–

A fekete fekete, a fehér fehér

Hát, gyerekek, mindig van téma, amiről azt gondolom, nem kell, nem lehet többet beszélni, és mindig bebizonyosodik, hogy van téma, amiről nem lehet eleget beszélni. Nem is feltétlenül azért, mert annyira naiv vagyok, hogy azt gondolom, ezek az írások, beszélgetések majd átprogramoznak bizonyos beidegződéseket, vagy megváltoztatnak viselkedési mintákat, esetleg morális tartást öntenek azokba, akikben eredendően nincs.

Nem ezért. Hiszen tudom, hogy vannak fejek, amelyekbe a hely szűke, a képességek korlátozottsága, a moralitás teljes hiánya miatt nem lehet beleszuszakolni, hogy mi a helyes.

Inkább csak azért, mert... mert beszélni kell róla, és a kellnek nem lehet, nem akarok ellen állni.

Mindenhonnan zubog most a nyakunkba a „kit zaklattak, kit vádolnak zaklatással” témája. Én hiszem, hogy ebben a kérdésben nincsenek átmeneti színek. Lehet magyarázkodni, védekezni, okokat kutatni, de a fekete fekete, a fehér fehér.

Tudom, hogy vannak nők (és férfiak), akik pozícióért, szerepért, pénzért, ki tudja még miért, önként fekszenek a szereposztó díványra, vagy hívjuk, ahogy tetszik. Szívük joga, mindenki a saját döntéseiért felelős. Az én felelősségem annyiban áll (és mindent meg is teszek ezért), hogy a lányaimat arra neveljem, semmi, de semmi nem ér annyit, hogy a testüket, lelküket áruba bocsássák. Hiszem, sőt tudom, hogy nagyon sok férfi sosem élne vissza a helyzetével, hatalmával, fizikai fölényével. Nem azért, mert így döntött, hanem, mert egyszerűen eszébe sem jut, fel sem merül benne, hogy félretolja a másik ember iránti legalapvetőbb tiszteletet, és vígan fütyörészve belegyalogoljon. És nyilvánvalóan vannak férfiak (meg persze nők is), akik azt gondolják, nekik bármit szabad, nem kell tekintettel lenniük mások érzéseire, szándékaira, nem kell figyelembe venniük mások döntéseit, nyugodtan – és minden gátlás nélkül – betolakodhatnak a másik intim szférájába testileg és lelkileg egyaránt.

„Minekmentoda”

Talán már írtam nektek, hogy elvétve szoktam csak kommentelni. Az egyik kommentemet akkor írtam, amikor napvilágot látott a hír, hogy egy tinilány öngyilkos lett, miután egy buliban merev részegre itta magát, többen megerőszakolták, felvették a jelenetet mobillal, a videót pedig megosztották Facebookon. Látva a kommenteket, melyek közül meglepően sok szólt arról, hogy úgy kell neki, minek vedelt annyit, nem tudtam megállni, hogy ne szóljak hozzá a témához. Főleg azért, mert jól láthatóan sokan még mindig nem szoktak le arról, hogy az legyen az első gondolatuk egy ilyen ügyben: vajon mit követett el az áldozat.

Különös, mert szinte egyetlen más bűntény esetén sem merül fel bennünk ez a kérdés. Nem kérdezzük meg, ha valakit bankrablás során lelőnek, hogy minek ment a bankba a hülye. Nem kérdezzük meg, ha valakit elütnek a zebrán, hogy miért nem nézett körbe. És nem kérdezzük meg, ha valakit megvernek a KFC-ben, hogy minek kért ott kaját.  

De ha egy nő elmegy sötétedés után futni Soroksár egyik kihalt utcáján, és megerőszakolják, majd megölik, akkor kihívta maga ellen a sorsot (a ribanc).

Valamiért csakis a nemi erőszak ügyében vetődik fel némelyekben az áldozat felelőssége, mi több, az áldozat hibáztatása. Pedig egy ideális világban, ha egy nő felszállna pucéran a metróra, akkor sem merülhetne fel senkiben, hogy meg kéne dugni.

Egy ideális világban, ha egy fiatal lány eszméletlenre issza magát, akkor valaki hazavinné a szüleihez. Egy ideális világ nem arról szólna, hogy mi, te meg én mit csináljunk másképp, ha nem akarunk bűncselekmény áldozataivá válni, hanem arról, hogy mit csináljon másképp a bűnöző, ha nem akar élete végéig a börtönben rohadni.

De a világ nem ideális

Sőt, nagyon messze van az ideálistól. És ez a világ nehéz döntések elé állít mindannyiunkat. Különösen akkor, ha gyerekeink vannak, akiket szeretnénk megvédeni minden veszélytől anélkül, hogy arra nevelnénk őket: a veszélyes környezet a normális. A veszélyes környezet ugyanis nem normális. A veszélyes környezet veszélyes környezet.

De ha mindannyian, férfiak és nők egyaránt abba fektetnénk az energiánkat, hogy ne lehessen következmények nélkül veszélyeztetni másokat, akkor nem kéne olyanokat mondanunk  a gyerekeinknek (ami agyrém), hogy ne hagyd soha őrizetlenül a poharadat, nehogy beledobjanak valamit, hogy ne menj egyedül sötétben soha sehova,  hogy legyen rajtad erényöv, nálad gázspray, gépágyú vagy bármi... csak úgy... a biztonság kedvéért. 

És egy ideális világban nem annak kéne félnie a többiek megvetésétől, kiközösítésétől, vagy attól, hogy elveszíti a munkáját, akit zaklattak, hanem annak, aki zaklat.

Férfiak között dolgozom, férfiak között dolgoztam mindig, a szexualitás érméje számtalanszor repült a magasba, és pottyant vissza hol fejjel, hol írással felfelé a tenyerembe. Valamelyest tehát talán joggal mondhatom, nem a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, nem hiszek abban, hogy aki eddig úgy érezte, nyugodtan előveheti a farkát, és a megfélemlítés bármilyen eszközét felhasználva azt mások szájába tömködheti, az mostantól majd nem fogja így érezni. 

De abban hiszek, hogy bizonyos alapszabályokban meg kell állapodnunk (nem azok kedvéért, akik ezeket amúgy is tudják, hanem azok kedvéért, akik még erős csiszolásra szorulnak), hogy a tiszteletlenség, a tahóság, és az erőszak között különbséget tudjunk tenni, de még inkább azért, hogy az áldozat vétkei, felelőssége helyett az elkövető vétkére koncentráljunk, és ne hizlaljuk tovább a következménynélküliség torz fattyát.

Szerintem (a felsorolás természetesen nem teljes): 

  • A kihívó ruhát venni: nem bűncselekmény.
  • Szexin nyalni a fagyit: nem bűncselekmény.
  • Csinosnak, fiatalnak lenni, kívánatosnak lenni: nem bűncselekmény.
  • Védtelennek, kiszolgáltatottnak lenni testileg vagy lelkileg: nem bűncselekmény.
  • Fölmenni egy hotelszobába: nem bűncselekmény.
  • Felelőtlennek lenni: például berúgni egy házibulin, eszméletlenül elterülni a saját hányásunkban: nem bűncselekmény.
  • A nem az nem. Nem talán. Nem majd. Nem lehet. És semmiképpen nem igen. Ja, és nem is bűncselekmény.
  • Flörtölni, kacérkodni: nem bűncselekmény.
  • A hallgatás, nem beleegyezés. És nem is bűncselekmény.
  • Félni, sokkot kapni: nem bűncselekmény.

Valakit zaklatni, molesztálni, megerőszakolni, viszont igenis bűncselekmény.

A felsoroltak közül minden pontnak lehetnek következményei. Sőt. Vannak következményei. De börtön csak az utóbbiért jár. Azért viszont jár.

Kormos Anett 

Trencsényi Katalin, Londonban élő dramaturg és rendező történetét, amely egy egy évekkel ezelőtti szexuális zaklatásról szól, ITT OLVASHATJÁTOK el.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás:  Marina D. Sandoval/Flickr