Szentesi Éva: Régi szép idők, amikor még a csiklóról se tudtuk, hogy a világon van…

–

Az urodinamikusról a biodinamikus bor jut eszembe, amiről először egy kurva jó olasz filmben hallottam (mármint a borról), úgyhogy szerencse, hogy valójában nem is ez a vizsgálat neve, hanem urodinámiás. Fuhh, baszki, az urológust is tök nehezen tudtam helyesen leírni, urulógustól kezdve minden volt az, de lassan expert vagyok. 

Tegnap jöttem ki a kórházból, ma van ez a fontos urodinámiás vizsgálat, itt megjegyezném, minden, ami uro, az a pisiléssel kapcsolatos. Pisilés, van nekem olyanom? Hova szivárog belőlem a vizelet, ki tudja azt, lehet, hogy már felvettem egy fantasztikus képességet, hogy elpárolog a bőrömön keresztül, mert amióta megműtöttek, eléggé nehézkesen megy, van úgy, hogy sehogy. Ezért is vagyok itt, ezen a rohadt fontos urodinámiás vizsgálaton.

A vizsgáló egy szűk helyiség, az asszisztens ötvenes nő, a doki fiatalabb, mint én. Egy percig azon gondolkozom, hogy lehet korai harmincasként ez a doktor a legjobb urodinámiában. Mert ez a vizsgálat nem egyszerű, többnyire pepecselős – ezt is megtudom hamarosan a doktortól –, sokszor kell csinálni, türelmet igényel, és nem mindenkinek van kedve hozzá. Jól van akkor, itt vagyunk, ez a lényeg.

Az első dolog, amit meglátok a szűk szobában, az egy fehér, kopottabb tálra eszkábált vécédeszka, tényleg olyan, mintha barkácsórán szerelték volna össze, akarom mondani, nem tűnik hivatalos kórházi eszköznek, de attól még lehet, hogy az. 

Az asszisztens közben elmagyarázza, hogy alulról vetkőzzek le teljesen, kivéve zokni és cipő, az maradhat, majd jöjjek vissza. Mit ne mondjak, fura egy szál pinában állni két vadidegen előtt egy idegen helyen, de semmi baj, szégyenlősködésnek helye nincs, csak mondják meg, mi van a hólyagommal. Felfekszem az ágyra, bekatétereznek, a fenekembe egy mutatóujjnyi méretű mérőeszközt dugnak, ha a komfortos érzésekről kellene írnom, akkor ez tutira nem tartozna közéjük. (Szerencsére senkinek nem jut eszébe, hogy megbízzon azzal, komfortos érzésekről írjak, még nekem se.) 

Akkor most tessék ráülni arra a vécére, és pisiljen. 

Hogy tessék? A mutatóujjnyi bottal a fenekemben kéne pisilnem? Jól értem? Az egész biztos nem fog menni. Meg kéne próbálni, mondjuk, ha már káromkodva idejöttem alig egy hete műtve. (Nehezen találtam meg a kastélypark méretű kórházban az urológiát, kicsit ideges voltam, és kocsival nem lehet behajtani, tiltja a szabály, meg az anyám is ebben a kórházban halt meg, összeszorul a mellkasom, ha ide kell jönnöm.)

Ráülök a vécédeszkára, a fenekemből zsinór lóg ki, ami egy fura géphez van kötve, a gépből papír jön ki óvatosan, amin az izommozgás látható, olyan, mint egy fax.

Kurva jó, faxolok a seggemmel, ezt is megértem, köszi, most már meghalhatok, mindent megéltem, mindent láttam ebből a világból.

Hopsz, vigyázz, üssek a számra gyorsan, a gondolatnak teremtő ereje van. (Egyébként a gondolatnak nincsen teremtő ereje, be ne vegyétek ezt a hülyeséget. Ha így lenne, és csak rajtam múlna, rég jobb hely lenne ez a világ. Legalábbis számomra. hahaha.)

Természetesen egy cseppet sem tudok kipisilni. A doki benézeget a terembe, kérdi, hogy állok. Mondom neki, hogy ezzel a rúddal a fenekemben nem fog menni. Már csak azért sem, mert a sztómazáró műtét után napirendi pont a hasmenés, akaratlanul is tartom, mert tartani muszáj, nem jön ki egy csepp sem, de higgyen nekem, doki, tudok pisilni egész szépen. 

A doki persze nem hisz, egy szavamat se hiszi el. Már csak azért sem, mert a feltöltésnél nem szóltam, hogy feszül a hólyag, pedig már öt decit is belém pumpáltak, és annyinál egy nő hólyagja feszülni szokott. Na tessék, még egy terület, ahol megmondják, milyennek kéne lennie egy nő testének, hogy kellene viselkednie, és lám, az én hólyagom nem tudja, mi a szabály. 

Akkor otthoni katéter lesz a megoldás.

Oké, értem, de akkor most tényleg ezért jöttem ide, hogy ezt itt is elmondják? Ezt megmondták Nyíregyházán is, kérem tisztelettel, teljesen felesleges ez a kör, ha nincs alternatív megoldás.  

Az asszisztens megmutatja, hogyan kell otthon katéterezni. Egy széket húz a szoba közepére, egy szál pólóban bámulom a folyamatot, majd felrakja az egyik lábát a székre, úgy magyaráz, precízen megmutatja, hogy kell kivenni és megfogni a steril katétert, az a legfontosabb, hogy nem szabad hozzáérnie semmihez annak a résznek, amelyiket a húgycsövembe helyezek. Teljesen egyszerű, és alaposan le kell fertőtleníteni, az még nagyon fontos. A kezeket is, meg az intim területet is. És nem ugyanazzal a fertőtlenítővel. Mert a kézre kézfertőtlenítő való, az intim területre meg nyálkahártya-fertőtlenítő. A kettő pedig nagyon nem ugyanaz. Most nagyon okosnak tűnök, hogy ezt itt magyarázom nektek, de én is csak most tudtam meg, ebben a szent minutumban, viszont legalább úgy teszek az asszisztens előtt, mintha mindig is tudtam volna. No persze. 

Istenem, csak ne fossak be – közben erre gondolok, bár ezzel is már úgy vagyok, hogy olyan mindegy, bármi megtörténhet. A következő pillanatban felrakom én is a lábam, és próbálom hunyorogva kikövetkeztetni, melyik lehet a húgycső bejárata.

A csiklómat legalább látom, mondjuk, az elég konkrét, álmomban is megtalálom, mintha a hüvelybemenet is sejlene, de e kettő között elhelyezkedő nyílást csak megsaccolni tudom. Én esküszöm, hogy elhiszem az asszisztensnőnek, tutira ott van

(kislány koromban azt hittem kábé, hogy a hüvelyünkből jön a pisi, mondjuk, legalább a csiklóról se tudtuk, hogy a világon van, boldog szép idők, micsoda gondtalanság volt az.)

Most meg vaksiskodva kell kitalálni, vajon hol van a húgycsövem bejárata. Még mindig nem hiszem el, hogy oda be fog férni ez a kis cső, de az asszisztens nagyon határozott, megmutatja a helyes dőlésszöget (mert a dőlésszög nagyon nem mindegy), a következő pillanatban pedig már fel is csusszant.

Aztaaa, ez ilyen egyszerű? – kiáltok fel őszinte csodálkozással. Most már elhiszem, hogy otthon is menni fog.

Menni fog bizony, mint az ágybahugyozás. Vagyis…

Folyt köv. 

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ mady70