WMN Ügy
WMN Ügy

„Leépülőben a fürdőkultúra!” – tiltakoznak a Rudas törzsvendégei a női nap korlátozása miatt

WMN Ügy – 2025.10.01. – KO

Októbertől módosul a Rudas Gyógyfürdő nyitvatartása, így a női nap is lerövidül: keddenként immár csak délelőtt élvezheti a gyógyvizek, gőzfürdők jótékony hatásait az a több száz nő, akik rendszeresen látogatja a fürdőt. Az egyik törzsvendég, Ungi Mariann szerint a budapesti fürdőkultúra évtizedek óta leépülőben van – részben a felújítások és bezárások, de most épp a turisták és a profit miatt.

Csak 11 egyedülálló fogadhatott örökbe 2024-ben, pedig inkább ők vállalják a nehéz helyzetű gyerekeket

WMN Ügy – 2025.10.01. – SA

Az örökbefogadási törvény szigorításával azok a gyerekek jártak rosszul, akik valamilyen egyészségügyi probléma miatt eleve nehéz helyzetben vannak – és így benne ragadnak a magyar gyermekvédelmi rendszerben.

Ártatlanságáról írt könyvet a bicskei pedofil igazgatót védő K. Endre

WMN Ügy – 2025.09.30. – KO

Koncepciós per áldozatának tartja magát K. Endre, a kegyelmi ügy egyik kulcsfigurája, aki segített eltussolni a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának pedofil ügyeit. A kötet megjelenésének hírére Kocsis Máté a Facebookon reagált. A kormánypárti politikus szerint K. Endre jobban tenné, ha örökre eltűnne, mert senkit nem érdekel a nyavalygása.

A Shein-falu borzalmai: sokan nagy árat fizetnek a pár ezer forintos ruhákért

WMN Ügy – 2025.09.29. – BSz

A kantoni Shein-faluban az emberek napestig pólókat, nadrágokat, blúzokat, és többek közt fürdőruhákat varrnak, hogy az olcsó ruhákat aztán több mint 150 országban értékesítsék.

Addig húzza az időt a magyar rendszer, hogy a sejthalmazból magzat lesz

WMN Ügy – 2025.09.28. – MZS

Szeptember 28. a biztonságos abortusz világnapja. Magyarországon azonban a nőknek még mindig heteket kell várniuk a beavatkozásra, ami jelentősen növeli a kockázatot.

Lázár Jánosnak: Aki szenved, az nem gyönge. Az ön szavai viszont egyértelműen károsak

WMN Ügy – 2025.09.26. – KO

„Remélem, hogy a magyar rendőrség nem olyan gyönge, hogy egy rendőri vezető egy újságcikk miatt öngyilkos lesz" – fogalmazott Lázár János csütörtökön az újságíróknak. Mit üzen ezzel a miniszter? Hogy aki szenved, az gyenge? Nem lenne itt az ideje, hogy ítélkezés helyett segítő kezet nyújtsunk azoknak, akik bajban vannak?

Az indulatait harsogja, a kényelem és a lájk rabja: korunk embere, a phono sapiens

WMN Ügy – 2025.09.26. – MD

A tábortűz, ami körül meséltünk egymásnak, rég kialudt. Helyette a mobilok fényében görgetjük a sztorikat, de a közösségi média, amitől kapcsolódást reméltünk, extrém módon durvul el és választ szét minket.

„Bicske és a Szőlő utcai történet csak a jéghegy csúcsa” – Interjú Herczog Máriával a gyerekvédelem válságáról

WMN Ügy – 2025.09.26. – KAd

Vajon az ország egyik vezető gyerekvédelmi szakembere hogyan éli meg ezeket a napokat? Mit gondol, mit érez a botrányok közepette? Miben látja az alapvető problémákat?

< 1 2 3 4 5 6 7 >