A jeleket először magamon vettem észre. Van egy pont, amelyen túl komfortot ad egy új nyelv: elmúlnak a szóhasználat feletti kételyek, ismerősek lesznek a fordulatok, adja magát a szleng. Belebújsz egy új nyelvbe, mint egy ajándékba kapott ruhába, ami eleinte idegen, kényelmetlen itt-ott, talán még szűkös is kissé, de jó esetben idővel megszereted nemcsak a ruhát, hanem azt is, ahogy érzed magad benne.

Sokáig nagy meló ki-be járkálni két nyelv között; megismerni a választottat, és megőrizni az anyanyelv finomságait, színeit, árnyalatait. Majd eljön az a pont, amikor az új nyelv közelebb enged magához: amikor nemcsak a nyelvismeret, hanem a nyelvben gyökerező kulturális háttér is ismerőssé válik. Amikor már zsigerből nem akartam beszámolni fejfájásról, frusztrációról a how are you? – kérdésre, mert beépült, hogy csak a jelentésbeli tartalma azonos a magyar hogy vagy? megfelelőjével, a kulturális háttér szabta keretei nem. Na, én ezen a ponton vettem észre magamon változást: magyarul visszafogottabb vagyok, direktebben fogalmazok, az angol alteregóm drámaibb, racionálisabb. Mivel én monokultúrában nőttem fel, és iskolai közegben sajátítottam el az angol nyelvet, egy ideig a magyarul és az angolul beszélő énem közötti különbség láttán megriadtam, hogy a skizofrénia felé haladok, ezért kíváncsi voltam, mi történik született kétnyelvűek-kétkultúrájúak esetén. A cseh barátnőm kétnyelvű gyerekein tapasztalt hasonló változást: amikor csehül beszélgetnek egymással, játszanak, sokkal többet panaszkodnak, mint amikor angolul teszik ugyanezt. Ahogy a kétnyelvű, kétkultúrájú lányom cseperedik, rajta is látom a jeleket: magyarul már a hangszíne is más, halkabban beszél, angolul sokkal drámaibb, erősebben gesztikulál, a mimikája is sokkal intenzívebb, és úgy gurgulázik a szemével, ahogy a magyar énje soha nem tenné.

Vajon tényleg történik személyiségbeli változás a nyelvváltással? A témát az 1960-as évek óta kutatják. Született kétnyelvűek is arról számoltak be, hogy másként élik meg önmagukat a két nyelven: az Egyesült Államokban élő spanyol ajkúak nyitottabbnak, barátságosabbnak tartották magukat spanyolul, míg saját meglátásuk szerint angolul hidegebbek, visszafogottabbak, formálisabbak. Más franciául érezte magát elegánsabbnak, szofisztikáltabbnak, mint amikor angolul nyilvánult meg.

Sőt, kétnyelvűeken végzett személyiségteszten az is előfordult, hogy spanyol nyelven valaki extrovertáltnak, míg angolul introvertáltnak vallotta magát.

Az első, sokkolóan szembeötlő vizsgálati eredményt az Egyesült Államokban élő japán nők adták Susan Ervin professzor kísérletében. Ugyanazt a fél mondatot kapták meg mindkét nyelven, és először japánul, majd angolul kellett befejezniük. Érdekes módon, míg japánul a kibővített mondataik mértékletességet, konzervatív értékrendet tükröztek, addig angolul, mintha egy rakás, Woodstockot megjárt hippi fejezte volna be a gondolatot. Az „amikor a vágyaim konfliktusba kerülnek a családoméval …” kezdetű mondatot japánul „nagy boldogtalanságot okoz” kijelentéssé kerekítették ki, addig angolul a válasz úgy hangzott: „olyankor azt csinálok, amit akarok". Létezik, hogy valóban más lenne a személyiség pusztán a nyelv miatt?

Természetesen nem önmagában a nyelv a ludas a váltásban: a közeg, a nyelvhez kapcsolódó kulturális keretek, a kétnyelvűek számára egyértelmű kulturális referenciapontok adják a kisebb-nagyobb személyiségbeli eltolódást. Ha csak a cseh gyerekeknél maradunk, érthető a viselkedésük, hiszen érzik, hogy az egyik kultúrában a panaszkodás általánosan elfogadott, addig a másik jóval kisebb teret ad annak. Ráadásul egy adott nyelv érzelmeket, asszociációkat vált ki, így könnyen azonosítjuk magunkat az adott társítással. Így fordulhat elő, hogy egy angol nyelvű elegánsnak érzi magát akkor, amikor a divattal, stílussal, kifinomultsággal összekapcsolt francia nyelven nyilvánul meg. Persze, valójában nem a személyiségben történik változás, hanem valójában a nyelvben mélyen gyökerező kulturális értékek, a kulturális identitás befolyásolja azt, ahogy a beszélő megéli önmagát.

Tény, hogy kétnyelvűek esetében mindig közelebb áll az egyik nyelv; sokak szerint az a nyelv, amelyet maga a lélek választott. Azt sajnos nem tudom, hogy a cseheknek igaza van-e, és valóban kap-e az ember egy új nyelvvel egy másik lelket is. Az biztos, hogy egy másik nyelvet kaptam, de a lelkem magyar maradt.

Trembácz Éva Zsuzsa

Ha kíváncsi vagy, hogyan látja Éva a világot, kattints ide, ha pedig többet olvasnál arról, milyen az élet Kínában, ahol a családjával él, akkor nézd meg Éva Facebook-oldalát.