Nem, nem fogok most igazságot tenni, bár megvan a véleményem a pénzcsináló gépezetről – kutyás jóga, csokijóga, borkóstolással egybekötött jóga, silent disco jóga, három hétvége alatt jókaoktatói képzések stb. Azt gondolom, hogy ha csak arra ráveszi bármi az embereket, hogy helyesen mozogjanak, de legalábbis mozogjanak, akkor máris vissza tudok venni az ortodoxiából. Főleg, hogy hatévnyi jóga után rájöttem, vannak rohanós vagy lusta napok, amikor reggel nem tudok jógázni, de a gerincem, a csípőm, az agyam meg a lelkem szinte ordít utána, és ilyenkor megpróbálok pár gyakorlatot itt-ott lenyomni. Egy ideje viccből elkezdtem beépíteni néhány  pózt az amúgy rohadt unalmas háztartási munkába is (nekem az, de őszintén tisztelem, akinek örömet okoz), vagy az élet más területeire, egészen furcsa helyszíneken is. Jógáztam már rettentő hosszú repülőutakon a budi előtti vagy a szerviztérben, vonaton, metrón, villamoson is álltam már „fa pózban”, de parkban is aludtam már el… pedig meditálásnak indult.

Most – a teljesség teljes igénye nélkül – összeszedtem nektek pár gyakorlatot vagy pózt, amitől szórakoztatóbb, és kicsit még egészségesebb is lehet a mindennapi rutin:

1. Füzértartás – Malasza

A Malasza egy csoda! Indiában vagy Indonéziában gyakran látni akár az utcán is sokakat hasonló guggoló pózban: olvasnak,  buszra várnak, vagy valamilyen utcai kaját árulnak, és nem is gondolnánk, hogy ez az ülésmód micsoda előnyökkel bír.

Nagyon jó csípőnyitó ászana, kismamáknak is ajánlott, nyújtja a lábat és a hátat, de az emésztésre is jó hatással van. Ezt az ászanát mosó- és mosogatógép ki- és bepakolásánál, illetve alacsonyan lévő szekrények rendezésénél, tisztításánál és a kutyasimogatásnál szoktam nyugati emberként bevetni. Minél tovább bírjátok kitartani a pózt, annál jobban nyúltok, viszont annál  nehezebb is lesz felállni... és nagy eséllyel elrohanni a vécére.

2. Gerinccsavarás – Vakrāsana

A gerinccsavarásnak számos fajtája és jótékony hatása ismert, de maradjunk az előbb említett emésztés témájánál, melyet nagyban elősegít a különböző csavart pózok gyakorlása. Székrekedéssel küzdőknek különösen ajánlott, és bármikor használható elgurult tárgyak, LEGO-darabok (ne adj' isten, gyógyszer) alapos keresésére, porszívózásra, portalanításra. Előnye és hátránya is egyben, hogy minden méternél ki kell jönni a pózból, és aztán újra visszamenni. Fontos, hogy mindkét irányba végezzétek el a gyakorlatot, takarítsatok alaposan, mivel akkor hat igazán, ha mindkét oldal csavarodik, masszírozódnak a belek, és nem mellékesen, így nem csupán a szoba egyik fele lesz tiszta.

Jól jöhet még ágyrácsszerelésnél és bútorok hozzáférhetetlen helyen lévő csavarjainak betekerésénél. Ez utóbbinál meditatív, de legalábbis az idegekre jó hatást gyakorló zene hangos hallgatása is ajánlott, hogy a falszomszéd ne hallja a válogatott káromkodásainkat.

3. Kutyapózok másként

Ez még nem az

Esküszöm, hogy leszállok a végtermékekről, de hadd helyezzem még át a mindennapi gyakorlatba a kutyatulajdonosok alapvető kötelességét, mely szerint a kutyaszart fel kell szedni, ha esik, ha fúj, ha hó van, ha betonra, ha homokba, ha fűre, ha kicsit, ha nagyot termel az ember kutyája, aki persze cuki, de kutyatartóként szívesen hozzávágnám a gazdihoz a kis édes otthagyott ürülékét.

Talajfüggő, de tiszta terepen, gyepen, nagy hóban simán lehet gyakorolni a lefelé néző kutyapózból (Adho Mukha Svánászana) induló eltakarítást. Az a nagyon jó hírem van, hogy ez a tartás energetizál, visszaadja az erőt, és mivel a fej lejjebb kerül, mint a szív, ezért több vér, és ezáltal több oxigén kerül az agyba, és nem utolsósorban kevesebb mocsok az utcákra. 

Lefelé néző kutyapóz kutyával
Lefelé néző kutyapóz kutyával

Ennek egy alternatívája az egész testet erősítő plank is tökéletesen alkalmas a munkavégzésre, csak erősödik a hatása, ha az egyik kar tartja a testet. Ebben az esetben drukkoljunk, hogy a kutya duplán termeljen, így szimmetrikus lehet a gyakorlat.

Lefelé néző kutyapóz kutya nélkül
Lefelé néző kutyapóz kutya nélkül

4. Állásból és terpeszből előrehajlás

Pádahasztászana

Koszosabb terepen szépen használható az állásból előrehajlás (Pádahasztászana) és a  terpeszből előrehajlás (Praszárita-pádóttánászana), amely karcsúsítja a derekat, visszaadja a gerinc rugalmasságát, és megnyújtja a láb-, de legfőképpen a térd inait, mondanom sem kell, hogy ettől is oxigéndúsabb lesz az agy, és most jön a hétköznapi halandó legjobb híre, hogy az eltakarítás ezen módja az arcbőrt is fiatalítja.

Praszárita-pádóttánászana

Az ászana után új erőre kapunk, testünk könnyűvé válik, könnyedén elsétálhatunk a szemeteshez, már amennyiben szerencsénk van, és két kilométeren belül találunk egyet. Az egész hátulütője az orrlégzés, de hát annyira imádjuk a kutyánkat és a környezetet, hogy ez férjen már bele.

5. Fa póz – Vrksasana

 

Fa-póz takarítás közben
Fa-póz takarítás közben

Az egyik kedvenc pózom lett, miután az első évet azzal töltöttem, hogy vagy eldőltem belőle, vagy lecsúszott a lábam, vagy fel sem tudtam rakni teljesen, aztán rákaptam az „ízére”, és érdekes, hogy amikor nem vagyok rendben magammal, akkor még mindig nagyon bénán megy. Hogy mi mindenre jó, azt felsorolni is nehéz: erősíti a lábizmokat, feszessé teszi a feneket, fejleszti az egyensúlyérzéket, szépen-csendben higgadtságot követel, fejleszti a koncentrációs képességet és a helyes tartást is. Amikor már biztos vagy a pózban, akkor határozottan sok helyzetben lehet használni: én főzésnél állok így, leginkább olyan kaják mellett, amiket az unalomig kell kavargatni, hogy oda ne kapjanak, ne legyenek csomósak, vagy lassan sűrűsödjenek be. De alkalmazható mosogatásnál, portörlésnél, ablakmosásnál (itt azért kapaszkodni kell a keretbe), várakozásnál a villamosmegállóban, az orvosi váróban stb. (csak a biztosan állóknak javaslom), és még biztos rengeteg helyen – a gólyákat például érdemes lenne megkérdezni, miért csinálják olyan sűrűn…

6. Kölyökkutya, azaz puppy-póz – Uttana Shishosana

Ha néha úgy döntesz, hogy nagyanyáink mintájára suvickolnád át a padlót, szőnyeget tisztítanál habbal, vagy ronggyal akarsz feltörölni, akkor mindenképpen ajánlom az Uttana Shishosanát, aminek a lényege, hogy mindenki hülyének néz majd, viszont nemhogy nem szakad le a derekad – amire az ilyen műveleteknél mindenki panaszkodik –, hanem nyújtja a vállakat, a gerincet, a hát felső részét, a csípőt és a karokat, plusz furcsa mód, stresszoldó hatása is van (talán nem üvöltöd le a gyerek fejét a kiöntött céklás smoothie miatt), és sokaknak bevált már inszomnia ellen is.

Bár az egész lakás kitakarítása engem simán a hullapózba (Savászana) tud küldeni, és erősebb meditáció nélkül is képes vagyok órákig úgy maradni, de gyanítom, ezzel sem vagyok egyedül.

A jógában az is csodálatos számomra, hogy soha nem mondható ki: tökéletesen tudsz valamit, hiszen mindig újabb és újabb tapasztalatokat, mélységeket érsz el… akár a háztartás terén is.

Nagyon kíváncsi lennék a ti fejlesztéseitekre, ötleteitekre is!

Marossy Kriszta

A képeken a szerző és kutyája látható.