Szembekötősdi, amit felnőttek játszanak, különös kegyetlenséggel
Miért kell bujkálni, hazudozni? Nem lehetne egyszerűen tiszta vizet önteni a pohárba?
Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
Miért kell bujkálni, hazudozni? Nem lehetne egyszerűen tiszta vizet önteni a pohárba?
„Jó érzés, hogy hasznos harcos vagyok” – meséli Moravcsik Andrea, akit 52 éves korában diagnosztizáltak Parkinson-kórral. Jó darabig magába roskadt a betegsége miatt, de aztán kihúzta magát a depresszióból, és ma már boksszal erősíti a testét-lelkét, miközben azon dolgozik, hogy a sorstársain is segíteni tudjon.
Olvasónk azt meséli el, imádott munkahelyén hogyan csinálta ki módszeresen egy kollégája. Ha van hasonló történeted, írd meg kommentben!
Egy zarándoklat és a zsigeri felismerés a fájdalom és az egyedüllét hatására: meg lehet törni a transzgenerációs átkot, képessé válhat az ember szeretni önmagát, akkor is, ha az anyja nem (jól) szerette.
A szülés utáni inkontinenciáról még ma is kevesen mernek beszélni. Szégyellik a kellemetlen tüneteket, pedig a rendszer szégyene, nem az övék, hogy nemigen kapnak hatékony segítséget a nők ebben a helyzetben, és sok kellemetlen, megalázó szituációba keverednek miatta. Olvasónk megrendítő története:
Meghatóan szép jelenet egy anya és a lánya között, amiben messze több van, mint ami a felszínen látszik.
„Most 37 éves vagyok, és pár hónappal ezelőttig, az apám haláláig nem tudtam kimondani ezeket a szavakat. Testileg és lelkileg is bántalmaztak és megaláztak.” A cikket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.
Krétaevés, jégcsapnyalogatás, egymás bokájának összezúzása: mindent elkövettek a gyerekek, hogy ne kelljen edzésre menniük. Rettegtek ugyanis az edzőktől. Olvasónk visszaemlékezései a nem is olyan régmúltra.