Egy törékeny harcos – Széni András paraúszó

 –

Reggel van. Ülünk a medence partján a lányaim edzőjével a százhalombattai rövidpályás versenyen. Nézzük az előttünk melegítő úszókat. Közöttük egy izmos, széles vállú, helyes fiú. Kék szemei úgy ragyognak, mint valami filmszínésznek. A mosolya sármos. Bármelyik kamasz lányt az ujja köré tudná csavarni: mosolygós, laza, jó fej. Csak éppen kicsit nehezebben beszél, mint a többi fiú, keresgéli a szavakat. A járása pedig lassabb, ügyetlenebb. A jobb karját bénulás szorítja görcsbe. De ez mit sem változtat a kisugárzásán. Ez az erős, vidám fiú, Széni Andris. Paraúszó. Fel tudja venni az úszószemüvegét szinte csak fél kézzel. És fél kézzel ússza a pillangót is, olyan erővel, hogy a hullámok kicsapnak a partra. Nagyon ritkán lehet látni ilyen határozott lábtempót. Az edzőnk mégis azt magyarázza, hogy a fiú mennyire „törékeny”. Nemcsak a lányaimat edzi, hanem ezt a hihetetlen elszántsággal úszó és versenyző srácot is. Törékeny, visszhangzik bennem. Nézem a fiú izmait, és olyan hihetetlennek tűnik az egész. Persze értem én, hogy lassabban tud regenerálódni, mint ép társai. Könnyebben elfárad. Csak olyan nehéz elképzelni erről az energiától majd kicsattanó kamaszról, hogy törékeny.

Aztán a verseny ebédszünetében hátramegyek a medencéhez, ahol a lányaim bandáznak a többiekkel. Itt várják a verseny második felvonását.

Mellettük egy picit távolabb Andris fekszik. Egy polifómon, kissé összegömbölyödve, mint egy óriási csecsemő. Az ő álmát vigyázza a lányaim másik edzője, egy vigyorgó, nagydarab srác. Úgy ül fölötte, mint egy testépítő dadus. Andrisnak muszáj pihennie, hogy bírja a verseny délutáni részét.

A lányaim teljesen természetesnek veszik, hogy paraúszó csapattársuk ott alszik mellettük. Mint ahogyan azt is, hogy bizonyos dolgokat másképp csinál. Ha egy sávba kerülnek vele edzésen, akkora hullámokat kelt, hogy alig lehet tempózni mellette.

Tudják, mi az, hogy S7. Nem egy osztrák autópálya, hanem Andris sérültségi fokát jelölő kategória. Amikor paraversenyeken indul – márpedig olyan tehetséges, hogy egyre több világversenyen indul – ebben a kategóriában nevezik. A lányaim azt is természetesnek veszik, hogy ez a paraúszó fiú a versenyeken beérkezéskor nem két kézzel csap be, mint ők, ha pillangót úszik, hanem csak eggyel. És a versenybírók nem zárják ki emiatt. Az is magától értetődő számukra, hogy másképpen rajtol. Mivel az egyik keze sérült, nem tud úgy belekapaszkodni a kőbe, mint mások, és nem tudja hátrahúzni magát, hogy lendületet vegyen. Ráadásul az egyensúlya is kibillenne a bénult oldala miatt. Ezért az edzője karját szorítva tud csak nekirugaszkodni a rajtkőről.

Elkezdődik a verseny délutáni része. Most megnézek élőben is egy ilyen rajtot, amit eddig csak fotón láttam: az edzőnk mozdulata óvó, gondoskodó, mégis nagyon határozott, ahogy tartja a fiút. Mint egy anyukáé, aki először engedi el a gyereke kezét a játszótéren, hogy felkapaszkodhasson a mászókára.

A rajt után a paraúszó Andris fergeteges intenzitással tempózik az épek között. Versenyen kívül úszik, időért, nem éremért. Szépen meg is javítja az idejét.

Tisztelettel figyelem a mozgássérült fiút, aki – mint mindig – most is mosolyogva száll ki a vízből. Fél kézzel tolja ki magát a medencéből.

Az edzőnk tovább mesél a paraúszókról. Arról, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint a csapatunk tagja, Széni Andris, akit szerető szülők támogatnak, lelkesítenek, segítenek. Sok csecsemőt hagynak el, amikor kiderül, hogy testi fogyatékkal születik.

Bár ezekkel az elhagyott gyerekekkel is történhetnek csodák. És szerencsére szoktak is történni. A trénerünk újra Andrist figyeli. Szeretettel és büszkeséggel néz rá. 

Hiába féloldalas a járása, a lépései mégis magabiztosak. Tudja, milyen sok szép eredményt könyvelhet már el eddig is az életben: a Szilágyi Erzsébet Gimnázium kiváló tanulója, és számtalan úszóérem boldog tulajdonosa, többek között három komoly aranyé, melyet Nottighamben szerzett a CPISRA játékokon. Tudja, mire képes, és mennyi mindent érhet még el. Paralimpiai sikerekről álmodozik.

Széni Andris erőt sugároz, amikor elsétál a versenyzőtársai mellett.

A csapatunk ép tagjai magától értetődőnek tartják a jelenlétét, és felnéznek rá. Egy sportolót látnak benne, egy nagy harcost, aki ugyanúgy megvívja a csatáit a vízben, mint ők.

Én meg magamban hálát adok a sorsnak, hogy a lányaim ismerhetik ezt a fiút, és tanulhatnak az eltökéltségéből és a bámulatos hitéből.

És persze nagyon-nagyon drukkolok neki a következő versenyein!

Finy Petra

Kiemelt kép: Éles Balázs