Ha akadnak napok, amikor a férfiembert már jobban érdekli más szerveinek rendeltetésszerű működése, mint azé, amelyik hasfájós kora óta mindennap többször is foglalkoztatta, akkor valószínűleg elérkezett az idő, hogy rendet vágjon a másik nemhez kapcsolódó emlékeiben.

Mindenekelőtt tisztázzuk az alapokat. Biztos vagyok benne, hogy szerelmi életem működésének alaptételeit egy ütődött szerelemistennő-gyakornok állította össze, miközben tűvel szurkálta a wudu-babámat. Tutira ez az oka, hogy bármit csinálok, mindig fáj valahol. Másrészt, egyes ezoterikus magyarázatok szerint, a párválasztás során előző életeink nyolcadíziglen befolyásolják a döntésünket. Ez 25 év duplázódási idővel számolva: 200 év! Harmadrészt, lehet, hogy a praktikusoknak van igazuk: rosszul választok.

Felvetéseimre válaszaim még nincsenek, talán a rendszerezés ebben is segít majd. A kiindulásból már úgyis mindenki érzi, az igazi emléksarabolás gyerekjátéknak ígérkezik. A legjobb, ha azzal kezdem, hogy csoportosítom a kapcsolataimat:

  1. Annyira jelentéktelen volt, hogy már nem is emlékszem rá: a legjobb, ha ezeket hagyom békében nyugodni. Nem kell újfent felkavarni törékeny lelkemet, van nekem elég bajom. Magamban, de legalább álmomban, már úgyis ezerszer bocsánatot kértem az illetőtől.
  2. Én hibáztam és valami kényszer (értsd: például alkohol) hatására mentem el egy kétszemélyes meztelen házibuliba. Megoldóképlet: lásd előző pont.
  3. Félig én hibáztam: ezt a felsorolás után elemzem.
  4. Egyáltalán nem hibáztam: ilyen nincs.
  5. Amelyik még mindig működik: lásd az előző pontot.

Részletesebben kidolgozandó tehát a hármas pont, amely leginkább a legveszélyesebb egyedről, az Élete Kapcsolatával Éppen Most Szakított Nőről szól. Sebesült. Magába réved. Lelki beteg. Gyönyörű, de nincs tudatában. Fejben újra meg újra lejátssza: miért dobta őt a pasija, akinek álmában már minimum nyolc–tíz kicsi Nagy Ő-t szült, miután többször is hozzáment csodaszép ruhákban. A valós kapcsolatban, persze ezek egyike sem jött össze, mert még az esküvői ruhapróbája előtt (néha után) kirúgták őt. Ismét jelzem: gyönyörű! És rút szakítása után, egy igazi James Bondra vágyik, bármennyi idő is telt el azóta.

Több se kell nekem (aki tinédzserkorom óta az összes James Bond-filmet vagy nyolcvanszor végignéztem; álmomban mindig egy nagyon sármos Sean Connery-Roger Moore-Pierce Brosnan keveréke vagyok, és a filmek összes csajos párbeszédét fejből, két nyelven idézem, ha kell), csúnyán beleesek e vérző szívű csapdába.

A kezdet csodálatos, tényleg én vagyok Bond, a kapcsolat nagyszerűen alakul, mindketten lebegünk és élvezzük, hogy értünk jött a szerelem.

Ő figyelmet kap, újra szeretik, elkezd felépülni többszörösen összetört lelkivilága. Újra nőnek érzi magát, stb. Én is repülök, mert az érzés átragad rám is, nincs is jobb, mint valakinek segíteni újra megtalálni a maga belső Juanitáját. Klasszikus win-win szituációban vagyunk: ez a kapcsolat felfelé ívelő szakasza. Hurrá! Mígnem elérkezünk a csúcsponthoz, a filmben ugye ekkor hozza James a hölgy tudomására: „Anglia hív, az életem a királynőé, itt a vége, fuss el nélkülem, baby!”

Talán mert az én életemre Őfelsége nem tart igényt, ez az a pont, ahol elbukom a 007-tesztet.

Már beleszerettem az aktuális szívem hölgyébe, nincs menekvés. Jön a kevésbé vidám szakasz, ahol a nő már tudja, hogy nő, vagyis kevésbé van rám szüksége.

Már tudja: minden erőfeszítésem ellenére, nem lehetek az a pali, aki előttem kidobta őt és, akihez egyre inkább hasonlítgat. Ő persze még nem emésztette meg a kapcsolatot szellemileg/lelkileg/testileg teljesen (figyelem! bármelyik permutáció szakításhoz vezet!), vagy csak újabb és érdekesebb 007-es bukkant fel a láthatáron.

Nem fokozom tovább. Akit kirúgtak, több-kevesebb élvezettel rúg most ki valaki mást, hogy a további feszültségét a másik szerencsétlenen vezesse le. Az a jobbik eset, ha veszi a bátorságot és szakít, nem pedig valami hülye mesével hiteget, miközben megcsal valaki mással, mert „végre élni akar”.

Ez a típus tíz évet vett el az életemből és annyit mondhatok: óvakodjunk a Komoly Kapcsolatból Éppen Most Kilépett Nőtől! Maga sem tudja, mit akar. Csak az világos, hogy nem engem.

Csajozóművész barátom szerint, nem kéne beleszeretnem, akkor az élvezhető rész is tovább tartana! Igen ám, de úgy meg mi értelme van? Nekem ez amúgy sem megy, kénytelen vagyok a megoldást az elején feltett kérdéseknél keresni.

A praktikusok szerint – ugye – rosszul választok. Ugyan egyikük sem tudja megmondani, hogy mi a teendő. Illetve, a „válassz valaki teljesen mást” jó tanácsot, miként kell végrehajtani. A „teljesen másba” hogyan lehet beleszeretni, kérem?

Az ezoterikus megoldástól is messze járok. Ha a sok okos magyar politikusnak 25 év nem volt elég, hogy az elmúlt évszázad viharos történelmét segítsen az országnak feldolgozni, akkor mit tehet egyetlen, pirinyó emberke 200 évnyi lelki és genetikai csomaggal? Vagy ott van az a nyavalyás szerelemistennő-gyakornok, akitől meg kéne szerezni a wudu-babámat. Hol keressem? Talán az Olümposzon? Ha meg is találom, akkor sincs esélyem bejutni, mert a görög pénzügyi válság hatására, Zeusz kétszáz hektó nektárért eladta egy, a neve elhallgatását kérő germán istennek, aki Új Valhalla néven zártkörű, unga-bunga partikat szervez olasz félistennőkkel és miniszterelnökökkel.

A jövőm érdekében pozitívan kéne gondolkodnom, ám ez csak arra elegendő hogy újabb win-win szituációt találjak ki magamnak. Miután a hölgy szívét meggyógyítottam, jöhet a saját összetört szívem. Ilyen tempóban haladva, újabb tíz év múlva a legnagyobb gyógyítók között emlegetnek majd... Ez ám a Pozitív Gondolkodás, ugye?

Most komolyan: mi mást tehetnék? Kiáltsak segítségért? Vajon hogy nézne ki 007, amint nőügyben segítséget kér?