–

Milyen lehet a „tökéletes” karrier?

Mindig is irigyeltem azokat, akik már gyerekkorukban tudták, mi lesz belőlük. Akik kétségek nélkül határozottan és tudatosan felépítették maguknak a tökéletes karriert.

Én nem voltam ilyen. Forma 1–es pilóta szerettem volna lenni vagy egy abszolút monarchiában a szimpatikus király legjobb barátja és tanácsadója.

Több mint 20 éve dolgozom – sokkal kevésbé egzotikus munkakörökben, mint amelyekről álmodoztam.

A hagyományokkal ellentétben viszonylag idősen, szerteágazó élet- és munkatapasztalatok birtokában vetettem bele magam a multinacionális cégek világába. A legtöbben hamvas 21 évesként, a főiskola után azonnal megkezdik az ígéretes pályafutásukat.

Az első tíz évben én a saját utamat kerestem ahelyett, hogy a nagyvállalat fogaskerekei közt csiszolódtam volna simára.

Voltam – a teljesség igénye nélkül – esztergályos, szállodai recepciós, kidobó, kocsmáros, üzletvezető és romkocsma- tulajdonos, büfés, beteg- és hullaszállító, sofőr, műfordító, rendőr hadnagy, EU-s project manager a Belügyminisztériumban, ügyfélszolgálatos az önkormányzatban. Elvégeztem a Rendőrtiszti- majd a Budapesti Gazdasági Főiskolát. Éltem másfél évig Izraelben, amiből fél évet egy kibucban töltöttem.

Talán nehéz felfedezni az irányt, de

hiszek abban, hogy minden mindennel összefügg, és ha összekötöm a pontokat, a múltam állomásait, akkor egy értelmes kép rajzolódik majd ki a végén.

Multivilág

Mivel nem találtam meg „az igazi” munkát, úgy éreztem, egyetlen lehetőség maradt: csatlakoztam egy óriási amerikai nemzetközi vállalat budapesti pénzügyi szolgáltató központjához. Minden barátom csodálkozott, hogy mit keresek én egy multinacionális cégnél, hiszen ismertek; nálam is jobban tudták, hogy nem illek bele ebbe a környezetbe.

Én azonban elhatároztam, hogy magam adom, keményen fogok dolgozni, mindent beleadok, és meglátjuk, mi történik.

Az elmúlt 13 évben már a harmadik Fortune 500 cégnél vagyok közgazdász, és – kívülről szemlélve – elég jól mennek a dolgok. Másfél év után csoportvezető lettem, azóta szinte végig öt-nyolc fős csapatokat vezettem. A recruitment rohamosztag tagjaként körülbelül száz jelölttel tartottam állásinterjút. A cég kifizetett nekem egy mester diplomát egy oxfordi székhelyű angol egyetemen, ahol International Business szakon végeztem – munka mellett. Az elmúlt években olyan virtuális csapatokért voltam felelős, ahol a dolgozók különböző országokban élnek. Voltak beosztottaim az Egyesült Királyságban, Litvániában, Izraelben, Indiában és Svédországban.

Jelenleg egy projektet vezetek, melynek célja, hogy a cég összes könyveléssel kapcsolatos tevékenységét egy prágai szolgáltatóközpontba költöztessünk. Nincsenek közvetlen beosztottaim, de rengeteg emberrel vagyok kapcsolatban a régióból (EMEA: Európa, Közel-Kelet, Afrika). Viszonylag sokat utazom, néha egzotikusabb helyekre is.

A fizetésem rendben van, tényleg jól néz ki minden, de csak KÍVÜLRŐL.

Pánikroham

Ha kifordítanál, akkor viszont látnád azt a sok szenvedést, amin keresztül kellett mennem eddig. Az első pánikrohamom  2010 környékén volt a munkahelyemen. Egészen biztos voltam benne, hogy szívrohamot kaptam. Az üzemorvos gyorsan érkezett és az EKG után megnyugtatott: „Hetente több ilyet, látok, nyugi, ez a stressz miatt van” – mondta.

Akkoriban ismerkedtem meg a kiégés fogalmával. Kognitív terápiára jártam, de soha többé nem lettem újra olyan, mint előtte.

35 évesen kellet rádöbbennem, hogy nem vagyok golyóálló. Ezt rendkívül nehezen emésztettem meg, évekig szégyelltem erről bárkinek beszélni, a munkahelyen titkoltam a dolgot, és próbáltam „normálisnak” látszani. Azt hittem, gyenge vagyok, hogy velem van a gond.

Elkezdtem részletesen megfigyelni a környezetemet, a sikeres embereket a cégnél. Érdeklődésem középpontjába a szereplők motivációja és megküzdési stratégiái kerültek.

Közben apa lettem

Stockholmba költöztünk a családommal, ahol 40 éves koromra utolért a midlife crisis. Teljesen szétestem. Folytatódtak a pánikrohamok, sokat szorongtam, előfordult, hogy az éjszaka közepén mellkasi fájdalommal és 200-as pulzussal riadtam föl. Kétszer is megjártam a sürgősségi osztályt kardiológiai panaszokkal, pedig fizikailag teljesen egészséges voltam. Viszont rettegtem attól, hogy megöl ez a kompetitív környezet, amelyben továbbra is ugyanúgy kellett teljesítenem.

Szembenézés

Egy kétéves pszichoterápia következett. Az életem minden elemét mérlegre tettem. Tényleg így akarom leélni az életem második felét is? Ki vagyok én igazából? Mi az, ami igazán fontos nekem? Hogyan lehetek a legjobb önmagam? Hogyan segíthetek másoknak? Miként oszthatom meg a tapasztalataimat? Kemény meló volt, de megérte.

Azt hiszem, mostanra sikerült irányba tenni magam. Továbbra sem határozok meg konkrét célokat az életemben. Viszont sokkal jobban tisztában vagyok a képességeimmel és a korlátaimmal, mint valaha.

Ez segít döntéseket hozni, segít felismerni az élet adta lehetőségeket; azokat, amelyek a nekem megfelelő irányba visznek.

Az ősi bölcsesség szerint az életben két lehetőséged van:

„Szenvedve szenvedsz vagy szenvedve fejlődsz.”

Szerintem érdemes inkább a fejlődésünkre koncentrálni, ha már itt vagyunk!

 Bán András

A képek a szerző tulajdonában vannak.