Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
„Vajon hányan vannak még így ezzel? Hányan mernek el feljelentést tenni, és hányszor nem történik semmi? Meddig fogják az ilyen eseteket hagyni? Amíg el nem fajul a dolog?” – teszi fel a kérdést olvasónk, akinek volt párja képtelen elfogadni a kapcsolat végét, és ezt folyamatosan érezteti is vele.
Ha már nem szeretnétek több gyereket, de van még a korábbi lombikprogramból két megtermékenyített petesejtetek… akkor azzal vajon mi a teendő? Olvassátok el egy érintett édesapa gondolatait e nehéz kérdésben.
Merhet az ember hinni? – kérdezi olvasónk.
„Amikor egy szülő vagy gondozó együttérzést mutat vagy segítséget nyújt egy gyereknek, hogy az megbirkózzon a dühével, szomorúságával és félelmével, a hűség és a szeretet hídját építi ki kettőjük között.” Így lett Ági néniből, a nevelőből mindenki szeretett Ági mamája a gyermekotthonban:
Olvasónk úgy döntött, nem szül, bármit várjon is tőle a környezet. Elmondta azt is, miért döntött így:
Olvasónk nyaralás közben rácsodálkozott a hős egri nőkre. Pontosabban a hiányukra.
A cél tiszta, ám az odáig vezető út sokkal göröngyösebb.
„Szégyelltem, ahol laktam, és ahogy éltem. Akik megismerték a szüleimet, szinte azonnal elhagytak” – meséli olvasónk, akinek valóban pokoli utat kellett bejárnia, míg megtanulta, hogy a szülei hibáiért, a szörnyű gyerekkoráért nem ő a felelős.