Majdnem huszonöt voltam. Felnőtt nő… vagy mi

Remegve álltam a női klinika kórházszagú folyosóján, és próbáltam visszaemlékezni arra a hosszú latin szóra. Úgy éreztem, az életem áll vagy bukik azon, hogy fel tudom-e idézni ezt az idegen kifejezést, amit az imént hallottam életemben először. Poli… volt benne valami poli… de az agyam mintha megállt volna a működésben, amikor a doki kiejtette a száján a meddőség szót. Olyan hanyagul és érzéketlenül, mint aki mindennap ezt csinálja. Mert ő mindennap ezt csinálja. Én nem. Velem akkor közölték először, hogy valószínűleg sosem lehet gyermekem. És a világ egy másodperc törtrésze alatt omlott össze körülöttem. Mindig nagycsaládot szerettem voltam. Abban nőttem fel, és imádtam. Meddő… meddő… meddő… A doki több kommentárt nem is nagyon fűzött a diagnózishoz, mielőtt felocsúdtam volna, már a rendelő előtt találtam magam. És az istennek sem tudtam visszaemlékezni a latin szóra.

Majdnem betöltöttem a harminckettőt

Másik rendelő, másik orvos, rutinosan mondom neki, hogy policisztás ovárium szindrómám van. Reggel van, láttuk, hogy nemrég érkezett meg a munkahelyére, talán még nem pörgött fel aznapra… Unottan végigmér, azt mondja, nem úgy nézek ki, mint egy PCOS-beteg és aztán még ezt: „Nem is értem… Úgy tűnik, manapság trendi PCOS-esnek lenni.”

Abban a pillanatban nem durrant el ettől az agyam, csak később

Mert abban a pillanatban bent ültünk életem párjával egy kórházszagú rendelőben, zavartan szorongattuk egymás kezét, robotszerűen válaszolgattuk a feltett kérdésekre, és segítséget kértünk. Ültünk ott tanácstalanul, kiszolgáltatottnak éreztük magunkat, és épp közös életünk aktuális drámáját tártuk egy idegen elé. Ő pedig azt tudta mondani, hogy „nem úgy nézek ki„ ... meg hogy „milyen trendi”.

Kedves (?) doktornő!

Nem, PCOS-betegnek lenni nem trendi. Talán gyakoribbnak látszik, mint korábban, egyrészt mivel egy-két évtizeddel előttig itthon alig lehetett hallani erről a kórképről (pedig a modern nőgyógyászati szakirodalom 1935 óta ismeri), másrészt, – bár a kialakulásának mechanizmusa bizonytalan, de – összefüggésben állhat olyan civilizációs kóroki tényezőkkel, mint a mozgásszegény életmód, a túlsúly és a túlzott stressz. Korábban is voltak ilyenek… sokan… csak esetleg soha nem derült ki, miért nem tudtak teherbe esni.

Az pedig, hogy hogyan nézek ki, nem utal a betegségem súlyosságára.

Mi is lehetünk kicsik és nagyok, teltek vagy karcsúbbak, fiatalok vagy idősebbek. És igen, én szerencsés vagyok, amiért több bosszantó és/vagy veszélyes tünet egyelőre nem ütközött ki rajtam, és például nem kell a nehezen kontrollálható súlygyarapodással küzdenem. Önnek ebből nem szabad(na) messzemenő következtetéseket levonnia.

Szóval nem vagyok trendi, és talán nem nézek ki „tipikus” PCOS-betegnek, ugyanakkor, kedves doktornő, el vagyok keseredve és félek is. Valamiért azt feltételeztem, hogy önnek, aki napi szinten foglalkozik ilyen párokkal, ezzel tisztában kellene lennie. Önnek, akinek a szaktudásába helyeztük a bizalmunkat (és a pénzünket), el kellene magyaráznia, hogy mi vár ránk. Mert sejtéseink már vannak ugyan, hosszú küzdelemre készülünk, de öntől- és a munkatársaitól várjuk a haditervet és az utasításokat.

Tudja, én egy stramm, belevaló csajnak tartom magam. De az amazongén az orvosi rendelőben lefagy, leblokkol.

Igen, önnek is, akárcsak annak a doktor úrnak, aki a fejemre olvasta az ítéletet, és magyarázat nélkül kitessékelt évekkel ezelőtt, ez csak rutin. Mindennap újabb nők, újabb párok, ugyanaz a nóta. Bizonyára önnek sem könnyű. De ha tenne egy lépést hátra, talán meglátná, hogy mi a személyes kis élettragédiánkat visszük ön elé. Nekünk ez nem rutin, hanem közös életünk egyik óriási próbatétele.

Kedves doktornő, PCOS-betegnek lenni nem trendi. De nálunk ez van, ezzel kell szembenézni. És mi készek vagyunk szembenézni vele.

Csak egy kis empátiát és szakértő segítséget kérünk szépen. Köszönjük.

Itt tartunk most. Hét évvel a diagnózis után. Összekapaszkodva. Babára vágyva-várva. Próbálunk egészséges humorral hozzáállni a helyzetünkhöz, a magyar egészségügy helyzetéhez. Még nagyon az elején tartunk, de lélekben készülünk a küzdelemre. Szerencsés vagyok. Senkivel sem mennék szívesebben csatába...

Berki Gabriella