– 

Mit kezdjek magammal?

Végzős egyetemi hallgatóként hónapokig foglalkoztatott az a probléma, hogy mihez kezdek majd magammal ha megszerzem az alapképzést záró diplomám. Úgy elég nehéz dönteni, hogy az érdeklődési köröm havonta változik, pedig régen határozottabb voltam. Amióta az eszemet tudom, – a szerelem mellett – csak a könyvek érdekeltek. És ez nem csupán üres közhely, az óvodában tanultam meg olvasni, (ahol nem mellesleg először lettem szerelmes, de ez most mindegy). Nem a szüleim akartak felvágni az okos gyerekükkel, én voltam annyira mazochista, hogy miután anya már velem együtt tudta kívülről az összes mesekönyvemet, megelégelve a tudatlanságot, hirtelen többször tettem fel a mivanideírva kérdést, mint hogy mileszazebéd. Majd egy idő után elkezdtem írni is, így nem meglepő, hogy végül egy bölcsészképzést választottam és magyar szakon kötöttem ki. Annak ellenére, hogy kezdetben örültem a sikeres felvételinek, a gimnázium utolsó évében jelentkező bizonytalanság sosem szűnt meg teljesen. Sok tapasztalatot szereztem, viszont nem eleget, mert még sosem csapott meg az érzés, hogy a helyemen vagyok. Így döntöttem el, hogy megyek tovább, de nem mesterszakra, hanem ezúttal nagyobb táskát veszek magamhoz és irány Európa! Tudom, hogy sok budapesti egyetemista él a lehetőséggel, de vidéken ez nem túl jellemző sajnos.

Utazás

Sokan nem mernek álmodni, mert nem ismerik a lehetőségeiket. Pedig rengeteg blog és YouTube-csatorna ad jobbnál jobb tippeket annak, aki keres, így ma már nem lehetne kifogás, hogy „az utazás drága”. Viszont tisztában vagyok azzal, hogy ezek a lehetőségek rengeteg önbizalmat és önállóságot követlenek, de hallottál már az Európai Önkéntes Szolgálatról (European Voluntary Service-EVS), amivel 2020-ig 17-30 éves korig egy évet ingyen tölthetsz el valamelyik európai országban... vagy akár Mexikóban, Nepálban, és ki tudja még hol? Mehetsz rövidebb időre is, annyi a lényeg, hogy ha 59 napnál több időre mész ki valahova, akkor már nem élhetsz többet ezzel a lehetőséggel. Erre találták ki a rövid- és hosszú távú kifejezéseket, érdemes ezekre is figyelni a jelentkezési határidők mellett. Jó hír viszont az, hogy Ifjúsági Cserére (Youth Exchange) akárhányszor mehetsz, de az is igaz, hogy ezeket még nehezebb megtalálni, mint a rövid távú programokat.

Annyi a teendőd, hogy keresel egy hozzád illő projektet, és egy magyar küldő szervezetet (ezeket egy fő adatbázisban és Facebook csoportokban fogod megtalálni), felveszed velük a kapcsolatot (küldesz CV-t, motivációs levelet, vagy amit kérnek), és ha téged választanak, már szinte mehetsz is.

Mit fizetnek?

Az útiköltséget, szállást, kapsz zsebpénzt, biciklit, autót, vagy a helyi járatra bérletet, étkezést – és nyelvoktatást is biztosítanak, lesz mentorod (akihez bármilyen problémával fordulhatsz), kötnek rád biztosítást, szerzel egy kis tapasztalatot, barátokat, szerelmet (azok az olasz, spanyol, francia pasik... és persze nők…), egy új otthont, és akár munkát is.

Soroljam még?

Úgy tapasztaltam, hogy bármilyen jól is hangzik, ennek ellenére még mindig kevesen élnek ezzel a lehetőséggel, aminek több oka is van. A legnagyobb probléma, hogy a fiatalokat nem tájékoztatják eléggé a lehetőségeikről, és ha valaki mégis eljut az elhatározásig, akkor félő, hogy a jelentkezési procedúra során feladja. Elismerem, hogy ez nem olyan egyszerű, hiszen rengeteg helyre el kell küldeni a személyes anyagokat, és sokan még magyarul sem tudnak motivációs levelet írni meg önéletrajzot szerkeszteni, idegen nyelven pedig ez még nehezebb. És az önismeret sem árt. Ha sem vagyok tisztában a jó tulajdonságaimmal, akkor hogyan is várhatnám el, hogy a több száz jelentkező közül pont én kelljek valamelyik szervezetnek?

Pedig az Erasmus+ keretein belül megvalósuló program 2014 óta működik. Én ennyi idő alatt végeztem az egyetemen (bár diplomám egyelőre mégsem lesz a szakdolgozat és köztem kialakulatlan mélységes szakadék miatt), és ennyi éve fejeztem be a középiskolát. Vagyis amikor teljesen bizonytalan voltam, hogy hova menjek tovább, jelentkezzek-e egyáltalán, akkor azt a gap-year ötletet nem is kellett volna teljes mértékben elvetnem, ha valaki legalább erről a lehetőségről tájékoztatott volna.

Sajnos az a helyzet, hogy hiába telt el három év, még mindig sok olyan fiatallal találkozom, akik meglepődnek, amikor mesélek nekik a terveimről. Tudom, hogy sokan nem vágynak el innen, pedig utazni kell, és végre elfelejteni azokat a szókapcsolatokat, hogy „utazni drága, nem engedhetem meg magamnak, mert…”. Mert magyar vagyok.

Lebecsüljük az országunkat, és sokszor a saját képességeinket is.

Szeretném eloszlatni a tévképzeteket.

Szeretném, ha a fiatalok mernének nyitni a külvilág felé, Európa felé, mert külföldön tapasztalhatjuk meg igazán, hogy milyen magyarnak lenni, és milyen bárhol is otthon lenni.

 Vékony Ramóna

 

.