Kárpáti Judit/WMN: Ha valaki rákeres a nevedre, csupa olyan dolgot talál, ami szokatlan – legalábbis itthon – egy nőgyógyásztól. Mindjárt kezdhetném azzal, hogy miért is tegeződünk, miközben én a páciensed vagyok, és kizárólag emiatt ismerjük egymást.

Dr. Kovács Zoltán: Ha olyannak érzem a személyes kontaktust egy pácienssel, akkor ez magától jön. Így közvetlenebb az orvos-beteg viszony. Ez egy kommunikációs módszer, ami segít, bár tudom, hogy kevesen alkalmazzuk. A szülésnél nagyon fontos, hogy meglegyen a háttérből az a teljes figyelem, amit én szeretek alkalmazni, de közben oldott maradjon a légkör. Maga a vajúdás és a szülés úgyis hozza a feszültséget, a szorongást, a félelmet, és ezzel talán egy kicsit oldjuk ezt.

K. J.: Híres vagy arról is, hogy a szüléseknél kifejezetten hosszú időt töltesz a szülő nőkkel, vagy legalábbis ott vagy a folyamat alatt a közelben, és végigkíséred az egészet.

K. Z.: Nem mindig sikerül ott lenni, hiszen minden orvosnak vannak más elfoglaltságai is, de én törekszem erre. Legyen a szülés két, - vagy akár tizenkét óra. A cél, hogy ott legyen a segítség, de nem kell folyamatosan bent állni. Türelmes típus vagyok, nem szeretek kapkodni. De legtöbbször nem is kell. A normál élettani szülés során sok minden magától is történik – ha hagyjuk, és van türelmünk. Amennyiben nincs kóros állapot, akkor lehet intelligensen figyelni, és a háttérbe vonulni. De a kontroll ugyanúgy megvan az anya és a baba fölött. Az pedig, hogy kinek milyen jelenlétre van szüksége, kiderül már a várandós gondozás során; azalatt a kilenc hónap alatt kialakul a szülő nőről egy képem. Milyen személyiség, hogy látja a világot, hogyan készül a szülésre... ezekből bennem is összeáll, hogy mennyi és milyen segítségre van szüksége. Egy nőről nagyon sok információt ad az, hogy mit kérdez.

Dr. Kovács Zoltán
Dr. Kovács Zoltán

K. J.: Fel merik tenni a kérdéseiket a nők? Hiszen ahhoz szoktunk, hogy nem lehet csak úgy kérdezősködni, rabolni az orvosok idejét.

K. Z.: Tapasztalom én is, hogy nincsenek hozzászokva, nem mindenki mer kérdezni. De van, aki már hozza az A/4-es lapját, tele kérdéssel. Azért szeretem, ha kérdeznek a páciensek, mert akkor oldódnak a szorongások, félelmek. A szülésre való felkészülésnek nagyon fontos része a beszélgetés az orvossal és a szülésznővel azért, hogy a mindenkiben ott lévő, meg nem válaszolt kérdéseket rendbe tudjuk tenni. Az, hogy a szülés milyen lesz, hogyan sikerül, nagymértékben a kilenc hónapos felkészülésén múlik. Erre kell az idő, kellenek a kérdések. A rendelésemen mindenki felteheti valamennyit. Ilyenkor persze a következőnek várni kell, mert nem biztos, hogy tíz perc alatt végzünk. Cserébe őrá is ugyanennyi figyelem jut. Akinek fontosabb, hogy nem akar várakozni, mint az a komplex holisztikus szemlélet, amit én képviselek, nem marad a páciensem.

K. J.: Pontosan mit takar ez a szemlélet, és honnan ered ez a fajta tudásvágy? Ha jól tudom – egyetlen szülészként – végzett dúla is vagy...

K. Z.: Engem már gimnáziumban is izgatott mind a természetgyógyász, mind az orvosi része a gyógyításnak, hogy ezt a kettőt hogyan lehet összehozni.

Az érdekel, hogy működik az élet, mi a titka. Az egyetemen csak egy-két kurzus volt a természetgyógyászatról, csupán a töredéke a képzésnek, és választható lehetőség volt, nem kötelező. Az egyetem után ebből a szempontból kinyílt számomra a világ; dúlaképzésre jártam, kineziológiát, homeopátiát tanultam, egyik hozta a másikat. Úgy gondolom, hogy az orvosi képzés nagyon jó, de gyógyszer- és műtétorientált a problémák megoldása szempontjából. Az általam képviselt természetes nőgyógyászat nem azt jelenti, hogy nem kell műtét. Vannak esetek, amikor kell, a szülészetben, a nőgyógyászatban is. Ezen meg is szoktak lepődni, amikor jönnek hozzám, és azt akarják, hogy mindenáron mondjak természetes gyógymódokat, ám én úgy ítélem meg, hogy inkább műtét lenne javallott. Ahhoz aztán, hogy a hajlamosító tényezőket is kezeljük, a helytelen étrend, gondolkodásmód megváltoztatásához kell a természetgyógyászat is. De csak azzal nem fogja tudni megoldani. Van, aki ezt elfogadja, és van, aki nem.

K. J.: Ez elég racionálisan hangzik, ahhoz képest, amit az ember a természetgyógyászat kapcsán megszokott.

K. Z.: Abban különbözöm sokaktól, hogy nálam nem csupán természetgyógyászat, „hókusz-pókusz” van, hanem maradunk a földön. Minden módszert, terápiát szívesen megismerek, ha nem tűnik ésszerűnek, akkor is, utána pedig eldöntöm, hogy mennyire van valóságalapja, hogyan tudnám használni. Rengeteg képzésen vettem – és veszek – részt a mai napig, mindenkit meghallgatok, elfogadom, ha valaki másként gondolkodik. Ha nem értek egyet, nem állok fel, nem kritizálom, csak azt nézem, hogy a saját orvosi gyakorlatomban mit tudok használni.

K. J.: Mit gondolsz a szaporodó császármetszésekről és arról, hogy a műhibaperektől való félelem miatt sok orvos inkább választja a műtétet, mint a természetes szülést?

K. Z.: A császármetszés fontos műtét, életmentő is lehet. Minden szülészorvosnak jól kell tudnia ezt, csípőből, éjszaka is, de abban nagy különbségek vannak, hogy mikor lát valaki indokoltnak egy császárt. Amikor rossz a szívhang vagy erős vérzés van, mindenki megy a műtőbe és operál, de vannak azok az egyéni elbírálást igénylő esetek, amikor tényleg az orvoson múlik, hogy lesz vagy nem lesz műtét. Feleslegesen nem kockáztatok, de más a határ, ahol én úgy döntök, hogy műtét kell. Amikor már kockázatosnak érzem, akkor nálam is császár lesz, de ez a határ nagyon egyéni. A műhibaperek miatti védekező magatartás pedig kétségtelenül jellemző az orvosokra.

K. J.: Neked volt már ilyen pered?

K. Z.: Sosem volt a 16 év alatt. Megbízom a szülő nőkben, igyekszem mindig olyan kapcsolatot kialakítani a várandós gondozás során, hogy ha van egy nehéz vagy problémás szülés, akkor azt is meg tudom velük beszélni.

K. J.: A te praxisodban milyenek az arányok, természetes szülés kontra császár?

K. Z.: Sokkal több a szülés. De ha valaki már eleve úgy jön a magánkórházba, ahol dolgozom, hogy császármetszést szeretne, őt is vállalom. Megpróbálom meggyőzni, de nem lehet túlfeszíteni a húrt. Azt, hogy valakinek más a véleménye, mint az enyém, tiszteletben tartom.

K. J.: A császármetszés mellett a másik megosztó téma a fájdalomcsillapítás. Egy korábbi interjúban Dr. Krasznai Péter arról is beszélt, hogy vajon miért hagyjuk a nőket szenvedni, amikor kitűnő módszerek vannak a szülés közbeni fájdalomcsillapításra. Neked mi az álláspontod ebben?

K. Z.: A szülészeti fájdalom nagyon tág témakör. Már az ad egy előzetes képet a szülésről, hogy kinek milyen a fájdalomküszöbe várandósként, mit hallott a szüleitől. A szülészeti fájdalomcsillapítás képletesen a kilenc hónap alatt elkezdődik, amikor megkérdezem, van-e még kérdés és beszélgetünk, ezzel már készülünk a szülészeti fájdalomcsillapításra. Azt figyeltem meg, hogy minél több kérdést sikerül tisztázni a vajúdásról, a tényleges szülésről, annál kevesebb kétely, szorongás marad arra az időszakra, amikor megindul a szülés. Jó, ha a nők előre tisztában vannak vele, hogy más a fájdalom üteme és a ritmusa a tágulási szakaszban és más a kitolási szakban. Ez utóbbinál a tolófájásokat nagyon jól érzi a nő, ha nincsen fájdalomcsillapítás és aktívan tud segíteni a gyerek megszületésében. Más a fájdalomérzet, nehezebb a vajúdási szakasz, amíg kitágul a méhszáj. Ez hosszú idő, kevesebb a türelem. Ilyenkor az én dolgom a szülésznővel együtt, hogy tartsuk a lelket a szülő nőben. A szülés alatt a nő lelkiállapota hullámzó, ha a megfelelő időpontot megtaláljuk, orvosok, szülésznők és beszélgetünk vele, sokat vagyunk bent, akkor nagyon jól át lehet segíteni ezeken a hullámvölgyeken. Ha ezeken átbillen a szülő nő, akkor a fájdalomérzet is változik. Ez nem azt jelenti, hogy elmúlik a fájdalom, hanem jobban meg tud vele birkózni. Azon az úton, amit én képviselek, az volna a cél, hogy olyan technikákat adjunk a szülő nő kezébe, melyekkel jobban meg tud birkózni a szülési fájdalommal. Ha valakinek az segíti a fájdalommal való megküzdést, hogy kiabál vagy sikít, akkor kiabáljon, sikítson. Neki ez fog segíteni, túljutni azon a holtponton, ami után majd csendesebb lesz.

K. J.: De mi van akkor, ha valaki tényleg szenved, és számára mégis segítséget jelentene a fájdalomcsillapítás valamilyen módja?

K. Z.: Nagyon fontos, hogy szétválasszuk a szülési fájdalmat és a szenvedést. A személyiségen múlik, hogy a fájdalmat valaki szenvedésként éli meg, vagy úgy, mint egy élettani jelet a testében. Hogy mit kezd a fájdalomérzettel. Nem minden nő szenved, akinek szülési fájdalma van, legfeljebb kívülről tűnik úgy. Mindemellett vannak olyan helyzetek, amikor kellenek a gyógyszerek is.

K. J.: Ezekben a helyzetekben nemcsak az orvosi tudásodra támaszkodhatsz, hanem a természetgyógyászira is, ami elég nagy mozgástér. Ez nem ró rád még nagyobb felelősséget, hogy a lehetőségek közül biztos a jót választod-e?

K. Z.: Nálam a szülészet a dúlaságtól, a szülő nő érzelmi, fizikai támogatásától a legnehezebb szülészeti beavatkozásokig terjed.

Az, hogy intelligensen a háttérben maradok, nem azt jelenti, hogy ha kell, nem tudom szilárd tudásra építve a legnehezebb szülészeti technikákat megcsinálni, ezeket már csak néhányan tudjuk az országban. A legjobbaktól tanultam és tanulok még mindig...

Például éppen dr. Krasznai Pétertől, de meg kell említenem prof. dr. Rákóczi Istvánt, dr. Sziller Istvánt, dr. Világhy Istvánt és dr. Sikós Pál tanár urat is. Mindannyian világszínvonalat képviselnek ezen technikákban. Dr. Világhy István sajnos néhány éve meghalt, szakmai kapcsolatunk alatt évekig jártam hozzá egyetlenként az országból szülészeti szemléletet és műtéti technikákat tanulni. Hat hétig együtt dolgozunk együtt Guatemalában egy önkéntes és karitatív szülészeti-nőgyógyászati munka során. A maya indiánoknál az önkéntes kórházban a kifejezetten nehéz és problémás szüléseknél sokat gyakorolhattam az itthon már alig alkalmazott módszereket, mint például a faros szülések vezetését, a fogó műtéteket, és végeztünk külső fordítást is, amikor kívülről megfordítjuk a faros babát, aki a méhen belül van. A faros szülésvezetés, a fogózás, az én generációmban már ritka gyakorlat. Felvettem a kapcsolatot a tradicionális helyi maya indián bábákkal is, nagyon érdekeltek a szüléssel  és terhesgondozással kapcsolatos álláspontjaik, és az általuk használt szüléskísérési- és vezetési technikák is.

K. J.: Itthon nem válik ketté a szülészet és a nőgyógyászat. Neked melyik áll közelebb a szívedhez?

K. Z.: Mindkét területet nagyon szeretem, de nyilván a szülészetben van több sikerélmény. De az is nagyszerű, ha segíthetek abban, hogy a szervezetben a belső egyensúly helyreálljon. Az elsődleges cél – legyen szó, akár egy cisztáról vagy nőgyógyászati vérzészavarról –, hogy a szervezet helyreállítsa magától, amit lehet. Ha szükséges a műtét, megcsinálom, de a feladat az, hogy a szervezet saját működését, az idegrendszer, az emésztőrendszer, a hormonrendszer, immunrendszer működését támogassuk. Ha megvannak a megfelelő alapfeltételek, és ez a négy rendszer jól működik az emberi testben, akkor a betegségek egy részét meg tudja magától gyógyítani. Ez az, amit sok orvos nem hisz el, nem foglalkozik vele, de én látom, hogy működik.

K. J.: Amit már megszoktam, mióta hozzád járok, hogy vagy éppen egy kurzusról, tanfolyamról, képzésről jössz, vagy éppen oda készülsz. Nem is tudom, ismerek-e olyan embert, aki felnőtt és ennyit tanul.

K. Z.: Engem mindig egyszerre több minden foglalkoztat, és ami érdekel, annak a végére is járok. Angliában egyetlen magyarként végeztem el „A hüvelyi szülésbefejező műtétek művészete” kurzus alap- és felsőfokát. Most épp a neurálterápiát tanulom, ami egy orvosi módszer, Németországban már vagy 100 éve alkalmazzák. Ez egy önálló diagnosztikai és terápiás módszer, tűszúrásokkal zajlik, és az idegrendszer befolyásolásáról szól. Rengeteg dologra nyújt megoldást a várandósság alatt is. Most az érdekel, hogy ezt minél jobban megtanuljam, és tudjam használni a praxisomban. Amivel még sokat foglalkozom, az a saját fejlődésem, tizenkét éve gyakorlom a jógát, nyolcszor jártam Indiában. Tartok tanfolyamokat is a nőknek a nőgyógyászat és a jóga kapcsolatáról, ahol kevésbé ismert jógatechnikákat tanítok.

K. J.: Habár nagyon higgadtan, megfontoltan beszélsz, mégis olyan eltökéltség van benned, ami azt feltételezi, hogy amit csinálsz nem csupán munka számodra.

K. Z.: Ez egy non-stop hobbi, és én nagyon szerencsés vagyok, mert a hobbim és a munkám egy és ugyanaz. Van, aki vadászni jár, én a nőknek segítek. Kinek mi a szenvedélye.

 

Kárpáti Judit

Kiemelt kép: Flickr