Szabadság, szerelem, Lisszabon! – Vallomás, rengeteg gyönyörű fotóval

–

Az, hogy épp Portugáliában, a fado (melankolikus zene) és a saudade (mondjuk, sóvárgás) hazájában pillanthattam meg először ezt a tenger sok vizet, valóban felejthetetlen élmény volt. 

Ne várjatok tőlem szokásos és részletes úti beszámolót Lisszabonról és környékéről, csak a benyomásaimról írhatok és az érzéseimről. És amit nem tudok leírni, azt elmondják helyettem a képek.

A villamosok városa

Természetesen a kötelező turistakörökkel kezdtük a város feltérképezését. Az első reggelünkön a szemerkélő esőben türelmesen kivártuk a 28-as villamosra várakozók tömegében a sorunkat, és tényleg nem csalódtunk az útvonalban. Sokféle környéken, hegyen-dombon kanyargott a villamos, valóban olyan volt, mint a filmekben, csak annál még sokkal jobb.

Megtapasztalhattuk a sokszínűségét, azt, hogy egyszerre régi és új, hogy épp annyira európai, amennyire még kényelmes, komfortos és belakható, mégis nagyon egzotikus.

A kedvencem volt a Glória-sikló, egészen varázslatos érzés lesiklani a Tejo folyó felé a meredek pályán. Másnap fölfelé is megtettük ugyanezt az utat a járművel, mert nem bírtam betelni a csodával.

Focimeccs ajándékba

Szeretem a focit. Nem értek hozzá, de nagyjából tisztában vagyok a szabályokkal, és komolyan kikapcsol, ha néha belemerülök egy-egy meccsbe. Most a barátom gyerekeinek jóvoltából a Sporting Lisszabon focimeccsét izgulhattuk végig élőben. Az Atlético Madriddal játszottak komoly tétre menő csatát.

Sajnos hiába nyertek a lisszaboniak 1-0-ra, ez a meccs egy visszavágó volt, még kettőt kellett volna rúgniuk ahhoz, hogy bekerüljenek az Európai Liga elődöntőjébe. Ez bizony nem sikerült, de a közönség így is óriási tisztelettel és szeretettel értékelte a teljesítményüket. Kulturált és biztonságos körülmények voltak a meccsen, sok nő, család, kisgyerek élvezte és drukkolta végig a mérkőzést.

Ilyen volt a bevonulás:

Belém-torony

A Belém-torony Lisszabon szimbóluma, és egyben fő turistalátványossága, amit megtapasztalhattunk a saját bőrünkön is a mintegy két és félórás sorban. Közben sütött bennünket a nap, és a Tejo folyó óceáni kapcsolódása révén jó vizesek is lettünk, mert épp dagály idején vártunk a hídon. De megérte! Innen gyönyörűen látszik, hogy Lisszabon dombokra épült. Talán ezért is szerethető annyira ez a város.

Evés-ivás

Persze megkóstoltuk a több száz éve titkos receptre készülő Pastéis de Belémet is. Tényleg isteni! Naponta kétszer voltunk étteremben, tehát igencsak rendesen kimaxoltuk az evés-ivást. Mindenhol rendeltünk a ház borából, és soha nem kellett csalódnunk, isteni nedűket kaptunk potom áron. Csak azért nem híztam egyetlen kilót sem, mert napi tíz órát talpaltunk, és rengeteg halat ettünk. Szinte kivétel nélkül minden pincér kedves volt és szolgálatkész, és az árak is a megfizethető kategóriába tartoztak. Még egy fadoestre is eljutottunk az egyik vacsora alkalmával. Élveztük minden percét az előadásnak, de annyira rosszak voltak a fények, hogy egyetlen jó fotót sem tudtunk róla készíteni.

„Halat eszem hallal” – mondhatta volna Kabos Gyula, ha velünk tart ezen az úton. Annyira sokféle friss tengeri különlegességet láttunk és kóstoltunk, magam sem gondoltam, hogy ennyire ízlik például a polip, ami az egyik kedvencem lett, de a rákok is elnyerték a tetszésemet és a kagylókkal is igen elmélyült kapcsolatba kerültem. Azt hiszem, tíz nap alatt megettem az egész évi haladagomat, van bennem ómega-3, az biztos.

Óceán és futás

Bár nem igazán látszik rajtam, de nagyon szeretek futni, különösen a barátommal együtt a természetben. Most is elvittük a futócuccainkat Lisszabonba, és nem bántuk meg. Először annyira lelkes voltam, hogy egészen a portugál tengeri felfedezések emlékművéig elfutottunk, ami már majdnem az óceán partján van, nagyon közel a Belém-toronyhoz. 

Egy kicsit elgaloppíroztam magam, mert az a 12 kilométer eléggé megviselte az egyik térdemet, amit épp az indulás előtti napon rántottam meg torna közben, de azt sem bántam, mert víz mellett futni – tengerszagban – az egyik legjobb dolog a világon. Próbáljátok ki egyszer! A másodk futással már óvatosabb voltam, elég volt a szokásos hat kilométer is.

Az Atlanti-óceán Cascaisnál

Na, jó, hát, Lisszabon is nagyon tetszett, de az, amit Cascaisban láttam, ami alig harminc kilométerre van a várostól, elmondhatatlanul gyönyörű. Íme, egy kis ízelítő a dagály szelídebb pillanataiból mozgóképen:

Az utolsó esténken a korai vacsora után kivonatoztunk, hogy megnézzük a naplementét az Atlanti-óceánnál. Soha nem láttam eddig ilyet, de remélem, átélhetem még párszor az életem során.

Oceánárium

Ide mindenképp el kell mennetek, ha egyszer eljuttok Lisszabonba, a gyerekeknek óriási élmény lehet, de minket is lenyűgözött az a monumentális, három szinten látható medence, ahol a nagyhalak nem ették meg a kishalakat. Fogalmam sincs, hogyan érték el ezt a szakemberek, de békésen úszkáltak egymás mellett a legveszélyesebb cápák és a különböző aprócska halfajok.

Sintra

Az egyik legszebb emlékem marad a Sintrára tett kirándulás. Vonattal irtó hamar odaértünk. Az egykori portugál királyok székhelye valóban lenyűgöző, ott látható a Pena palota és a Mór vár is. Ide érdemes nagyon kényelmes cipőben érkezni, és fel kell készülni a lépcsőzésre is, de lélegzetelállító látványban lehet része annak, aki bejárja ezeket a helyeket. Órákig bolyonghatunk a kastély melletti hatalmas parkban, és bámulhatjuk az egzotikus növényeket, elmerülhetünk a sokféle zöldben. Még egy tó is van az erdőben, ahova mi már sajnos nem jutottunk el, pedig az is nagyon érdekes lett volna.

A Pena palotában egy szép kiállítás is van az egykori uralkodók személyes tárgyaiból. Érdemes egy egész napot szánni a kirándulásra, de aki teheti, szálljon meg legalább egy éjszakára Sintra városában, mert valóban rengeteg a látnivaló, miként a turista is…

Cristo Rei

A monumentális szobor, a Cristo Rei Almada városában látható, ami néhány perces hajóútra van Lisszabontól, az Április 25. híd is odavezet. A 82 méter magas talpazaton lévő 28 méter magas szobrot hálából emelték a portugálok, mert az ország semleges maradt, ezért nem vett részt a II. világháborúban.

Az országot uraló diktatórikus rendszert kiépítő Salazarnak ez a húzása megmentette ugyan Portugáliát a háború rémségeitől, de rengeteg embert taszított szegénységbe a gazdaságpolitikája. A konszolidáció akkor kezdődött el, amikor Salazar a hatvanas évek végén egy otthoni balesetben megsérült és kómába esett. A puccsra azonban várni kellett még néhány évet, 1974. április 25-én sikerült a portugáloknak megdönteni az elnyomó katonai hatalmat. Ezért is nevezték el Április 25-nek a világ egyik leghosszabb függőhídját, ami a Cristo Reihez vezet. A kilátás innen is lélegzetelállító, és a városka nagyon kedves, hangulatos, ráadásul sokkal olcsóbb, mint a Tejo túlpartján lévő Lisszabon.

Almadai pöttyök

Az egyik legszebb történetet is Almadában mesélte el egy kedves hölgy, akinek a boltja előtt szép pöttyös virágcserepek hívogattak befelé, ráadásul az üzlet neve, Berta, akárcsak az én legnagyobb lányomnak és az ő dédmamájának. Ő lakott egykor abban a helyiségben, ahol ma az üzlet található. A dédpapa hosszan és sikertelenül udvarolt Bertának, mígnem egyszer egy piros pöttyös szívet festett neki, így nyerte el a szívét örökre, és ez a piros pöttyös motívum végigkísérte őket, nagy szerelemben éltek, míg meg nem haltak.

Amikor a dédunoka megörökölte a lakást és a berendezést, eldöntötte, hogy a dédi emlékének szenteli a helyet, ezért a piros pötty végigvonul a berendezési tárgyakon csakúgy, mint a csomagoláson és a dekorációkon. Az ódon bútorok új életet kaptak azzal, hogy végtelenül ízléses, gyönyörű tárgyakat árul bennük a dédunoka. A falakon régi fotók láthatók a családról, az egész helyet belengte a piros pöttyökkel együtt az a sok-sok érzelem és melegség, ami még mindig nem múlt el…

A kedvenc helyeink

Egy remek borpatikát ajánlok nektek, kétszer is jártunk ott, mert nagyon kedvesek voltak a vendéglátók, keressétek bátran Rogert, aki mindent tud a borokról, nem csupán töltögeti a poharakat. Hihetetlenül finom nedűket ittunk ott, igaz, ez nem volt olcsó, de megérte az élményt. (Köszönet a tippért Szabó Editnek, a Borsmenta magazin főszerkesztőjének.)

A másik pedig a Time Out nevezetű piac, amelynek egyik részében igazi portugál gasztroforradalom zajlik, ide többször is visszatértünk, és ilyeneket ettünk. Ez sem olcsó mulatság, de megéri kipróbálni.

Bolhapiac és múzeumok

Jaj, nagyon nehezen fér bele egyetlen cikkbe ennyi élmény, de feltétlenül menjetek el a bolhapiacra, ami kedden és szombaton van nyitva, óriási területen helyezkedik el, és csodás dolgokat lehet kapni! A neve, Feira da Ladra (tolvajnők piaca), és tényleg vigyázzatok a cuccaitokra, az én táskámat is szerette volna megszerezni egy zöldfülű tolvaj, de résen voltam…

Mielőtt beállnátok a Szent Jeromos-kolostor pénztára előtt hosszan kígyózó sorba mintegy két órára, nyugodtan menjetek el a vele egy épületben lévő kisebb múzeum bejáratához, ahol negyedannyian sem várnak, és ott vegyétek meg kedvezményesen a mindkét múzeumba szóló jegyet.

Illetve, ha vesztek Lisszabon-kártyát, akkor ingyen mehettek mindkét helyre, de a sort akkor is ki kell állni, hogy adjanak a belépésről egy bizonylatot.

Tényleg megérte a Lisszabon-kártya, egyrészt nem kell naponta bérletet vennetek, másrészt rengeteg kedvezményt kaptok a különböző múzeumokban, éttermekben.  

Elmentünk a Marionett-múzeumba is, ne hagyjátok ki, ráadásul ott is volt egy kedves, pöttyös figura…

Ha nem vigyázok magamra, én is ilyen leszek. De inkább vigyázok…

És a végére még egy kép, hogy ne felejtsük el: nem hagyhatjuk, hogy befogják a szánkat!

A képre kattintva a galéria lapozható lesz, ha szeretnétek további képeket látni Lisszabonról:

Szabadság, szerelem, Lisszabon!

Both Gabi

Képek: Lehotka Gábor