–

24 éves vagyok, és azért mentem az egyik budapesti szakorvosi rendelő nőgyógyászatára, hogy életemben először fogamzásgátlót írassak fel. Akkor már két hónapja voltunk együtt a barátommal, és úgy gondoltuk, hogy ideje szintet lépnünk szexuális téren, váltsunk a gumiról valami másra.  Körülbelül öt perc várakozás után behívtak, meg is lepődtem, hiszen az állami egészségügyi ellátásban még akkor sem ritka a minimum félórás várakozás, ha az ember időpontra megy. Én voltam az utolsó beteg, utánam már nem jött senki.  Kamaszlányos izgalommal léptem be az orvoshoz, ami az első pillanatban rögtön át is csapott kínos szorongásba.

Tudod, van az a fajta doki, aki nem rest egyből éreztetni a beteggel, hogy annyira hiányzik neki, mint légy a szobába. Aki az unott, asztalról fel sem nézős, alig-köszönésével egyből azt az ingert váltja ki belőlem, hogy a „Jó napot kívánok” után sietősen hozzátegyem, „Elnézést a zavarásért”. Na, ez az orvos pont ilyen volt. De azt gondoltam magamban, hogy nem baj, máskor is találkoztam már ilyennel, csak írja fel a tablettát, és kész. Azt meg természetesen el sem várom, hogy esetleg kezet fogjon velem, végül is pár perc múlva csak a puncimban fog turkálni, nem szükséges, hogy emberszámba vegyen. (A fogamzásgátló felírása előtt érdemes rákszűrést csinálni, ezért kell szövetmintát venni). 

Amikor a tárgyra tértünk, mondtam, hogy sajnos a családban előfordult már mellrák, és egy másik orvostól tudom, hogy ezért bizonyos hormonális fogamzásgátlók kockázatot jelentenek számomra. Mély egyetértésben bólogatott: „Valóban, a hormonális fogamzásgátlókat egyáltalán nem ajánlja nekem. Tablettát, tapaszt, injekciót, hüvelygyűrűt, egyiket sem. Még esetleg a csak progeszteron tartalmú tabletta jöhetne szóba, de az meg nem elég megbízható.”

Látszott, hogy nagyon unja már a melót, gyorsan le akar tudni engem, és kicsit neheztel is, amiért így az utolsó időpontra még becsúsztam neki.

Pedig, ha én nem jövök, már rég elindulhatott volna haza. 

– Rendben, és akkor mit javasol helyettük? – kérdeztem.  

– Hát, szüljön gyereket! – felelte.

Nem úgy tűnt, mint, aki humorizál. Sokkal inkább úgy, mint akinek semmi kedve hosszas tájékoztatást tartani, és a kérdések is idegesítik. Én csak pislogtam. Azért vagyok itt, mert nem akarok még gyereket szülni! Próbáltam erőlködni: „De mégis, biztosan van valami más is a gumin kívül”. A doki kissé ingerülten azzal zárta le a beszélgetést, hogy „Nézze, ha akarja, felírok én magának akármit, de nem javaslom egyiket sem.” Köszi.

Végül recept nélkül távoztam. Otthon a barátommal pedig abban maradtunk, hogy kérek új időpontot egy másik orvoshoz. Két hét múlva visszamentem ugyanoda, de már egy másik dokihoz. Ő egyáltalán nem volt se bunkó, se türelmetlen. A tablettát ő sem ajánlotta, de kiderült, hogy van olyan spirál, amit a még nem szült nők is használhatnak, és ráadásul már elég elterjedt is. Szóval végül megoldódott a fogamzásgátlás probléma, csak ezért még egy plusz kört kellett futnom. És szerencsére azóta sem estem teherbe. Viszont nem hagy nyugodni, hogy mi van akkor, ha nem csak velem volt faszfej az orvos. Mi van, ha más lányt is elküldött azzal, hogy „szüljön inkább gyereket”, ahelyett, hogy őt itt holmi fogamzásgátlóval zargatja. Mi van, ha más lány is recept nélkül távozott, és esetleg nem futott több kört? Mi van, ha más lány esetleg még gumival sem védekezett előtte? 

Még az is eszembe jutott, lehet, hogy kiadták nekik: minden lánynál be kell próbálkozni a szüléssel, hiszen gyarapítani kell a magyarságot.

Mint szegény postai dolgozóknak, akiknek mindenkitől meg kell kérdezniük, hogy adhatnak-e kaparós sorsjegyet. Persze, tudom, hogy az állami egészségügy szar, az orvosok és az ápolók nem keresnek eleget, és iszonyatosan leterheltek. Ezt már milliószor elmondta mindenki. Azt is tudom, hogy a betegek között is vannak, akiket nehéz elviselni. Viszont egy orvos soha, semmilyen körülmények között nem mondhatja egy fogamzásgátlót kérő lánynak, hogy szüljön gyereket. Van, amit már megszoktunk, nyögve lenyeljük, de ezt azért ne...

Rebeka