Amikor a vesedonor a házastárs

–

Piroska a megismerkedésük után nem sokkal hallotta Attilától (aki azóta a férje), hogy egy úgynevezett policisztás vesebetegséggel él. Ennek lényege, hogy a veséjében növekvő ciszták az évek során elveszik a helyet a dolgozó veseállománytól.

Amikor a pár az első randik időszakát élte, még „csak” a magas vérnyomás tünetével jelentkezett a betegség.

Piroska nemcsak elfogadta a helyzetet, de mert Attila fontos volt neki, utána is olvasott annak, mivel jár ez az állapot. „Nem ért váratlanul, amikor a veseműködése elkezdett beszűkülni, de tudni kell: ekkora már évek teltek el, lassan romlott a helyzet. Közben pedig két lányunk született” – idézi fel Piroska az első közös éveket.

Dialízis vagy új vese?

A házaspár második gyereke jött éppen világra, amikor a kezelőorvos jelezte: körülbelül másfél évet jósol a dialízisig.

„Attila egy ideje már szedett egy kísérleti gyógyszert, ami mellett szigorú fehérjeszegény diétán élt. A kettő együtt szerencsére olyan mértékben lelassította a regressziót, hogy innentől számítva a műtétig még négy év telt el”.

Attila számára egyébként nem volt ismeretlen sem a dialízis menete, sem a transzplantáció lehetősége. Édesapjának cukorbetegség miatt álltak le a veséi, évekig dializálták, mire új szervet kapott. „Sokat tudott a művesekezelés előnyéről, hátrányáról és nyilván a vesebeültetés tekintetében is volt elég információja ahhoz, hogy eldöntse, utóbbi út az előnyösebb számára. Úgy érezte, a dializálás dolgozó emberként, pici gyerekek mellett nagyjából kivitelezhetetlen” – magyarázza Piroska.

Férje érthető módon sem az időbeosztás, sem az egészsége szempontjából nem akarta vállalni, hogy kétnaponta órákon át feküdjön egy dialízisközpontban, miközben tisztítják a vérét. Ahogy a pár fogalmaz: ez az eljárás, bár életet ment, ugyanakkor hosszú távon meglehetősen terheli az érrendszert, a szívet és nem utolsó sorban a lelket is.

Engedélyezés és számos vizsgálat előzte meg a beavatkozást

Piroska egy ismerős történetén keresztül tudta meg, hogy akár ő maga is jelentkezhet élődonornak. Mivel azonban nem vér szerinti rokonok, a magyar jogrend miatt egy etikai bizottság előtt külön-külön kellett választ adniuk a legfőbb kérdésekre. Ilyenkor meg kell bizonyosodni arról, mindenki önszántából jelentkezik a műtétre, nem áll anyagi haszon, esetleg megfélemlítés a háttérben. Miután a vizsgálat lezárult, Piroskának még közjegyző előtt nyilatkozatot kellett tennie, hogy a veséjét ellentételezés nélkül felajánlja férje számára.

„Az első lépés az úgynevezett keresztpróba volt. Ennek során a donorjelölt és a transzplantált vérét összehasonlítják, és amennyiben kompatibilisek egymással, elkezdődhetnek a donorjelölt egészségére vonatkozó vizsgálatok. Az első keresztpróbát aztán sok vizsgálat követi, amelyek lényege, hogy ellenőrizzék, a szervezet teljesen egészséges, a szerv műthető, beültethető a jelölt testébe” – részletezi az előzményeket Piroska.

Ez a folyamat valóban nagyon szigorú, és csak akkor adhat szervet az élődonor, ha teljesen egészséges. A többkörös vérvizsgálatokon túl, Piroskának egy általános góckeresésen kellett átesnie, majd alaposan ellenőrizték a tüdejét, a szívét, a veséi működését és vérellátási rendszerét is. Ahogy meséli, ezek mind vállalható, fájdalommentes vizsgálatot jelentettek.

A gyerekekkel is őszintén beszéltek a műtétről

Piroska és Attila lányai négy és hatévesek voltak, amikor anyjuk élődonornak jelentkezett, hogy apjuk új vesét kaphasson.

„Amit biztosan láttak: apa nagyon fáradt, gyakorlatilag képes volt elaludni a fürdetésük közben a kád szélén ülve. Tudták, hogy Attila veséi nem egészségesek, és egyszer majd már nem fognak működni. A műtét előtt sokat segített nekik a Transzplantációs Alapítvány által a témában gyerekek részére készült Új élet, új mosoly című könyv. Ebből nemcsak a vese működését értették meg, hanem a dializálási lehetőségeket és magát a műtétet, az utána következő új életet is” – idézi fel Piroska, milyen kapaszkodókat kerestek, amikor a gyerekeikkel igyekeztek megértetni a fennálló helyzetet.

A szülők máig emlékeznek arra a pillanatra, amikor először tudatosult bennük: rendben lezajlott a műtét. 

„Sosem felejtem el, ki is mondtam, hogy: sikerült! Az élődonoros transzplantációs műtétek általában ugyanabban a műtőben történnek, egymás után. Először a donorból operálják ki a szervet, amit ott, azonnal megvizsgál egy orvoscsapat, és ha rendben találják a vesét, akkor a műtét befejezése után, két órán belül már a transzplantált testében működik. Igen, már ott a műtőasztalon elindul a vizelet! A donor tehát, bár kábán, de már a helyén várja vissza a veséjével a társát.

Amikor Attila ágyát – kis szobai átrendezés árán – az enyém mellé tolták a nővérek, akkor éppen elértük egymás kezét. Na, az a pillanat örökre bennünk maradt: Megcsináltuk!” – emlékszik vissza Piroska.

Az egész család mögöttük állt

A műtét időszaka a mai napig jó emlék számukra, pedig 2020-ban történt az első Covid-hullám idején, és márciusban leálltak a transzplantációs beavatkozások. Piroska és Attila voltak az elsők, akik külön engedéllyel júniusban lehetőséget kaptak az operációra. A kórházban három nap karantén várt rájuk a műtét előtt (bár előtte otthon is hasonló helyzetben éltek) ‒ ez számukra szintén jó emlék: aludtak, ettek, olvastak, készültek az előttük álló történésekre. A család összefogására is támaszkodhattak, Piroska testvérei és szülei – szintén betartva a szigorú karanténszabályokat – rengeteget segítettek. A nővére például két hétig vigyázott a lányaikra, az öccse, ha kellett, szállította őket a kórház és az otthonuk között. 

Elmondásuk szerint a kapcsolatukon nem változtattak a történtek: amikor összeházasodtak, komolyan gondolták, hogy „téged el nem hagylak semmiféle bajban”, és ehhez tartják magukat azóta is. Társak, barátok, férj és feleség, akik szeretetben igyekeznek nevelni a gyerekeiket. „A hétköznapokban legfeljebb annyiban érezhető változás, hogy Attila most már élete végéig gyógyszereket szed. Így érik el ugyanis, hogy a benne dolgozó idegen testrészt a szervezete ne utasítsa el. Talán az átlagnál egy picit jobban figyelünk az egészségünkre, mert az ő immunrendszere gyengített, nehezebben keveredik ki egy betegségből” – teszi hozzá Piroska.

Attila egyébként jól van.

Négy év telt el a műtét óta, háromhavonta jár kontrollra, a laboreredményei pedig egy egészséges emberének megfelelők. Ahogy felesége mondja, a legjobb, hogy az élete minden területén újra teljes értékű ember: nem fárad el gyorsan, nem alszik el lépten-nyomon, így pedig kiteljesedhet a családi életében, a hobbijaiban, illetve a szakmájában, fodrászként is.

Az élet nemcsak feladatot, de missziót is adott

A műtét óta Piroska egészsége is rendben van, évente egyszer jár kontrollra, illetve vannak dolgok, amelyekre figyelnie kell: például több folyadékra van szüksége, mint az átlagnak, valamint vigyáznia kell a felfázással. Egyébként ugyanúgy él, mint a két vesével rendelkező emberek. Ahogy mondja, talán éppen ez a kötelező kontroll az, ami miatt a donorok a statisztikák szerint tovább élnek.

Lányaik ma már nem kérdeznek a műtétről: bár az utána következő időszakban sok szerepjátékukban tűnt fel beteg mackó, akit a testvére meggyógyított azzal, hogy odaadta neki a veséjét. Mára ezek a „jelenetek” kikoptak; ők pedig valószínűleg feldolgozták, a maguk természetes részévé tették a családjuknak ezt a történetét. 

Piroska élete fontos feladatának tartja, hogy az élődonoros transzplantáció lehetőségéről beszéljen, hiszen, ahogy mondja, még az érintettek közül is kevesen tudnak róla. 

Magyarországon 2023-ban összesen 131 donáció valósult meg elhunyt szervdonorból, élődonorból pedig 44 szervet távolítottak el transzplantációs céllal. A lehetőség iránt érdeklődő érintettek az Átszervezés Alapítványtól nemcsak információt, de a felkészülésben való segítséget is kaphatnak az élődonoros átültetés kapcsán.

„Örömteli, hogy ez a szám évről évre nő, de még mindig lehetne magasabb, ha többen tudnának arról, hogy szerettüket egy műtét árán meg tudnák gyógyítani! Óriási csoda ez!” – mondja Piroska.

Széles-Horváth Anna