–

Egyensúly?

A címben is hivatkozott alapvetés, miszerint: ha egy anya nem használja ki teljes mértékben a magyar állam által egyedülálló módon biztosított hároméves lehetőséget arra, hogy otthon maradhasson, akkor felborul a családi egyensúly. Az első és legfontosabb tény, hogy ma már az állam is úgy látja: ha az anya a gyermek féléves kora után olyan helyzetbe kerül, hogy valamilyen módon tud és akar munkát vállalni, akkor sem esik el a gyermek után járó támogatásoktól (ez a GYED extra). Ez szerintem szuper dolog, bár nem értem, hogy miért kell fél évet „várni”. Az én gyerekeim féléves korukig napi 16 órát aludtak, elég vígan lehetett (volna) otthonról dolgozni mellettük. Az egyensúlyi helyzet az lehetett, hogy háztartási munkát csak a nő képes végezni, a baba és gyermek fenekét csak az tudja kitörölni, aki megszülte, a férfinak pedig kutya kötelessége egyedül elég pénzt keresni, hogy az inkább csak jelképes állami támogatásokkal kiegészítve az egész családnak jusson mindenre. Szerintem ez így nem szuper, sőt.

Klasszikus felállás

Biztosan vannak, talán nem is kevesen, akiknek ez az úgymond klasszikus felállás jó, de attól még nem ennek kell lennie az egyetlen – általánosan elfogadott – útnak. Mert az az „egyensúly”, aminek az alapját a nők elnyomása adta, már felborult. És lehet, hogy nemcsak a nőknek lett jobb ezáltal, mert talán vannak férfiak, akiknek nemcsak képességük, de igényük is van a saját gyerekük ellátására, akár újszülött korától is. És olyanok is, akik nem akarják (vagy nem bírják) egyedül viselni a családfenntartás terhét. És ezek összefüggnek egymással. Tudom, más országokban evidens, hogy a nők hamar visszatérnek a munkába, éppen ezért ott nem is néznek UFO-ként arra, aki kisbaba mellett dolgozik. Ezeken belül is vannak országok, ahol ez jobban működik, és a jó rendszer még a népesedésre is hatással van. De még ott sem mindig alap, hogy a két dolgozó felnőtt ember a közös háztartást közösen vezeti. Pedig már régóta téma, hogy az otthoni („láthatatlan” munka) megosztása növeli a párkapcsolati elégedettséget (egy 2017-es svéd tanulmány szerint például, ami arról is szól, hogy a munkamegosztás mellett fontos elismerni is egymás otthon végzett munkáját). Emellett, ha a nők egyenlő mértékben lennének jelen a munkaerőpiacon, 26 százalékkal emelkedne a világ GDP-je (a McKinsey Global Institute 2015-ös jelentése szerint, amit azóta többen vitattak, de csak a növekedés mértékét, az tény, hogy ha több jelenleg „láthatatlan” munkát végző nő dolgozna, akkor emelkedne a GDP). A tradicionális felfogást rengeteg helyzetben természetesnek veszik a sok tekintetben elmaradt Magyarországon.

Nálunk alap, hogy egy háztartásban akkor is a nő végzi a munka nagy részét, ha többet dolgozik, mint a férfi. Sőt, ha a férfi munkanélküli, akkor is. Megdöbbentő.

„Unatkozó” anyukák?

„Aki unatkozik otthon a gyereke mellett, az inkább énekeljen és mondókázzon/vigyen konyhakertet/kössön/főzzön többet és biokaját/fogadjon be állatot/szüljön még.” Szerintem senki nem azért dolgozik, mert unatkozik a gyermek (és a háztartás) mellett, maximum azért, mert másfajta kihívásra vágyik. Nagyon fontos, hogy én, aki világéletemben dolgoztam a gyerekek mellett, soha nem néztem le azt, aki nem így tett, nem gondolom magam okosabbnak vagy felsőbbrendűnek. Pontosan tudom, hogy a gyereknevelés komoly agymunka, a háztartás zökkenőmentes vezetése pedig fizikai-, szellemi- és időbeli kihívásokkal is jár. Én nem vezetem zökkenőmentesen a háztartásomat, mindig csúszik valami (mosás, rend, főzés), ráadásul nem (csak) én takarítok nálunk. Főzni szeretek, elég sokat szoktam, ha van időm, sokszor a gyerekekkel, minden mást utálok, és igyekszem túlesni a „szükséges rossz” munkákon. Akkor sem szeretném, és nem is csinálnám jobban, ha egy percet sem dolgoznék. 

Sokat mesélek a gyerekeimnek, mert erre mindannyiunknak van igénye, és sokat játszom velük, gyakran nem azt, amihez nekem (is) kedvem lenne – mint szerintem minden szülő. De néha nem velük foglalkozom, akkor sem, ha jelen vannak. Ez sokszor munka miatt történik így, de, mondjuk, ha sütit sütök, és nincs kedvük beszállni, akkor igyekszem a feladatra koncentrálni, és közben nem a kishercegnőket szállítani a trollokhoz. Mivel a sütiből rövid távon profitálnak, az elfogadott, ha amiatt szorulnak háttérbe.

Pedig azokban az országokban, ahol a családok támogatását nem anyagi formában képzeli az állam, hanem változatos lehetőségekkel segíti a kisgyermekes családok boldogulását (megfizethető és széleskörű bölcsődei ellátás és részmunkaidő, távmunka és állásmegosztás két vagy több ember között), látványosan megnövekedett a szülési kedv. Ott senki nem döbben meg amiatt, ha néha másra bízzuk a gyereket, vagy csak fél szemmel figyelünk rá a munka miatt. Meglepő, hogy Svédország a hatvanas években ugyanúgy demográfiai mélyponton volt, mint Magyarország. De ők már nincsenek ott, ahogy a hasonló rendszerrel működő Franciaország és Írország sem. Mi viszont még mindig.

Nyaralni lehet, dolgozni nem...

Sok ismerősöm félt bennünket attól, hogy én valami fontosról lemaradok, vagy, hogy a gyermekeim nem kapják meg a megfelelő gondoskodást. Ez a legmegdöbbentőbb, mert ezek az emberek tudják, hogy nagyjából átlagosan heti fél napot nem vagyok jelen, amikor mindkét gyermekünk esetében másfél éves korukig az apukájukkal, utána alkalmanként nagyszülőkkel, nagybácsikkal, nagynénivel vannak. Az apjukkal, aki ugyanúgy jelen van a mindennapjaikban a születésük óta, mint én, a szoptatást kivéve ugyanúgy csinált velük mindent, ott volt az első oltásoknál, orvosi vizsgálatokon, tudja, mit szeretnek, mitől nyugszanak meg, mivel lehet őket boldoggá tenni. És ugyanezek az ismerősök megdöbbennek, hogy a férjem nem akar elmenni egy százhuszadik céges buliba, mert inkább a gyerekeivel lenne. Sőt, a legviccesebb, hogy van metszéspont azokkal is, akik döbbenten kérdezik, hogy tényleg elvisszük-e a gyerekeket a nyaralásra? Tehát a nyaralás miatt oké a nagyszülőkre bízni a gyerekeket, de munka miatt nem. Hát, szerintem meg minden miatt oké, ami az összes szereplőnek jó. És pont ugyanezt gondolom a bébiszitterről, a csanáról és a bölcsiről is. Egy 1997-es brit kutatás (Child Developement) szerint egyébként nem módosul, a szülő-gyermek kötődést nem befolyásolja – még a korai és nem túl jó bölcsőde sem – csak a szülő hozzáállása. Ezen vizsgálat szerint:

nem az együtt töltött idő mennyisége, hanem az azóta gyakran használt „minőségi idő” a fontos.

Egy jóval későbbi, 2015-ös kutatás (a Journal of Marriage and Family című folyóiratban) ennél árnyaltabb eredményt mutatott: gyerekkorban inkább a minőségi szülőség a fontos, mivel a gyermekek viselkedését, érzelmi jóllétét, sőt tanulmányi eredményeit sem befolyásolta az, hogy mennyi időt töltött otthon a szülő, kamaszkorban viszont már szükséges a mennyiségi jelenlét. De ez egy következő problémakör, ezért igyekszem nem előre aggódni miatta.

 Tóth Flóra 

A cikkben szereplő vizsgálatokat, jelentéseket és információkat ezen források alapján foglaltam össze: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/Brainsil