„Egész életemben a torkomat mardosta valami végtelen düh, dac és elkeseredés, amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy emberek, akiket ismerek és szeretek, gyűlölködő megjegyzéseket tesznek ismeretlenekre csak azért, mert egy bizonyos népcsoporthoz tartoznak."

Hogyan lehet biztosítani a mindössze huszonvalahány hétre született babák életét vagy – még leírni is borzasztó – emberséges halálát? Hogyan élnek együtt az orvosok és nővérek ezekkel a csöpp emberekkel és a szüleikkel? És miért fontos, hogy az anyukák minél többet legyenek együtt a korababákkal?

„A XXI. század a nőké lesz. Pontosabban: csak akkor lesz XXI. század, ha az a női értékekről fog szólni.”

Ez az írás Borika néniről szól. Valamikor neki is volt családja, élete, boldogsága, lakása, de most semmije nincs, kifosztva, megöregedve várja, hogy történjen valami... Ez az írás nem csak Borika néniről szól. Ma van a szociális akció nemzetközi napja.

DTK a múlt héten a nyugat-afrikai Guineában járt. Azt mondja, örökre megváltoztatta az utazás. Ezt olvasva azt mondjuk: nem csoda.

Nő és férfi elválik, nagycsalád felbomlik. A cikk hangneme csak látszólag ironikus. A történet komoly. És szomorú.

Egy gyalázatos tévériport margójára. Meg a margón túlra.

„Donald Trump a puncijánál fogva ragadta meg Amerikát, és úgy elvette a szüzességét, hogy az még sokáig fájni fog. Isten óvja Amerikát (és mindannyiunkat)!"