Anett szerint az anyának jár némi lépéselőny váláskor, mert mégiscsak ő hordta ki, szülte meg, szoptatta a gyereket. A cikk – ahogy az várható volt – nagyon megosztotta az olvasóit. És elindított egy párbeszédet a szerzőink között is. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogász például megírta ezt, olvassátok el:
Döbbenet, felháborodás, visszautasítás. A lombikprogramban részt vevő meddő nők, és egy nagy hírű meddőségi központ vezetője is elítéli a győri megyés püspök „bűnösözős” nyilatkozatát. Vendégszerzőnk velük beszélgetett.
„A hazaszeretet ugyanis nem a bordásfalon lógva énekelt verbunkos alatt alakul, (sőt), hanem az utcán, a boltban vagy otthon, vacsora közben. Ha a gyerek azt látja és hallja maga körül, amit egyébként maga is érezni szeretne: hogy itt élni jó!”
A nem az nem. Csak akkor nem, ha nem mondod ki.
Te mit teszel egy ilyen helyzetben? Ha elolvasod, kiderül, miért kérdezzük:
„Amikor megérkeztem a táborba, bevallom, egyfajta félelmet éreztem. Tulajdonképpen féltettem őket magamtól, mintha porcelánból lennének. Csak nehogy összetörjem őket – gondoltam. Nehogy egy óvatlan mozdulatot tegyek, olyat mondjak, úgy mondjam, hangosan, halkan, vagy úgy nézzek rá, félelemmel a szememben. Hiszen, ha a betegségről nem is beszélünk, egy pillantás is beszédes tud lenni.”
A félelem világtérképe.