Egy tragédia, Kailia Posey öngyilkossága kapcsán ismét fontos megvizsgálni, mi is rejlik a gyerekszépségversenyek csillogó világa mögött, és az ott tapasztaltak hogyan hathatnak hosszú távon a versenyzők mentális egészségére.

Mi legyen egy sportkocsma „női sarkában”? Rózsaszín székek? „Csajos” kaják? Műkörmös részleg? Mit ehet egy férfi meccsnézés közben? Csepelyi Adrienn ír arról, hogyan kellene inkább fontos és valódi kérdéseket feltennünk.

Olga és a férje hivatásos nevelőszülők, akik a háború miatt Kárpátaljáról menekültek Magyarországra – és így jogi patthelyzetbe kerültek. Az ukrán törvények szerint ugyanis ők a gyerekek gyámjai, viszont nem biztos, hogy ez a státusz elég jogalap arra, hogy hosszabb távon külföldön is elláthassák a gyerekek gyámságát – főleg menekültként.

Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra.

Az arcpirítóan alacsony bérek miatt egyre kevesebb fiatal megy óvodapedagógusnak, aminek gyerekeink isszák meg majd a levét, hisz a nevelést egyre inkább felváltja majd a „megőrzés”, ha egyáltalán… Filákovity Radojka riportjából feketén-fehéren kiderül, mire számíthatunk:

Az ELTE felmérését több mint 2200-an töltötték ki. Az eredményeket a vizsgálat vezetőjével, dr. Kende Anna szociálpszichológussal mutatjuk be nektek.

„A kötelező fizetnivaló (lakás, számlák, bérlet) rendezése után körülbelül 20 ezer forintom marad egy hónapra a tanári jövedelmemből. Kevesebb mint napi 700 (!) forint” – szembesít bennünket Jocó bácsi a szomorú tényekkel. Egyúttal azt is összeszedte (részben magát is meggyőzendő), mik azok a nem forintosítható tényezők, amelyek miatt változatlanul szerelmes a hivatásába.

„Hitem szerint azonnal abba kellene hagyni a tanítást, és minden lehetséges fórumon ordítani, hogy ez így nem mehet tovább.” – Both Gabi öt pedagógussal beszélgetett arról, hogyan látják jelenleg a pedagógusi pályát és annak jövőjét, a saját sorsukat, illetve azt, hogy a tanársztrájknak lett-e bármi hatása.