–

Judit aznap végre mindennel végzett a háztartásban, amivel szeretett volna. A felmosást is befejezte, elégedetten dőlt hátra, amikor csöngettek a mentősök. És be akartak menni a sáros cipőjükkel.

Judit – idegeneknek Judit asszony, férjének csak Jucikám – nagyon rendes asszony volt. Édesanyja és nagymamája már kis korától kezdve megkérték, hogy segítsen, illetve dehogy kérték, ez az élet része volt. Először a babáit etette gondosan megtervezett babakonyhából, és aztán helyet kapott az igaziban is. Először csak kevergetett, mosogatott, padlót súrolt, szőnyeget porolt, de ahogy nőtt, úgy lett szerves része a háztartásnak, a konyhában folyó életnek, sőt, kamaszkorától az ablakokat is mindig rá bízták, mert senki nem csinálta olyan szépen. Mondogatták is az asszonyok, hogy „ebből a Juditból egy napon nagyon jó feleség lesz”.

Tiszta, ügyel a ruhájára, rendes, pontos, halk szavú, a keze úgy súrol, mint a gép, mértani pontossággal gyúrja a gombócokat, és még a legeldugottabb helyeken sincs por.

Hamar el is kelt. Jött egy legény a szomszéd faluból, rajta felejtette a szemét az éppen sepregető Juditon, és ezzel el is dőlt a dolog. A fiú családja jó nevű volt, és mindenki biztos volt benne, hogy Juditék közös kis házában aztán minden rendben lesz. Hát, nem lett, de erről senki sem tudott. Az első veszekedés után Judit nem szólt semmit, rongyot ragadott, és elkezdte fényesíteni a bútorokat, először balra körbe dörgölt, aztán jobbra, a csillogásba ölte minden mérgét, kétségbeesését. Az egyre szaporodó italozós éjszakák után, hajnali kettőkor zokogva címkézte újra a befőtteket a spájzban, és esett neki a fürdőszobának.

Ahogy egyre boldogtalanabb és magányosabb lett, úgy vált egyre tisztábbá és fényesebbé a lakás, a vendégek már a padló láttán meghökkentek, és nem fukarkodtak a dicséretekkel.

Judit faarccal válaszolta, hogy „ugyan, ez a dolgom. Tiszta az udvar, hát rendes a ház is, nem igaz? Mi más lenne egy asszony büszkesége?”

Csak az volt a baj, hogy ahogy múltak az évek, egyre kevésbé szerette a vendégeket. Mindig rosszkor érkeztek, zsíros ujjnyomokat hagytak a bútorokon, lehamuzták az asztalt, gödröt ültek a kanapéba, és ez végtelenül idegesítette. Már nem is tudott arra figyelni, mit mondanak, a széket nézte alattuk, ahogy a szőnyegbe nyomódik, számolta a lehulló süteménymorzsákat, és vegyszerektől mart kezét tördelve csak azt várta, mikor állhat neki porszívózni.

És akkor János egy vasárnap rosszul lett. Az a sok büdös cigaretta meg az ivászat, gondolta mérgesen az asszony. Épp végzett az utolsó simításokkal a lakásban, és a fényesen száradó padlót nézte elégedetten, de a hördülésre csak megfordult. A férje ott ült a kanapén a meccs előtt, arca hamuszürke, keze erőtlenül kaparászott a mellkasán. Az asszony pillanatnyi késedelem nélkül hívta a mentőket, akik tíz percen belül ígérték érkezésüket. Judit addig állt, és a padlót nézte. Egyfajta kábulatban bámulta, hogyan száradnak fel a vízfoltok, és arra gondolt, milyen szép tiszta minden. És akkor jöttek ezek a mentősök, a vastag bakancsukkal, a férfias, gyors mozgásukkal, nyomakodtak befelé, és tönkre akarták tenni ezt a patikatisztaságot.

Hát azt már nem! Az ötvenéves, munkában-takarításban-tűrésben megfonnyadt asszony meglepő erővel kezdte kifelé tuszkolni a férfiakat. A miheztartás végett szépen közölte is velük, hogy az ő házába ezekben a sáros bakancsokban ugyan be nem jönnek. János a háttérben csendesen hörgött, a mentőápoló meg kétségbeesett vitába kezdett Judittal. Amikor az asszony juszt sem engedett, odáig ment, hogy megígérte, inkább felmosnak maguk után, de zokniban nem lehet életet menteni. Hordágyra tették a már kékülő férfit, sietve vitték ki, Judit egy percre egyedül maradt.

Végigfutott a gondolatai között, vajon mi lehet a férjével, él-e még, de titokban már annak örült, hogy most minimum hetekre megszabadul a szőrös szappanmaradványoktól meg a sörösüvegektől.

Körülnézett, persze csupa sár volt minden, egy szék is felborult, a kanapénál vércseppek. Az egyik zilált mentős vissza akart jönni valami papírt aláíratni, arcán kétségbeesés és részvét. Judit gyorsan döntött. Elreteszelte az ajtót, a biztonság kedvéért odatolta a nehéz sublótot, és megkereste a rongyot. Állítólag a só könnyen kiszedi a vérfoltot.

Fenyvesi Zsófi

Az írás apropóját ITT olvashatjátok  

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/Marjan_Apostolovic