–

Színes, szélesvásznú álomkabát

Gyerekkorodtól kezdve folyamatosan példaképeket keresel, és vadul kergeted kislánykorod tündérmeséit. Híres, szép és gazdag akarsz lenni, királykisasszony... vagy annak modern megfelelője: sztár. Közel akarsz jutni csodás világukhoz, és akármi is történik, nem engedjük, hogy a csillogó tükör összetörjön.

Olyan nehéz felfogni, sőt: inkább fájdalmas, hogy ez a mese nem létezik. Ott állsz a bálon, a táncparkett széléről figyeled Hamupipőkét, ahogy suhan a herceg karján, és közben mintha neked is jutna egy adag csillogás, báj, csoda, tündérmese. Arról álmodsz, bárcsak érted is eljönne a herceged fehér lovon. Majd miután a gyerekkorból átmentett tündéreket behelyettesítetted a hírességekkel, akkor már inkább arról ábrándozol, bárcsak végigmehetnél azon a bizonyos vörös szőnyegen Hollywoodban. Rajongva vágysz a sztárok élete után, de ha azt nem kaphatod meg, legalább egy darabkát letörsz a mézeskalácsból (és az adott személy ruhájából) vagy lemásolod a viselkedését.

Példaképpé emeled őt, és el sem gondolkodsz azon, méltó-e erre.

Ahhoz, hogy az álmod megmaradjon, hogy átmentsd gyerekkortól őrzött ábrándjaid, el kell hinned, hogy létezik ez a világ, ahol mindenki mosolyog, mindenki kedves, békés, nyugodt, gyönyörű, intelligens, sikeres, felsőbbrendű, és minden bizonnyal nyájas mosollyal az Oscar-díjakról meg a ruhamárkákról csevegnek – no meg az éhező afrikai árvákról, akiken segítenek.

Adrenalinpörgős Disney-herceg

Az, hogy létezik ma már egy fiatalabb sztárgeneráció, akik magasról tesznek a harmincas évekből ismert nagy hollywoodi álomra, és pezsgőt vedelnek, sportkocsikkal száguldoznak, botrányt okoznak, drogoznak, káromkodnak a dalaikban, no meg minden létező testrészüket megmutatják fellépéskor, nem töri össze az álmodat, sőt. Hiszen ez lett a mai fiatalok idealizált világa. Ők nem a Hamupipőkés bálra vágynak, mert ott minden olyan nyugodt, hanem a fiatalabb hírességek adrenalinkergető, vad éjszakáira ácsingóznak ugyanazzal az érzéssel, ahogy anyjuk, nagyanyjuk sóhajtozik a királyi esküvőt nézve a tévében. Te meg anyaként nem érted, miért akar egyre vékonyabb és közben szakadtabb lenni, és miért menne iskolába olyan ruhákban, amiket nyári pizsamaként sem lehetne értelmezni.

Még akkor is kell neked a mese, ha újságírók ezrei lihegnek a hírességek nyomában, és mindent megtesznek, hogy lerántsák róluk  a leplet. Sokuk csak pénzért teszi ezt, de le merném fogadni, hogy vannak köztük nagyon kiábrándult újságírók, fotósok, akik élvezettel kattintanak, amikor végre egy sztár veszekszik, túrja az orrát... vagy épp átlagos ruhában, smink nélkül flangál a városban.

Mérgesek, mert ők már értik, hogy nem lehetnek az álom részesei, talán azt is, hogy a hírességek is emberek. Olyan mérgesek, mint a gyerek, amikor megtudja, hogy nem is a Jézuska hozza az ajándékot.

Ők azok, akik aztán az osztályba érve azonnal gonoszul mindenkinek elmesélik, hogy nincs Jézuska, csak azért, hogy mások se örüljenek. Nincs mese, nincs csoda? Akkor nesztek, itt a pőre valóság! Válnak, csalnak, köpködnek, káromkodnak, nézzétek, egyétek! Mennyire bosszantó lehet szegény paparazzinak, hogy mi még így is tovább hiszünk a tündérmesében!

A pixelek mögül kikacsintó valóság

Mert hiába minden leleplező cikk, fénykép, könyv, ugyan mit szólnál, ha a legismertebb tévés profi műsorvezetőről kiderülne, hogy miközben a képernyőn mosolyog, a telefonban akár három napon át képes gátlástalanul és kegyetlenül üvöltözni, mert valaki hibát vétett? A nagy nevettető, mindig huncut színész meg olyan morcos időnként, amióta leszokott, hogy szó szerint visszaküld az édesanyámba, ha rosszkor hívom telefonon, és olyan kérdéseket teszek fel, amelyeket már mástól is hallott. Mi van azokkal a hírességekkel, akik bolond ezotériafüggők, és láthatólag nincs ki mind a négy kerekük, a kameratörő ámokfutókkal? Mi történne, ha látnák Híres Józsefet, ahogy a sztároknak rendezett bankett után részegen támolyogva, borral leöntött ingben, félrecsúszott nyakkendőben, ne adj isten hónaljszagúan (pedig egy sztár nem lehet büdös!) lezavarna egy gyors numerát a terasz sarkában valakivel, akinek a nevét sem tudja, aztán kétrét görnyedve, köpködve, hányingerrel küszködve támolyogna tovább pisilni egyet? Majd menne haza a családi házba a gyerekeihez, ahol a felesége leküldi a kanapéra aludni, mert olyan szaga van? Mi történne, ha szeretett sztárjaink egyszer úgy botorkálnának bagóval a szájuk sarkában a hátsó budi felé, ahogy kitaposott papucsában egykor nagybátyám, előtte fejbe rúgva a macskát? Ezt nem látod, nem hiszed, mert nem akarod sem látni, sem hinni.

Egy sztár maradjon sztár, különben nem kapunk szívrohamot, ha személyesen találkozunk, nincs kiért visítani a színpad mellett, nincs ki miatt megnézni az esti műsort. Akkor nincs tündérmese. Márpedig, miközben a lencsét válogatod, hinni akarsz benne, hogy van egy világ, ahol a Hamupipőkékből egy csapásra hercegné lesz. 

 Fenyvesi Zsófi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Denis Makarenko