ha ma este elmész erre a próbára, akkor már ne is gyere haza!” De őt ez a mondat sem tartotta vissza. Felhívta ugyan a próba után az édesanyját, hogy végzett, de az anyja tartotta magát az elhatározásához. Így több mint két és fél évig Póka Egonék meleg és támogató családi közegében lakott.

Együtt rúgták ki őket a gimnáziumból hosszú hajuk miatt, és attól kezdve kizárólag a zenélésnek éltek.

Jellemző Révész Sándor nagylelkűségére, hogy komolyan hálás volt ezért a lépéséért az édesanyjának, aki gyakorlatilag kitagadta őt, ám ezzel lehetőséget teremtett neki ahhoz, hogy valóban a maga útját járhassa, és tanulhasson, fejlődhessen abban, ami igazán érdekelte őt.

„Őszintén akarok élni, és csak annyit elérni, jókedvem senkit ne bántson, s ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!”

Póka Egonéknál egész nap szólt a Led Zeppelin, Jimi Henrix vagy a Cream, ki-be járkáltak a lakásban a (ma már) korszakalkotó magyar zenészek, mint például: Tátrai Tibor, Török Ádám, Orszáczky Jackie, Charlie vagy Som Lajos.

És ha kimozdultak otthonról, akkor is csak koncertekre jártak.

Radics Béla volt az egyik közös kedvencük, de az akkoriban progresszívnak számító Kex zenekart is kedvelték. Zeneileg a legerősebb támogatást mégis Várkonyi Mátyásnak köszönheti az ifjú énekes, aki akkoriban kapta a nevet: „Kölyök”. Az a helyzet, hogy még ma, ötven évvel később is annak tűnik.

Hiába vannak ráncai, és hiába lett ősz a haja, megőrizte magában az örök „kölyökséget”.

„Tőled csak annyit akarok kérni, hogy engedj őszintén élni”

A Generál zenekarban töltött évek, és a hatalmas siker, amit a „Ki mit tud?”-on értek el, a közönség kedvencévé tette őket, így már attól sem kellett félnie, hogy miből finanszírozza a zenélést. „Finom szívek és értő kezek” tették őt igazi zenésszé a zenekarban. Bár zabolátlan fiatalok voltak, mégis maradandó zenei műveket alkottak. És olyan szabadság áradt belőlük, amely a túlszabályozott szocializmus idején rengeteg fiatal elé állított követendő példát.

1975-ig tartott a Generállal a közös zenélés, ám amikor Karácsony János, „James” átigazolt az LGT-be, megbomlott az egyensúly, ezért Révész Sándor úgy érezte, lépnie kell. Ma is hatalmas hálával és szeretettel gondol erre az időszakra, hiszen megtanulta mellettük a fegyelmezettséget, valamint azt, hogy

kizárólag felkészülten lehet színpadra lépni, és ott szívvel-lélekkel kell játszani. Ma is ezt teszi, és nem unja.

„Őszintén, szabadon, szépen, őszintébben, mint ahogy tegnap éltem”

Már régóta szerette volna őt Som Lajos bevonni a közös munkába, és 1975. november 25-én végül csatlakozott a Piramis zenekarhoz. Hamar megtalálták a közös hangot.

Erre az időszakra esett, amikor 1976. szeptember 17-én a nagypapája azzal ébresztette őt, hogy az édesanyja a vonat elé vetette magát, és meghalt. Ez már a hatodik öngyilkossági kísérlete volt. Egyszer azt is túlélte az édesanyja, amikor a metró elé ugrott. Ebből a fájdalomból született ez a gyönyörű dal. Az élet mégis ment tovább, a zenekar pörgött ezerrel, és ő (sokszor sírva) kiénekelte magából a bánatát. Révész Sándor ezzel kapcsolatban Szepes Mária gondolatát idézte egy interjúban: „ Az időmolnár megőrli a fájdalmat, és a végén egy szubtilis, finom anyag lesz belőle”.

Elképesztő sikereket arattak a Piramissal először vidéken, majd – egy a televízióban levetített dokumentumfilmnek köszönhetően – Budapesten is. Ma is azt gondolom, hogy a Piramis kivételes minőséget képviselt a magyar rockzenekarok között. Abszolút bennük volt a világsiker ígérete, de a szocializmusban sajnos nem lehetett áttörni a vasfüggönyt, ami a zenére is ráhullott. Horváth Attila belevaló szövegein keresztül kimondhatták azokat a gondolatokat, amelyek mindannyiunkat foglalkoztattak, és invenciózus zenéjük is kiemelte őket a csekély eredetiséget mutató rockbandák közül. Figyelemmel követték a „nyugati” zenekarokat, mégsem majmolták a stílusukat, hanem érzékenyen beleépítették ezt a tudást a zenéjükbe. Hamarosan óriási sztárokká váltak, Révész Sándor 23 éves volt, amikor bekerült ebbe a hatalmas pörgéssel járó életbe. Évente több mint kétszáz koncertjük volt, de ő szinte soha nem vett részt a koncert utáni közös bulikban. 

„Én inkább megfogtam egy lány kezét és elsétáltam vele. Máshol kerestem a boldogságomat” – nyilatkozta őszintén.

A kezdeti szeretetteljes légkört hamarosan felváltotta az állandó feszültség, így a Piramis időszaka is véget ért, és mindenki legnagyobb meglepetésére, 1981. június 14-én, az NDK-s turnéjuk utolsó állomásán, Berlinben, Révész Sándor angol nyelven bejelentette, hogy ez volt a zenekar utolsó közös fellépése.

Véget ért egy korszak, de kezdődött egy másik. Révész Sándor szellemi ébredése együtt járt a Piramissal történt drasztikus szakításával. 

„Ne kelljen hazudnom senkinek, és hogyha valamit kérdezek, a válasz igaz legyen!”

EBBEN a mélyinterjúban így beszélt Révész a nőkkel kapcsolatos viszonyáról: „(…) Gondolj csak bele, milyen mennyiségű könnyet okoztam nőknek a sok hazugsággal. Tengernyi könnyet…

Azokkal a hazugságokkal, amelyekkel szabadra hazudtam magam bizonyos kapcsolatokból, hogy mehessek. Ezeket mind az erotika, a szexuális szabadosság vágya motiválta.”

Elég erős az ellentét a nőkkel szemben elkövetett ócska kis hazugságok és a szellemi emelkedettség között, ami olyannyira jellemzi az énekes nyilatkozatait. A magvas gondolatok mögött rengeteg színlelt, ámító pillanat van. Talán az apai mintának tudhatjuk be ezt az elképesztő szerelmi szabadosságot, de tény, hogy legendásan kihasznált minden kínálkozó alkalmat az énekes. És hát… kínálat az volt. Gondolj csak bele:

egy végtelenül vonzó, sármos kontratenor pasi sikoltozik a rockszínpadokon a szerelemről és a szabadságról… és a csinos lányok ugyanezt csinálják a nézőtéren (csak persze szopránban), mert olyan elementárisan hat rájuk ez a jelenség. Hát, elég nehéz lehet ellenállni a csábításnak – mindkét oldalról.

Nem akarom felmenteni „Sanyikát”, de biztos vagyok benne, hogy a felkínálkozó nők legalább annyira ludasak ebben, mint ő maga, valamint a tudat alatt követett apai minta. Az ötödik felesége, Judit azonban végre megadta neki azt, amit egész addigi életében nem talált: a stabilitást és a saját családot. Az örök gyökértelen lélek ötvenhat évesen apa lett, noha nagyon sokáig elhárította magától ezt a lehetőséget. Ráhel érkezésével azonban meglelte azt a külső és belső békét, amit mindeddig reménytelenül és nyughatatlanul keresett.

„Szeretnék bízni mindenkiben, hinni, hogy nem fordul ellenem, s nem árul el sosem”

Egy ideig mindenféle zenei kísérletekkel próbálkozott itthon, például a zseniális ütős, Horváth Kornél és mások társaságában, ám váratlanul lehetőséget kapott arra, hogy egy luxushajón énekelhessen. Harmincöt országot járt be, rengeteg pénzt keresett, és még jobban elmélyedt a spiritualitásban. Így nyilatkozott erről:

„A gyönyörű út emlékét azóta is szívemben őrzöm. Elmentem és nagyon kiszellőztettem a fejemet, szinte mindent kirostáltam belőle. Miután hazajöttem, vettem magamnak egy tanyát, és elköltöztem 200 km-re Budapesttől. Ez egy olyan sorsláncolat volt az életemben, aminek egyetlen láncszemét sem bírálnám felül utólag és nem tennék semmit másként. (…) Csak így tudtam saját magam megőrizni,

ezért tudok még ma is igazi örömmel zenélni mindenféle iparosságtól mentesen, teljesen tisztán, és ezért tudok örülni annak, amit csinálok.

Ha azt a közel húsz évet én nem a tanyán élem, hanem maradok Budapesten a lemezipari taposómalomban, az nem lett volna megélhető az én szenzibilitásommal, mert abban nagyon eldeformálódtam volna” – vallotta az énekes.

Őszintén akart élni, és szerintem ez akkor is sikerült neki, ha teli van az élete ellentmondásokkal

Révész Sándor az elmúlt évtizedekben – a természet mellett – a csendet tartja az egyik legnagyobb tanítómesternek a világon, természetesen a könyvek mellett. Szepes Mária, Márai Sándor, Hamvas Béla, Carl Gustav Jung és Kőrösi Csoma Sándor művei voltak rá legnagyobb hatással, de rengeteg vallással foglalkozó könyvet is olvas. Mind a mai napig megőrizte mély hitét, sőt úgy érzi, egyre elmélyültebben képes a szeretetre. Ehhez az is hozzátartozik, hogy több mint tíz éve nem eszik húst, és nagyon tudatosan figyel minden emberre a környezetében, ahogy saját magára is. Rengeteget sétál az erdőben, minden reggel tornázik, és ez meg is látszik rajta.

„A szó, a zene, minden csendből jön elő, a csend szüli meg a következő rezonanciát, ami kijön belőlünk, a csend szükségességét mindenki érzi, én pedig nagyon vágytam rá” – mondta.

A közönséggel való bensőséges kapcsolata is ennek köszönhető, ő úgy érzi, végig hiteles tudott maradni, pedig ötven éve áll a színpadon, de az áramlat még ma sem szűnt meg. Minden egyes alkalommal úgy lép föl a deszkákra, hogy adni szeretne, és amit a közönségtől kap, azt szeretné visszaadni. Ez hajtja minden fellépése előtt, ezért nem is szokott izgulni, hiszen tudja, felkészülten lép a közönség elé. 

Egy interjúban így vallott erről: „Ma ugyanolyan örömmel állok a színpadokon, mint régen. A köztes időben nem keseredtem meg. Nem kellett kényszerből füstös kiskocsmákban játszanom egy nosztalgia-zenekarban. Hála istennek, még most is van hitelem a közönségnél, megtisztelnek azzal, hogy eljönnek, ha játszunk.

Tüzet tudok gyújtani az emberek szívében, szívből zenélek, teszem a dolgom.”

Miután hazajött a luxushajóról, három teljesen különböző stílusú sikeres szólólemezt készített, és Presser Gáborral is volt egy közös albuma.

Az elmúlt években Zajzon Gáborral koncertezett egy különleges akusztikus duóban, majd a Rock and roll közlegények triójával járta az országot.

A mai napig sem csillapodott benne a kíváncsiság a zene iránt, mostanság is órákat tölt azzal, hogy a szó legszorosabb értelmében játszik a gitárjával, hiszen nem köti meg a fantáziáját a szakképzett zenei tudás. Kíváncsi, játszik, pont úgy, mint a kölykök…

Bár néhány évvel ezelőtt még ezt nyilatkozta: „A Piramis egyáltalán nem érdekel már. De úgy összességében sem érdekel már a rockzene. Az egész hangzásvilág nagyon távol áll már tőlem”…

…most mégis óriási sikereket arat a Révész&Závodi Piramis-évek nevű formációval, tele van a koncertnaptáruk, és a hivatalos Facebook-oldalán látható egy csomó koncertfelvétel, ahol atlétában ugrálja, énekli és ordítja végig a koncerteket. A hangja lehet, hogy egy kicsit megkopott, (bár erről nem vagyok meggyőződve), az arcán lehet, hogy van egy csomó ránc, és a haja sem hollófekete már, de ma is vonzó, érdekes, önazonos és rohadtul szexi pasi, aki őszintén élt. Akkor is, ha sokszor hazudott.

Az egyik kedvenc bölcsességével zárom ezt az írást: „A csiga többet tud az útról, mint a nyúl”. Ez tagadhatatlan… Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy nekem már az óvodában is csiga volt a jelem. CsiGABInak hívtam magam. Én is sokat tudok az útról, melynek Révész Sándor részese volt, és úgy tűnik, harmincöt kihagyott év után is tudok csatlakozni hozzá. Igen, ezek „a mélységek és a magasságok útjai, amelyeknek utazói vagyunk”.

Isten éltessen sokáig, maradj örökké „Kölyök”, kedves Révész Sándor!

Both Gabi (csiga)

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: reveszsandor.hu