Ahhoz képest, hogy Magyarországon szinte mindannyian úgy növünk fel, hogy csecsemőkorunk óta kötelező védőoltásokat kapunk és adatunk be a gyerekeinknek, amiknek a hasznosságát és fontosságát nem kérdőjelezzük meg, a koronavírus elleni védőoltáshoz egész másképp állunk. Mérlegelünk, vitatkozunk, utánaolvasunk (korábbi, összefoglaló cikkünket a vakcinákról ITT TALÁLOD), és még így is óriási bizalmatlanság érzékelhető vele szemben, amit mindenki megtapasztalhat a saját környezetében is.

Dacára annak, hogy mára nincs olyan ember az országban, aki ne ismerne egykori vagy jelenlegi Covid-fertőzöttet, sőt akár halálos áldozatot is, olyanokkal is mindnyájan találkozunk (nem eggyel), akik kategorikusan elutasítják a vakcinát. Még ha tudják is, hogy a vírus magától nem tűnik el, és biztonságban, szabadságban csak akkor élhetünk ezentúl, ha védve leszünk tőle.

Bár a KSH legfrissebb felmérése alapján az utóbbi hónapokban azért jelentősen nőtt az oltási hajlandóság, és mára már negyven százalék körül mozog (ami a korábbi tíz-tizenöt százalékhoz képest persze nagy eredmény), de a vakcinára még mindig kevesebb mint kétmillióan regisztráltak, és mindkét szám messze elmarad attól, ami a nyájimmunitás eléréséhez szükséges (amit Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora minimum hatvan százalékban határozott meg).

Miért van tehát, hogy a környező országoknál is alacsonyabb nálunk a védőoltásba vetett bizalom? (Fogadjunk, hogy e cikk kommentelői is parázs vitába kezdenek majd róla!)

Intézmények helyett személyekben bízunk

„Ami nálunk más, mint a többi országban, hogy az egész téma sokkal átpolitizáltabb, és elég atipikus módszereket alkalmaznak az oltási bizalom elérésére – kezdi az okfejtést Krekó Péter politológus, szociálpszichológus, a Political Capital ügyvezető igazgatója. – Itthon egy tekintélyelvű megközelítés érzékelhető, ami nagyjából azt az üzenetet közvetíti, hogy »ezeket a vakcinákat szereztük, oltasd be magad velük, különben nem utazhatsz külföldre és nem nyitjuk meg a gazdaságot«. Egyfajta szigorú szülői attitűd jelenik meg ebben, szemben a nyugat-európai megközelítéssel, ahol hangsúlyosabb a bizalmon alapuló, finom rábeszélés. Persze az is igaz, hogy nálunk a kormányzati intézményekbe vetett bizalom jóval alacsonyabb, mint Nyugaton, és főleg, mint Észak-Európában. 

Kutatások igazolják, hogy Közép- és Kelet-Európában a politikai vezetőknek és személyiségeknek ténylegesen nagyobb a szerepük, mint az intézményeknek, ami csak azért problémás, mert az intézmények általában maradnak, a személyek viszont változnak.

Igaz, nálunk ez is fordítva működik: gyakran a személyek maradnak, és az intézmények változnak.”

Tóth István György szociológus, a Tárki vezérigazgatója szerint is ez az egyik legszembetűnőbb jelenség az oltási kampányban. „Azokban az országokban, ahol populista vezetők vannak hatalmon, nem az észérvek jelennek meg a vakcina melletti kampányban, hanem a személyes meggyőző erő, vagyis, hogy »hidd el, amit mondok, mert én tudom a tutit«. Csakhogy ez elég nagy kockázattal jár, ahogy látható volt például Donald Trump esetében is, aki a járvány bagatellizálásával sokkal nagyobb veszélynek tette ki a szavazóit, mint ellenfele, a Demokrata Párt, amelyik kezdettől a maszkviselés fontosságát hangsúlyozta. 

Nálunk a miniszterelnök most is személyesen kampányol a kínai vakcina mellett, és láthatóan abban bízik, hogy ha ő mondja, akkor a benne hívők majd beoltatják magukat vele – ahelyett, hogy az orvosokban, a hatóságokban vagy az intézményekben bíznánk, tehát abban, hogy az összes hozzánk érkező oltóanyag végigment a hivatalos engedélyeztetési eljárás minden lépcsőfokán, és bebizonyosodott, hogy biztonságosan, nagy hatékonysággal működik.”

Mindent átható politika

Persze annak, hogy miért inkább egyes személyekben, és nem intézményekben bízunk, illetve, hogy létezhet-e nálunk politikamentes közintézmény vagy hatóság, messzire nyúlnak a gyökerei, amit a szociológusok régóta kutatnak. A Tárki például 2009-ben és 2013-ban is készített reprezentatív kutatást a magyar lakosság intézményekkel szembeni (és az emberek egymás iránti) bizalmáról, és a két év közti különbség fontos tanulságokra mutatott rá. Az eltelt négy évben ugyanis kormányváltás történt, és ez Magyarországon vastagon megjelent a bizalmi indexben is. 

Míg 2009-ben az összes intézmény közül a kormányban volt a legalacsonyabb a bizalom (tízes skálán 2,3), és a Magyar Tudományos Akadémiában a legmagasabb (6,2), addig négy évvel később (már egy másik kormány idején) a kormánnyal kapcsolatos bizalom 4 fölé emelkedett, a politikusokra vonatkozó bizalom 2,7-ről 3,5-re, az MTA iránti bizalom pedig nem változott, maradt a legerősebb. De a legérdekesebb, hogy a kutatók kitaláltak egy fiktív intézményt is (a Nemzeti Közpénzügyi Hatóságot), aminek szintén vizsgálták a bizalmi indexét, és az derült ki, hogy míg 2009-ben ez a szám a tízes skálán 4,2 volt, 2013-ban már 5 pont fölé emelkedett.

Az új kormány felállása után tehát általában jobban bíztak az emberek az intézményekben, „ami azt mutatja, hogy már tíz évvel ezelőtt is egy polarizálódás volt jellemző a közéletben, és

az emberek másképpen gondolkodtak a közintézményekről, ha az a politikai erő állt felettük, amelyikkel azonosultak, és nem a másik oldal. Tehát ez a dolog nálunk rendkívül átpolitizált

– de hozzá kell tennem, sok más országban is. És ennek vannak egyéb mellékhatásai is, például mást gondolunk a korrupcióról is, ha a »mieink« követik el, mint ha a másik tábor. Vagy lássuk, mi történik, ha egy konkrét krízisben mindenkinek az érdekét egyszerre kellene képviselni: kölcsönösen bizalmatlanul tekintünk egymásra, ami gátolja azt, hogy minél előbb mindenkit beoltsanak” – összegzi Tóth István György a kutatás máig ható tanulságait.

Amihez Krekó Péter hozzáteszi, hogy elsősorban a kínai és az orosz vakcina kapcsán lehet erős polarizáltságot látni, ami szintén politikai színezetű. „A kormánypárti szavazók jobban bíznak ezekben, mint az ellenzékiek, úgyhogy én is kíváncsian figyelem, hogy egy ennyire átpolitizált országban mennyire lehet sikeres egy politikamentes oltási terv. Sok országban ugyanis a politika épp arra törekszik, hogy a pártok fölé emelje ezt a kérdést”, és erre Nagy-Britanniát hozza fel példának, ahol a konzervatívok és a munkáspártiak együtt álltak bele az oltási kampányba, és létrehoztak egy szakértői testületet is arra, hogy az esetleges rémhírekre vagy álhírekre szakmai alapon reagáljanak.

Képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Malte Mueller

Vágyott egység, közös cél

Nem véletlen, hogy a Political Capital január végén közzétett elemzése, ami azt foglalja pontokba, hogy miként lehetne erősíteni a lakosság vakcinába vetett bizalmát, szintén a politikamentességre apellál. Szerintük ezt a kérdést hasonlóan kellene kezelni, mint 2004-ben az európai uniós csatlakozásunkat, amiben a politikai oldalak egyetértettek. Ehhez persze szükség lenne egy olyan konszenzusra, amely például kimondja, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) állásfoglalása mértékadó számunkra, és csak ha az engedélyezte, fogadunk be vakcinákat – ezt képviseli például Angela Merkel német kancellár, aki engedélyezés után akár az orosz vagy a kínai vakcinából is vásárolna. De csak az után. 

Illetve már az is eredmény lenne, ha a kormány és az ellenzék együtt fektetné le, hogy mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy minél többen beoltassák magukat.

„Nagy szó, hogy Magyarországon nincs oltásellenes párt – szemben Romániával, vagy például Szlovákiával, ahol két volt miniszterelnök is nyíltan szkeptikus a védőoltással szemben –, és komoly oltásellenes mozgalom sincsen” – mondja Krekó Péter. Ezzel szemben nálunk a tudományt – ami, mint láttuk, a bizalmi felmérésekben eddig kiemelkedően jól teljesített – is sikerült mára átpolitizálni. 

Már a tudós is „valakinek az embere”

„Ma azt látjuk, hogy a vírushelyzetet mindenhol a tudományos válaszok dominálják, de nálunk ennek megítélésében is bekövetkezett a polarizáció. Míg egyre többen bíznak a tudományban, vannak, akik annyira frusztráltak a jelenlegi helyzetben (mert féltik az állásukat, vagy már el is vesztették, és nem látnak maguk előtt perspektívát), hogy ezt a tudományos élet szereplőire és az orvosokra vetítik rá, mert az ő szemükben miattuk vannak a korlátozások” – véli Krekó.

Tóth István György ugyanakkor pozitív fejleménynek látja, hogy a tudomány végre szóhoz jutott és helyenként szerepet játszik a döntési folyamatokban. „Ez a járványhelyzet arra hívta fel a figyelmet, hogy muszáj odafigyelni a szakértelemre és a tudományra, és ennek köszönhetően bizonyos értelmiségi szakmák visszakerültek a polcra. Ezt még a magyar kormány is felismerte, és igyekszik körülvenni magát tudósokkal.

Ugyanakkor nálunk is az a helyzet, hogy mindenkinek megvan a maga virológusa… És így az emberek sem azt figyelik már, hogy mit mond az illető, hanem azt, hogy ki bízta meg.

És ez mindenkinek rossz, mert kialakultak az ebben vagy abban a vakcinában és ebben vagy abban a virológusban hívő klubok. Képzelje el azt a helyzetet, hogy megjelenik a körzeti orvosnál az oltásra, és elkezd vele alkudozni azon, hogy melyiket adhatja be magának.” Pedig pontosan erre lehet számítani, illetve már történik is…

Post-truth, fake news, social media

A politikai elfogultság mellett azonban van még más oka is annak, hogy ma mindenki annak és abban hisz, amiben akar: természetesen a social media, amelynek platformjain mindenféle információ ellenőrizetlenül keringhet, és az összeesküvés-elméletek gyorsan terjednek.

Talán nem meglepő, hogy egy nemrég végzett kutatás szerint az összeesküvés-elméletekben hívők között nagyobb arányban vannak az oldásellenesek, mert köztük terjednek azok a nézetek, hogy az valójában egy biológiai fegyver, vagy hogy az egész vírust Bill Gates szabadította az emberiségre, tehát személyes érdeket szolgál. „A gond az, hogy nálunk ezekből az elméletekből egy-egy időnként a hivatalos – azon belül is kormányközeli – médiában is fel-felbukkan, márpedig úgy nem lehet bizalmat ébreszteni a vakcina iránt, hogy a vírus mögött összeesküvés-elméletet sejtetünk és terjesztünk – mondja Krekó Péter. – Magyarországon erre szerencsére csak egy-egy példa akad, Amerikában viszont sokkal gyakoribb. Márpedig be kell látni, hogy a kettő együtt nem megy:

nem lehet azt mondani, hogy mindannyian oltassuk be magunkat, meg azt is, hogy gyíkemberek okozták a járványt.”

Tóth István György szerint sem lehet elhanyagolni a közösségi média hatását. „Ebben jelenségben benne van a post-truth éra hatása, amiben a tények megkérdőjelezhetőek, és a social media buborékhatása is, hiszen a legtöbben ma onnan tájékozódnak, miközben ezek a platformok úgy működnek, hogy felerősítik azokat a hangokat, amikkel eleve egyetértünk. Illetve ott van benne a mai világunk politikai berendezkedéseinek versenye is, hogy az autokrácia vagy a demokrácia képes-e nagyobb hatékonyságot felmutatni a gazdaságban és az innovációs folyamatokban. Mert bár Kínában hatalmas a fejlődés és dübörög a gazdaság, de közben tőlük ered ez az egész vírus, ami viszont arra utal, hogy a kormányuk helyesebben tenné, ha a közegészségügyi helyzetükkel is foglalkozna.”

 

Törésvonalak a krízisben

Sőt, Krekó Péter hozzáteszi, éppen az autokratikus rendszer sajátosságainak tulajdonítható, hogy gyorsan elterjedhetett: „Nem véletlen, hogy a világjárvány egy diktatúrából indult ki, mert annak a rendszernek más az információs politikája, mint a demokráciáknak. Hetekig titkolták és ferdítették a tényeket, és azóta sem vehetjük készpénznek azokat az adatokat, amik onnan érkeznek. De ez a politika nem csak Kínára érvényes – Oroszországban például egyik pillanatról a másikra derült ki, hogy háromszor annyi halálos áldozata volt a vírusnak, mint amennyit azelőtt állítottak, és ezt a hatóságok végül beismerték. Náluk a vakcinával szembeni bizalmatlanság is magas, hiába állt mögé a hatalom, ugyanis a Szputnyik V körüli kommunikáció szintén meglehetősen ellentmondásos volt, csak a mostani állás szerint mondhatjuk, hogy tudományos szempontból alaptalanul.”

Szerinte nem lehet azt mondani, hogy bármelyik politikai berendezkedés egységesen sikeresebben kezelné a helyzetet, mindkettő esetében vannak pozitív és negatív példák. „Szerintem a törésvonal inkább az individualista és a kollektivista társadalmak között fog húzódni. Azokban az országokban könnyebb az átoltottságot elérni és a vírust visszaszorítani, ahol az egyén nagyobb felelősséget érez a társadalom többi tagja iránt is – és emellett jobban bízik az intézményekben. Ezek közé tartozik az autoriter Szingapúr, de a demokrata Tajvan is. Ugyanakkor

azokban az országokban, ahol az egyéni döntés szabadsága kiemelt érték, ott nehezebb lesz a teljes átoltottságot elérni.”

Mi pedig ezek közé az országok közé tartozunk, hiszen mindenki maga dönti el, hogy beadatja-e magának az oltást, vagy sem – sőt, a neki nem tetsző oltásra is nemet mondhat. Viszont éppen ezért Krekó szerint mindenkinek ki kellene vennie a részét az oltás iránti bizalom építésében, nem csak a politikusoknak. 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Egyéni felelősség, tiszta kommunikáció, anyagi források 

„Ami Magyarországon még hiányzik, az az, hogy a véleményformálók is beszálljanak az oltási kampányba – ebben nem lenne szabad paternalista módon csak a miniszterelnökre meg az országos tiszti főorvosra hagyatkozni.

Fontos lenne, hogy bal- és jobboldali politikusok, hiteles orvosok és egyéb közéleti szereplők is az oltás mellé álljanak. A közvéleményre ugyanis leginkább a népszerű emberek tudnak hatni, márpedig az, hogy az oltások megvédenek a betegségtől, olyan tudományos alapvetés, ami össztársadalmi feladat és érdek.”

Hogy ne csak prédikáljon erről, ő is olyan Facebook-profilkép-keretet választott, ami azt üzeni: „beoltatom magam”, mert szerinte „azok az országok lesznek sikeresek a vírus társadalmi és gazdasági hatásainak minimalizálásában, amelyeknek sikerül a vakcina iránt bizalmat ébreszteniük. Ez egyben azt is jelenti, hogy náluk kevesebb lesz az öngyilkosság vagy a depressziósok száma, és kevesebb lesz a családon belüli erőszak is – amik mind a korlátozások mellékhatásai. Ezért adtuk azt a címet az elemzésünknek, hogy Út a normális élethez.”

Ugyanakkor ehhez a bizalmon kívül kell még valami: következetes és ellentmondásmentes kormánykommunikáció, és persze pénz, amiből kellő mennyiségű oltóanyagot lehet venni. Krekó Péter szerint „a nagy kérdés az lesz, hogy a mostani fázisban, ahol a nyugati, demokratikus országoknak megvan az az előnyük, hogy a tudományban és a gazdaságban nagyobb tőke van, le tudjuk-e dolgozni azt a hátrányt, amit a vírus első hullámában elkönyvelhettünk. Lehet, hogy ezt éppen az oltással lehet majd kompenzálni. Ha sikerül a társadalom nagy részét beoltani és ezzel kilábalni a válságból, az azért lenne sikertörténet, mert kiérlelt, egyéni döntések mentén érnénk el. Hiszen nem kötelező az oltás, az állampolgárok felelősségérzetén múlik. Ennek az évnek ez lesz a nagy tesztje.”

Gyárfás Dorka

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Capuski