Van az évemben 365 nőnap. Egyformán képes vagyok elrontani bármelyiket, így aztán nincs különösebb tétje a nemzetközinek sem. Azt talán kicsit könnyebben rontom el. Szóval lehet, hogy mégis van.

A nőkről persze nem lehet általánosítva írni, (mint ahogyan a férfiakról sem).

Álljon itt pár üzenet, amit neki küldök. A lánynak, a nőnek, az anyának.

Szeretlek. Szeretem benned, hogy törékeny vagy, még ha erősnek is tartalak. Tartod magad. Vagány vagy és kiszolgáltatott.

Szeretlek. Szeretem, ahogy reggel ébredsz, az a finom puha lustaság, ami még ott simogatja a szemhéjadat, az gyönyörű. Aztán feltör az erőd, és nekivágsz a napnak. Olyan vagy, mint a nyugodtan dagadó hold, ami mindig felém néz, még akkor is, mikor sarlónyi csak.

Szeretlek. Szeretem, ahogy gondoskodsz, de nem szeretem, ahogy a gondok rád ülnek. Olyan ritkán veszem észre, olyan ritkán veszem a fáradságot, hogy átvegyem ezeket. Én nem veszem észre, te pedig a szívedre veszed. El ne vessz!

Szeretlek. Szeretem, ahogy zubog benned a vér, ahogy lüktet az akarat, ahogy számomra elképesztő módon viszed az életet. Csodállak, bámullak. (Ahelyett, hogy átvennék tőled terheket...)

Szeretlek. Néha jó lenne nőnek lenni. De csak néha, mert elég gyáva vagyok, és nem szeretnék olyan helyzetekbe kerülni, amikbe egy nő.

Amikor tárgynak nézik, amikor célnak nézik, amikor lenézik, amikor eszközül használják, megalázzák, erőszakot tesznek rajta. Amikor szerepekbe kényszerítik. Mikor úgy emelik a magasba, csupa rajongásból, hogy amikor zuhanni kezd, nem fog puhára esni. Ebbe én belepusztulnék. Biztos azért lettem férfi, mert gyengébb vagyok, mert nem bírnám ezt „a gyengébb nem” dolgot…

Szeretlek. Szeretem, mikor jó napod van, mikor nevetsz, mikor meg tudlak nevettetni. Sokat nevetsz rajtam, de lássuk be, ez rendben van így. Mert ilyenkor megint fátyolos a szemed, de ez a jobbik fátyol, amit örömmel nézek. Ilyenkor áttűnik az arcodon a Paradicsom. Ahonnan jöttél, ahonnan jöttünk. Amit ott kellett hagynunk, mert nyugtalanok voltunk, mert nem volt elég, amit készen kaptunk. Mert meg akartunk küzdeni a dolgainkért.

Hát, most itt vagyunk... és küzdünk. De ebben is ott van az a tiszta múlt, az a közös csoda, ami minden pillanatunk mögött ott lapul észrevétlen, aminek nekidőlhetünk, ha kimerített a napi centrifuga.

Sokan bántanak téged, de én köszönöm, hogy ott és akkor leszakítottad azt az almát, mert én még akkor sem nőttem fel a feladathoz, inkább rád bíztam. Nélküled tök hülye lennék, és már nagyon unnám... a banánt.

Szeretlek. Gyere, aludjunk egyet, már vérben úszik az ég alja.

Lebukott a Nő Nap.

Kökéndy Ákos